Az animációs filmsorozat négy dal, továbbá Jónás Tamás, Kukorelly Endre, Kántor Péter, Kis Ottó, Lackfi János, Nyulász Péter, Ranschburg Jenő, Tóth Krisztina, valamint Varró Dániel tizenhárom versének felhasználásával készül - írta Nyulász Péter, az egyszervolt.hu kommunikációs vezetője, hozzáfűzve, hogy a verseket és a dalokat az internetes oldal szerkesztősége válogatta.
Az ismertető szerint a sorozat első részeit már nyáron láthatják az érdeklődők a www.egyszervolt.hu oldalon, az animációk között.
A kommunikációs vezető felidézte, hogy a sorozat elkészítésének ötletével az egyszervolt.hu kereste fel a MOME Animáció Szak vezetőjét, Fülöp Józsefet, aki felkarolta a kezdeményezést.
Nyulász Péter közlése szerint az együttműködő partnerek célja a filmsorozattal, hogy a kereskedelmi dömpingáru, illetve a hagyományosan ismert klasszikusok mellett a mai kortárs gyerekirodalommal bővítsék a választékot.
Az egyszervolt.hu portál a gyermekkultúra ápolására és fejlesztésére jött létre 2002 februárjában. A honlapon megközelítőleg harminc animációs film tekinthető meg.