Nem mondják meg a tutit

Mondjuk a Széna téri, a Mamuttal szemben lévő apró zöldterület padjain tanyázó hajléktalan fiatalokkal eddig csak kerékpárosként volt alkalmam kontaktusba lépni, mikor is meglehetősen agresszíven és részegen próbáltak tőlem és velem bicikliző páromtól pénzt kérni, ám mi megállás nélkül továbbtekertünk. Múlt héten aztán a Baptista Szeretetszolgálat Utcafront részlegének két munkatársával felkeresett fedél nélküliek némelyikével beszélgetésbe is elegyedtem. A témát természetesen sorsuk alakulása, mindennapi létük, jövőképük adta.

Vígh Attila, a szolgálat utcai munkása a Széna téri vizitálásra készülődve meséli, hogy két éve csatlakozott a szervezethez, előtte hivatásos katonaként kereste a kenyerét. Jelenleg egész Budapest területén foglalkoznak a hajléktalan szenvedélybetegekkel, napi kapcsolat keretében segítik őket. Az alkoholistáktól a heroinfüggőkig valamennyi drogos problémáin igyekeznek enyhíteni, de természetesen nem fordítanak hátat az absztinens hajléktalanoknak sem, már ha segítséget kérnek. „Senkihez sem úgy megyünk oda, hogy mi majd megmondjuk a tutit, hanem jelen vagyunk az életükben, és amikor hozzánk fordulnak, akkor segítünk, de csak addig, amíg azt kérik.”

Utcafrontos különítményünk érkezését követően szép lassan körénk sereglő hajléktalanok menten elpanaszolják, hogy a Budai Vár tövében kialakított „szállásukról” ma reggel ellopták a takarókat, így a napsütéses délelőtti órán is dideregve, egyik lábukról a másikra billegve kérnek védelmet a hideg hajnalok (és nappalok) ellen. Egy másik, rutinosabb társaság hangembere szerint lúzerség őrizetlenül hagyni a nejlonszatyrokban felhalmozott „értékeket”: ruhaneműket, pokrócokat.

Reggeli gyors

Persze van olyan is, aki már a korai időpontban is kapatosan érkezik a segítőkhöz, mint például egy svájcisapkás, bőrdzsekis fiatalember: ő már reggel felesekkel nyitott, a nap további részében pedig már „csak” olcsó borokkal töltöget rá az alapra. Emberünk a börtönbüntetés elől menekült külföldre, Németországon keresztül egészen Dél-Afrikáig, ahol is illegális sofőrködéssel kereste a betevőjét, ám decemberben szíve hazahúzta, meg sem állt a Széna térig, ahol már várta őt régóta parkolópályán dekkoló öccse (vagy bátyja), aki szintúgy a családi tűzhely melegének hiánya okán választotta az utcát. A tesó is ittas kicsit.



Kapcsolatot kiépíteni beállt (öntudatlan részeg), betépett (drogos állapotban lévő) emberrel nem lehet, ha olyan az állapota, akkor először is elsősegélyben részesítik (amire felkészítik a segítőket), majd orvosi megerősítést kérnek, és igyekeznek a deliráló vagy magát túladagoló embert életben tartani a mentő érkezéséig.

„Két évvel ezelőtt volt egy hajléktalan srác, aki először, mikor meglátott bennünket, köpött egyet, majd elment, és majd' fél évbe telt, mire az első konzervet elfogadta tőlünk – folytatja Attila. – A fiú jelenleg gyógyulófélben van egy vidéki rehabilitációs otthonban, múlt héten vittük le. Persze, az is benne van a pakliban, hogy elveszítünk embereket. Nem lehet mindenkit megmenteni.”

Konzerv most is jut a hajléktalanok kezébe, valami négyszemélyes szlovák készétel, kiegészítve tubusos májkrémmel, de néhány újabb takaró is előkerül az utcai munkások autójának csomagtartójából az ellopottak helyére. Steril tűkre ezúttal nincs szükség; a Széna téri különítmény kizárólag alkoholistákból áll, esetleg szipuznak páran az ivászat mellett.

Az említett konzervek kapcsán Attila hozzáteszi, hogy nem az a segítők fő feladata, hogy élelmezzék a rászorulókat, de egy éhező emberrel nehezebb szót érteni, mint egy olyannal, akinek van élelem a gyomrában. Sokkal fontosabb a folyamatos beszélgetés, hiszen már önmagában az, hogy valaki kibeszélheti a gondját-baját egy másik embernek, komoly megkönnyebbülést jelenthet számára. „A mi megjelenésünk új színt visz az ő sivár életükbe, hiszen egymás közt már mindent unásig végigbeszéltek, míg mi új témákat viszünk a számukra.”

Az utcai nincstelenek a szenvedélybetegségen túl leginkább tüdőbajjal, bőr- és nemi betegségekkel küszködnek. „Persze, az ő esetükben a tüdőgondozás mellett a drogelvonásra is kell megoldást találni, ezért általában Metadon-kúrával is kiegészülnek ezek a kezelések” – ezt már Szülek István utcai munkás fűzi hozzá, aki maga is heroinfüggő volt hosszú időn keresztül, ám a börtönévek alatt leállt az anyagról, jelenleg kiegyensúlyozott életet él pszichológus kedvesével, és segít egykori sorstársain.