A kétrészes film a Wilhelm Gustloff nevű személyszállító hajó utolsó, 1945 január 30-i útját mutatta be, egy szinte hihetetlen történetet, amelyet Günter Grass Nobel-díjas német író Ráklépésben című könyvében dolgozott fel.

A hajót, amely a náci flotta egyik büszkesége, s korábban a Kraft durch Freude elnevezésű nemzetiszocialista szabadidő-mozgalom "zászlóshajója" volt, utolsó útján süllyesztette el egy szovjet tengerelattjáró a Balti-tengeri Pomerániai-öbölben. Az egykori Vörös Hadsereg üldöző hajója három torpedóval telibe találta a Wilhelm Gustloffot, amelynek fedélzetén több mint 10 500 személy, többnyire nők és gyermekek tartózkodtak, túlnyomó többségükben a keleti területek német menekültjei, akik az előrenyomuló szovjet hadsereg elől kerestek menedéket.

A náci zászlóshajó alig hetven perccel a szovjet támadás után elsüllyedt a mínusz 19 fokos vízben, s 9300 személy vesztette életét. Ehhez hasonló méretű katasztrófa eddig még nem volt a tengeri hajózás történetében, csak épp mindeddig felettébb kevés szó esett róla. Pedig a Hitler egyik - később meggyilkolt - kedvenc tábornokának nevét viselő Wilhelm Gustloff tragédiája része volt a történelemnek, különös tekintettel a nemzetiszocialista rezsim bukására.

A hajó pusztulása egybeesett a hitleri rezsim haláltusájával, s a sors szörnyű, egyben keserű iróniája, hogy a katasztrófára Hitler hatalomra jutása 12. évfordulójának napján került sor. S miközben a Gustloff percről-percre mélyebbre süllyedt a tenger vizében, a hajórádió még Hitler utolsó, kitartásra felszólító beszédét közvetítette. Az életben maradt egyik utas szerint ez a hang azonban minden korábbinál távolibbnak és érthetetlenebbnek tűnt, miközben emberek ezrei saját és hozzátartozóik életét igyekeztek menekíteni.

A ZDF dokumentumfilmje tartalmazott ugyan fiktív elemeket, de messzemenően a történelmileg bizonyított tényeken alapult. Hitelességét megerősítette az a néhány tanú is, akik a katasztrófát túlélő, mintegy 1200 személy között voltak, s készek arra, hogy a televízió kamerája előtt emlékezzenek életük legnagyobb drámájára, amelynek nyomasztó terhétől soha nem tudnak szabadulni. Szinte kivétel nélkül tizenéves fiatalok vagy gyermekek voltak akkor, s egy sem akadt közülük olyan, aki a katasztrófa során ne veszítette volna el egy vagy több hozzátartozóját.

A Wilhelm Gustloff tragédiájával kapcsolatban sok a kérdőjel. Történészek máig is vitatkoznak arról, hogy a szovjet tengeralattjáró miként juthatott a nyomába. Tartja magát például az a feltételezés, hogy a fedélzeten olyan "áruló" volt, aki rádiójelzéssel nyomra vezette a szovjeteket. Vitatkoznak a történészek azzal kapcsolatban is, hogy kit terhel a felelősség a történtekért. Egyes vélemények szerint a Vörös Hadsereg búvárhajója nem tehette volna meg azt, amit tett, más történészek viszont "felmentik", utalva arra: a Wilhelm Gustloffon semmilyen nemzetközileg ismert és elfogadott jelzés nem volt arra vonatkozóan, hogy a fedélzeten meggyötört és kétségbeesett menekültek ezrei tartózkodnak. Így fogalmazódott meg az a következtetés, amely szerint a fő bűnös Hitler volt.

A Nobel-díjas Günter Grass azért választotta témájául a II. világháborús történetet, hogy felhívja a figyelmet egy évtizedekig agyonhallgatott eseményre. A 2002-ben megjelent könyvet maga az író novellának minősítette, s az hetek alatt bestseller lett. Grass akkor azt hangoztatta: azért állított irodalmi emléket a tengerbe veszett ezrek tragédiájának, mert nem hagyta nyugodni, hogy évtizedeken át senki nem akart hallani a Kelet-Poroszországból hajón, lovasszekéren vagy gyalogszerrel menekülő németek kálváriájáról.

Az író óvatos, tapogatózó lépsekkel - "mint a rák" - közelített meg egy második világháborús tabutémát. S most a maga eszközeivel, s még megdöbbentőbb drámaisággal a ZDF is Grass nyomába lépett.