Sajtóinformációk szerint a szocialista frakciótagok zömét sokkolta a népszavazás eredménye, a magas részvétel.

Sokkhatást nem vettem észre. Az igenek és a nemek megoszlásában az jött le, amit minden közvélemény-kutató jósolt és amit mi magunk is láttunk. A részvételi arány vonatkozásban valóban kevesebbet jósoltak az előzetes felmérések, bár például Orbán Viktor 60 százalékot is vizionált, tehát a végeredmény valahol a kettő között húzódik. Tény, hogy nagyobb volt a részvétel, mint vártam.

Azért némi csalódás csak volt érzékelhető a tagok körében?

Attól függ, ki mit várt, mivel azért ezt a 83-17 százalékos szavazatmegoszlást a közvélemény-kutatások előre jelezték, olyan típusú csalódás, hogy eredményben mást vártunk, nem volt. Az biztos, hogy a részvételi arány azt mutatja, hogy a másik oldal mozgósító ereje nagyobb volt, mint gondoltuk.

Mivel magyarázzák az eredményt? Netán a rossz kommunikációval, a tanácsadók szerepével, vagy alapvetően avval, hogy Gyurcsány Ferenc személyét az őszödi beszéd óta nem övezi akkora közbizalom, hogy a reformlépéseket illetően szélesebb konszenzust teremtsen?

Vegyük sorra a lehetőségeket. Nem gondolom, hogy ez az eredmény a kampányon múlt. A kampányok általában 3-4 százalékot hozzátehetnek vagy elvehetnek valamihez, de jelen esetben nem gondolom, hogy létezhetett volna az a jó kampány, amely a nemek győzelmét vagy egy kiegyenlítettebb igen-nem arányt jelentett volna. A kommunikációnkat sokat és joggal szidják, szidjuk, de a mostanihoz hasonló kérdésekben még a kommunikációra is nagyjából az áll, amit a kampányról mondtam. A papírforma győzött. Nem gondolom, hogy ha a világ bármely országában föltennék azt a kérdést, hogy akarnak-e az emberek fizetni a villamoson, akkor arra valami más válasz érkezne, mint az elutasítás, még akkor is, ha a megkérdezettek tudják, hogy valamiből fenn kell tartani a villamost. A kommunikációt tehát nem a konkrét eredményért marasztalom el, de azt világosan látom, hogy aki elment igennel szavazni, azt kétféle motiváció is hajthatta: egyik részük a konkrét kérdésre felelt, és jó néhányan kormányellenességet akartak kifejezni a voksukkal. Ha az utóbbit nézem, ahhoz már van köze a párbeszéd és az elfogadtatás nehézségeinek, vagyis hogy a törekvéseinket mennyire voltunk képesek megértetni. Összefoglalva: nincs az a kommunikáció, nincs az a kampány, amellyel azt lehet elérni, hogy bármely, nálunk gazdagabb ország lakosainak többsége úgy szavazzon, hogy valamit fizetni akar.

A kormányfő hitelességéről döntöttek a szavazók?

Közvélemény-kutatások voltak közvetlenül a népszavazás előtt is, amikor a megkérdezettek abszolút többsége azt válaszolta, hogy a népszavazás nem érinti a kormány sorsát, ami vonatkozik a miniszterelnökre is. A többség persze tudta, hogy a mostani szavazatával nem mond ítéletet Gyurcsány fölött. Inkább úgy vélem, hogy az elmúlt tágabb időszakban kevés politikai tehetségünk mutatkozott arra, hogy a törekvéseinket megbeszéljük, megértessük a választópolgárokkal, de ez nem Őszödön, nem egyetlen személyen múlt.

Ennek dacára felmerült a frakcióban a miniszterelnök-csere gondolata? Egyeseket a kialakult helyzet a Medgyessy Péter bukását megelőző időszakra emlékezteti.

Más a helyzet. A Medgyessy távozását megelőző kritikáknak az volt a lényege, hogy a kormány ellanyhult, nem csinált semmit, míg a Gyurcsánnyal kapcsolatos kifogások arra vonatkoznak, hogy túl sokat csinál. Hogy konkrétan válaszoljak: sem a frakcióban, sem a pártban nem merült fel a kormányfő leváltásának gondolata. Már csak azért sem merülhetett fel, mert tudtuk, hogy a mostani népszavazás nyerhetetlen, így pedig elég nehéz lett volna bűnbakot keresni arra, hogy tényleg, miért nem nyertük meg.

Állítólag az is felmerült, hogy újra külön személyek töltenék be a pártelnöki és a miniszterelnöki posztot.

A frakcióban és a pártban nem hallottam ilyen javaslatot. Véleményem szerint, ha a kérdése arra vonatkozik, hogy úgy válasszuk-e külön a két pozíciót, hogy Gyurcsány ne pártelnök legyen, az nincs összefüggésben a népszavazással, amelyről általában sem mondható el, hogy a szocialista párt belső ügyeiről mondott volna ítéletet.

Sokan látnák üdvözítőnek új arcok előtérbe állítását az MSZP-ben, csak sokan nem tudják, kik ezek az arcok.

A magyar politikai elitet általában szokták – sokszor nem alaptalanul – azzal kritizálni, hogy jórészt ugyanazok alkotják 10-15 éve, hogy gyakorlatilag ugyanabban a szereposztásban játszanak. Az MSZP és a többi párt esetében nyilván illúzió azt gondolni, hogy egyszer csak feltűnik valaki a semmiből, akit eddig az ország nem ismert. Az viszont természetesen jogos igény, hogy több arc kell. Ha egy párbeszéd-stratégiát szükségesnek és lehetségesnek mondunk, és a szükségességet a népszavazás csak ezer megawattos hangszóróval fölerősítette, akkor párbeszédet úgy lehet folytatni, ha többen vannak, többen vagyunk, ki-ki a maga szakmai területén. Ez egy többszereplős játék, de nem föltétlenül generációcserére van szükség, hanem a szereplőgárda kiszélesítésére.

Úgy tűnik, ősszel újabb referendum elé néz az ország. Egy ismételt kudarc végleg megrendítené a szocialista pártot? Ráadásul jövőre Európai Parlamenti-választások is lesznek.

Nem értem, hogy egy őszi népszavazás hogyan érinthetné különbözőképpen a pártokat. Mostani tudásunk szerint, amiből ősszel referendum lehet, az az Albert-házaspár kérdése, amelyre az MSZP a kezdeményezőkkel együtt igennel szavazna, hiszen nem akarunk több-biztosítós rendszert, a törvény sem arról szól. Hogy egy ilyen népszavazás eredményét hogy lehetne a kormány ellen fordítani, el sem tudom képzelni.

Az önök egykori pénzügyminisztere, Békesi László egy minapi rádióműsorban a reformok felpuhulásától tart és óv.

A népszavazás eredménye egy kemény ütés, de olyan ütés, ami után fel tudunk és fel is kell állni. Az Országgyűlésben azt mondtam: az ember feláll, ha dolga van, és nekünk dolgunk van. Ha reformrükverc lenne, az már valódi KO-val érne fel, akkor már nem volna érdemes felállnunk, hiszen akkor mindaz az áldozatvállalás, amit az országtól kértünk, és kaptunk is a gazdaság, a költségvetés helyrebillentéséhez, mindaz hiábavaló lenne. Ennek semmi jelét és szándékát nem látom a frakcióban.

Az eddigi reformfolyamatok ön szerint lehetnek annyira sikeresek, hogy akár a jövő évi EP, akár a 2010-es országgyűlési választásig az MSZP jelentősen lefaragjon a hátrányából? Baloldali és liberális szimpatizánsok egy része már csak a majdani vereségek minimalizálásában bízik, nehogy túlnyerje magát a Fidesz...

Az uniós választást nem tekintem mérföldkőnek, csak egy nagyon fontos közvélemény-kutatásnak a helyzet akkori állásáról...

...mindössze egy évvel előzi meg a parlamenti választást.

Ez kétségtelen, de uniós választást vesztettünk már az elmúlt ciklusban is, igaz, akkor kicsit több idő volt a két voksolás között, mégis megnyertük az országgyűlési választást. A 2009-es uniós választásra nem tűznék ki olyan célt, hogy valami csoda folytán óriási népszerűség-növekedést irányozzunk elő. Lassú menetelésnek kell kezdődnie, nem várható látványos áttörés. Természetesen arra törekszünk, hogy a lassú meneteléssel célba érjünk 2010-re, tehát hogy esélyünk legyen a választáson jó eredményt elérni, amibe a győzelem is beletartozik.

Vagyis: „Munka. Tudás. Tulajdon”?

Igen, mint tartalmi programok, és mivel eme tartalmi programok vitája hál' istennek már megkezdődött. Szerencsére a miniszterelnök már a népszavazás előtt is úgy fogalmazott a parlamenti beszédében, hogy ez most nem a punktumok politikája, mert azt mondjuk: változás kell, de a hogyanokat megbeszélve.

A jelszavakban eddig is erős MSZP tehát kilép a lózungok mögül?

Ez a célunk.