A Göcseji, a Thury és a Savaria Múzeum gyűjteményéből álló kiállításon egymással szemben látható egy 1706-ban és egy 1848-ban festett láda, a "legfiatalabb" bútor pedig az 1910-es évekből származó faragott szék.
Török Károlyné elmondta, hogy kezdetben a nők feladata volt a bútorfestés: a férfi megfaragta a kelengyés ládát, az asszony pedig kipingálta, kivirágozta azt. A bútorfestésnek nem volt igazi szabályrendszere, a kiállításon látható 1825-ben festett ládára például egy egészen különleges motívumot tettek. A naiv festők a saját elhatározásuk szerint festettek, de a bútorfestő területeknek meghatározott szimbólumrendszere volt. A Székelyföldön a tárgyakra festett mintáknak, az életfának, a virágmotívumoknak meghatározott jelentésük volt: egy történetet meséltek el, egy szerelmi vallomást, vagy éppen egy leány korát. Több tulipános ládán kideríthető a virág szirmai, levei alapján a leány életkora.
A szobabelsőt díszítő tárgyak között megtalálható például a sulyok, a mosófa, ami ugyan használati tárgy volt, de kifestve jegyajándékként is adták. Ha ezt kidobták, házon kívülre került - innen származik, az elvetette a sulykot kifejezés - azt jelentette, hogy nem kívánták ennek a legénynek az udvarlását.
Régen még a ház oromzatát is kidíszítették, kivirágozták. A Vas megyei múzeum őrzi a szarvaskenti és a hegyhátszentpéteri ház oromzatát. A fa ugyan lekopott már, de a földfestékkel, festőnövénnyel készült díszítés, és a felirat - amely szerint a házat a Németh János 1876-ban építette - ma is látható.
A népi bútorfestészet azokon a tájegységeken, ahol ennek gyökerei voltak nem veszett ki. Egy mai kalotaszegi szobabelsőről készült fotón látható, hogyan őrzik a hagyományokat és hogyan változnak a motívumok - tette hozzá Török Károlyné.
A kiállítás április 10-ig tekinthető meg Zalaegerszegen.