Manapság egyre több gyermek-, illetve fiatalkorú által elkövetett bűncselekményről hallani. Valóban megnőtt ezek száma, vagy csak többet szerepelnek a médiában a romániai késelő kisfiú esete óta?

Mind a kettő igaz: megnőtt a számuk, és többet is szerepelnek a sajtóban. A médiában nagy hangsúlyt kap a fiatalkori bűnözés; ennek egyrészt büntetőpolitikai okai vannak, másrészt maga a média túlozza el a dolgot, hiszen a gyermekbűnözés igen izgalmas, érdekes téma; hiszen egy gyermeknek, ennek az ártatlan, jóságos lénynek alapból békésen kellene homokoznia a játszótér sarkában, nem pedig lopnia vagy késelnie. A média alapvetően sokkal erőszakosabb, mint a valóság: felnagyítva jeleníti meg ezeket az eseteket. De azt is hozzá kell tenni, hogy a gyermekkorú bűnelkövetők száma nem növekedett radikálisan az elmúlt nyolc-tíz évben; mégis, ha a csökkenő gyermeknépességhez viszonyítjuk, emelkedést tapasztalunk. Azonban, inkább a fiatalkorú, tehát a tizennégy és tizennyolc év közötti elkövetők száma nőtt, nem pedig a gyermekeké. Valamint, a gyermekbűnözésre is jellemző az, ami a felnőtt bűnözésre - vagy még annál is inkább -, hogy a bűncselekmények hetven százaléka vagyon ellen irányul, ahol nem jelenik meg, illetve nem domináns az erőszak; az csak a cselekmények szűkebb szeletére jellemző, azonban a médiában ezek az esetek felülreprezentáltan jelennek meg.

Van annak valamilyen pszichológiai oka, hogy egy gyermek „csak” lop, vagy mondjuk késel is? Vagy mivel mindkettő bűncselekmény, egyformán súlyosként kezelik őket?

Ez egy elég összetett probléma. Kérdés, hogy fel tudja-e mérni egy gyermek tettének következményeit - erről mostanában több vita is folyt. Hála istennek, elindult egy szakmai és társadalmi diskurzus a témában, hogy vajon egy tizenkét vagy tizennégy éves gyerek meg tudja-e ítélni a cselekedetei súlyosságát. Szerintem, ha mindazokat a faktorokat végigvesszük, amelyek a beszámítási képességeket meghatározzák; tehát a morális fejlettséget, az erkölcsi értékrendet, azt, hogy mennyire befolyásolható a kortársak által, mennyiben hozza meg önállóan a döntéseit, illetve, hogy tudja-e késleltetni a szükségleteit, azaz, ha szeretne valamit - például a romániai késelős kisfiú esetében egy MP3-lejátszót -, elfogadja-e, hogy azt nem azonnal, hanem esetleg csak később kapja meg; alapvetően lélektani, illetve gyermek-fejlődéstani kérdésekkel találkozunk.

E faktorok határozzák meg többek között, hogy a gyermek mennyire válik deviánssá, és a devianciája miben nyilvánul meg. Angolszász tanulmányokban lehet olvasni arról, hogy egy gyermek tizenhat-tizennyolc éves korában tehető felelőssé igazán a tetteiért; ugyanis akkorra válik olyan önálló személyiséggé, aki valóban meg tudja ítélni cselekedeteinek következményeit; tehát, ha valamit elkövet, azt saját döntése alapján teszi. Egy tizenkét-tizennégy éves gyermek nagyon gyakran kortárs, illetve felnőtt befolyására követi el a bűncselekményt. Ez azon is látszik, hogy ezek a fiatalok a legritkább esetben hajtják végre egyedül a tettet: bandákba verődve járnak, és a csoportban általában van legalább egy fiatalkorú vagy akár felnőtt is. Azonban, ez nem jelenti azt, hogy ezek a gyerekek egy életre elkötelezik magukat a bűnözés mellett; csupán egy olyan rossz tanulási folyamat indul el ilyenkor, amelynek során a fiatal megtanulja, hogyan tud megszerezni valamit, ami hiányzik neki.



Ha nem a lélektani, hanem a szocioökonómiai faktorokat nézzük, akkor azt látjuk, hogy azok a bűnelkövetők, akiknek a cselekményei napvilágra kerültek, tehát akiket regisztrált a gyermekvédelmi rendszer, illetve a rendőrség; azok általában nehéz sorsú, munkanélküli vagy alacsony jövedelemmel rendelkező csalásokból kikerülő, több testvérrel rendelkező, az iskolában teljesítési és magatartási problémákkal küzdő gyermekek. Ezen fiatalok családszerkezete, a család életvezetése legtöbbször nem mondható harmonikusnak: a szülők elváltak, gyakran veszekednek egymással, vagy gyermeknevelési problémáik vannak. Persze ez csak egy sablon, nem igaz mindenkire; ám leginkább ezek közül a gyerekek közül kerülnek ki az ismertté vált bűnelkövetők. Azonban, mindig figyelembe kell venni, hogy a fiatalok, de leginkább a gyermekkorúak esetében a látencia, azaz a rejtve maradt bűncselekmények száma hihetetlenül magas.