„A pedagógus politikai véleményszabadsága korlátozott (…) világnézetét, politikai meggyőződését nem köteles eltitkolni, de pártkötődéséről lehetőleg nem beszél.” Az idézet a Történelemtanárok Egyletének a honlapjáról való. Az önök elvi állásfoglalása mennyire tükrözi az iskolai gyakorlatot?

Egyletünk és én is azt tartanánk szerencsésebbnek, hogyha a tanár és az iskola sokkal aktívabb szereplője lenne a közéletről folyó beszélgetéseknek. Ma az iskola a legkülönbözőbb szempontokból rendkívül távol áll az igazi, „nagybetűs” élettől. Jó lenne hidat verni a kettő közé.

Hogy tapasztalja, a népszavazási kampány milyen mértékben szivárgott be a középiskolákba?

A népszavazás ügye, mint minden egyes társadalmi ügy jelen van az iskolákban, mivel az iskola is a társadalom része. Hogy ez mennyire jelenhet meg a közoktatás intézményeiben, az természetesen függ az adott település polgármesterétől, az iskolaigazgatótól, az egyes tanároktól.

A tandíj ügye közvetlenebbül, de közvetve a másik kettő is érinti a középiskolásokat. Hogyan lehet iskolai órán úgy megtárgyalni ezeket a témákat a tanár irányításával, moderálása mellett, hogy a diákok a kérdésekre rárakódott pártpolitikai állásfoglalások nélkül, tisztán lássák, miről is van szó?

Egyrészt tisztázni kellene a népszavazás szerepét, jogkörét, miről lehet ott dönteni, miről nem. Hogy a mindenkori politikai pártpropagandát leválasszuk a realitásról, a tényleges jogi helyzetről. Másrészt egyes kérdéseket meg kellene vitatni az osztályban, akár különböző véleményeket kéne megfogalmazni.

Úgy tapasztalom, hogy nemhogy az iskolákban, de az egész magyar társadalomban hiánycikk a fejlett vitakultúra.

Alig van. Alapvetően a tanár felkészültségétől, vállalkozókedvétől függ, hogy hajlandó-e olyan helyzetet teremteni, hogy ezek a viták kialakulhassanak. Ha ennek szellemében tanít, akkor a diákok kérdezni fognak, és ha vállalja azt – és meggyőződésem szerint vállalni kell –, hogy egyes helyzetekben nem az időszerű tananyagról beszél, hanem arról, ami a diákokat foglalkoztatja vagy ami éppen fontos, ami lehet egy egy aktuális helyi történés vagy akár a népszavazás is, akkor kialakulhat az egészséges vitakultúra a közösségben.

Mi a helyzet akkor, ha a tanár elkötelezett valamelyik politikai oldal állásfoglalása mellett, és a diákok erre rákérdeznek? Képviselheti a saját véleményét?

Nagyon fontos, hogy a tanulók rákérdeznek-e. Amíg nem, addig semmiképpen. Viszont a mi szakmai meggyőződésünk alapján – ami nem ellentétes a hatályos jogszabályokkal sem – a tanárnak joga van tudatni a véleményét, ha kérdezik, de nem mindegy, hogyan teszi. Először olyan helyzetet kell teremteni szakmailag, hogy a diák fogalmazza meg a véleményét. Ha megkérdezi például a diák, hogy „Tanár úr, elmegy a népszavazásra?”, célszerű visszakérdezni: „Szerinted el kellene menni?”, és akkor a diák válaszol. A tanár ezután úgy léphet tovább, hogy megkérdezi: „Mindenki így gondolja?” Biztos, hogy lesz valaki az osztályból, aki máshogy. Jöhet a következő kérdés: „Miért?”

Erre a kérdezéstechnikára megtanítják a leendő szaktanárokat? Vagy ez nagyrészt a tanár személyiségén múlik?

Az első kérdésre a válaszom az, hogy nem jellemző. Meggyőződésem, hogy ezt hasonló szituációkat teremtve kellene tanítani, például a szakmai gyakorlatokon. Ez ma alig jelenik meg a tanárképzésben és továbbképzésben és az iskolai gyakorlatban, úgyhogy ez ma tipikusan valóban a tanár személyiségén múlik.

Mit tehet a tanár, ha tudomást szerez arról, hogy diákjai szélsőséges csoportokhoz csapódnak, vagy eleve elfogult családi miliőből érkeznek az iskolába?

Saját tapasztalatból szerzett példával válaszolok, melyet általános iskolai tanárként szereztem. A hetedik osztályban, amelyet átvettem, volt egy olyan tanulóm, aki kötőszóként zsidózott és cigányozott, és általában roppant nyitottnak mutatkozott mindenfajta kirekesztésre. Mintegy háromnegyed éve tanítottam az osztályt, amikor egy napon feltűnt, hogy a srác nem zsidózott és nem cigányozott, aztán egyre kevesebbet. Mire eljutottunk a holokausztig, már véletlenül sem mocskolódott, amit tartós tanári munkával értem el két tanév alatt. Pozitív mintaadással elértem, hogy egy előítéletes közegből érkező tanulónak is tudtam mutatni egy másik irányt, lehetőséget; a döntés az övé.

Sok tanár arra hivatkozik, hogy arra sincs idejük, hogy a tananyagot végigvegye a diákokkal, nemhogy arra, hogy egyénileg foglalkozzanak a tanulókkal.

Valóban az időtényező megoldása a legnehezebb, hiszen a vitákra, a dramatizálásra, a forráselemzésre, a differenciált foglalkoztatásra, a tanár felkészülésére, a feladatok személyre szabására idő kell. A mai beszorított helyzetben, amikor óriási ismeretanyagot kellene átadni, választás elé kényszerülünk nap mint nap. Egy biztató jelet látok: minden eddiginél fontosabbá vált a képességfejlesztés, a kompetenciák kérdése.

Nemzeti ünnepeinkre, de talán már a Víz világnapjára is rátelepedett a nagypolitika. Milyen módon készítheti fel a tanár a diákjait mondjuk március 15. méltó megünneplésére?

Először is hitelesen. Egyetlen jeles nap sem adhat mást, mint a tanítás eredeti folyamata, annak ellenére, hogy az ilyen különleges alkalmakkal foglalkozni kell. Nem az a célszerű megoldás, hogy az egykori április negyedikék és november hetedikék mintájára levezénylik a tanulókat a tornaterembe vagy az udvarra, ahol dobszóra történtek az események. Ezzel szemben élményszerűvé kell tenni a megemlékezést, amelynek számos módja lehet. Például úgy, hogy szervezünk egy tanulságos szakmai utat egy helyszínre, ahol nem csak az adott eseménnyel foglalkozunk, hanem komplexen a hely a topográfiájával, történetével, irodalmi vonatkozásaival, élővilágával, és közben megemlítjük, hogy éppen itt zajlott egy nevezetes csata. Ha mindezt sikerül az iskolához vagy egy ott tanuló diák családjának történetéhez kötni, akkor mindez személyessé is válik. Az ilyen jellegű „kihelyezett” oktatási programok pénzbe kerülnek, időigényesek, de mindenképpen megtérülnek. Hasonlóakra ad lehetőséget a Nemzet Emlékezet Program is.

A március 15-én várható esetleges utcai rendbontások kapcsán mit javasoljon a tanár a diákjainak?

A felelős magatartást.


A Történelemtanárok Egyletének honlapja: www.tte.hu

A Nemzeti Emlékezet Programról itt olvashatnak: www.emlekezet.hu