Vadászom, Utamból Kotródj!
A kis Vuk című 3D-s animációt április 17-től vetítik a budapesti mozik. A rajzfilmet forgatókönyvíróként, rendezőként és producerként is jegyző Gát György a távirati irodának korábban azt mondta, hogy A kis Vukot 30 kópiával kezdik el forgalmazni és nemcs
2008. március 6. csütörtök 18:20 - Hírextra
Fekete István regényéből, a Vukból az 1980-as évek elején készített rajzfilmet Dargay Attila. A Gát György által vezetett alkotógárda egész estés animációs filmje Vuk fiáról, kis Vukról szól.
A történetben Vuk és családja egy természetvédelmi területen él. Vadorzók törnek az erdőre, megölik kis Vuk édesanyját, apját pedig elkábítják és eladják egy vándorcirkusznak. Kis Vuk az apja és a többi állat kiszabadítására indul a helyi vadőr kerekesszékes fia és nagyothalló kutyája segítségével.
Kis Vuknak Csőre Gábor, Vuknak Gálvölgyi János, a cirkuszigazgatónak Reviczky Gábor, feleségének Borbás Gabi, lányának pedig Gubás Gabi kölcsönzi a hangját. A helyi vadőrt Bodrogi Gyula, míg Kárkár varjút Ganxsta Zolee szólaltatja meg.
Gát György a múlt év végén az MTI-nek úgy nyilatkozott: Dargay Attila a filmjével magasra tette a mércét, a Vuk a magyar filmtörténelem olyan darabja, aminek "megfelelni lehetetlen", ezért más úton kellett elindulniuk. Kitért arra: az animációs film premierje azért késik, mert technikai problémák miatt "megcsúsztak" a munkálatokkal.
A bemutatót a Budapest Film közlése szerint eredetileg tavaly szeptemberre tervezték, az időpont azóta többször módosult.
Forrás: MTI