A keresztény egyházak tanítása szerint húsvét Jézus Krisztus feltámadásának és vele az emberiség megváltásának ünnepe, amelyet a 325-ben tartott első niceai zsinat döntése értelmében a tavaszi napéjegyenlőséget követő holdtölte utáni első vasárnapon (március 22. és április 25. között) tartanak; ilyen korán ebben az évszázadban már nem lesz húsvét.
A keresztény ünnep az ószövetségi pászka ünnepéből nőtt ki, ennek az előképnek - a keresztény tanítás szerinti - beteljesedése Jézus Krisztus átmenetele a halálból a feltámadott életre. A Názáreti Jézust a zsidó húsvét előtt (valószínűleg 30. április 7-én) ítélte halálra Poncius Pilátus, nagypénteken keresztre feszítették és vasárnap hajnalban, föltámadván a halálból, megmutatkozott tanítványainak.
Az ünnepet böjti időszak készíti elő a hamvazószerdától nagyszombatig tartó negyven napon.
A húsvéti ünnep központi liturgiája a nagyszombat esti-éjszakai húsvét vigíliája. Az ünneplés tárgya a világosság győzelme a sötétség, az élet győzelme a bűn és halál fölött, ebben egybefonódik a kereszthalál és a feltámadás. A nagyszombat napján szentelt húsvéti gyertya a feltámadt Üdvözítőt, mint a világ világosságát jelképezi. Húsvétvasárnap ünnepélyes szentmisét tartanak.
A feltámadás napján a pápa a Szent Péter téri szabadtéri ünnepi misén, zarándokok százezrei előtt mondja el hagyományos húsvéti üzenetét és "Urbi et orbi" (a városhoz - Rómához - és a világhoz intézett) apostoli áldását. A katolikus egyházfő számos nyelven köszönti a híveket, magyarul a következő üdvözletet szokta mondani "Krisztus feltámadott, Alleluja".
A húsvét elnevezés a böjti időszak végére utal, ekkor lehet újra húst enni. A húsvétvasárnapi szertartás része a húsvéti ételek - bárányhús vagy sonka, kalács, tojás, bor - megáldása. Sokfelé szentelés után siettek haza, mert a néphit szerint aki lemarad, még abban az évben meghal, aki elsőnek ér haza, első lesz az aratásban. A szentelt étel maradványainak varázserőt tulajdonítottak: a tojás héját a kotlós fészkébe tették, az aprójószágnak adták vagy meghintették a vetést, hogy jégverés, üszög kárt ne tegyen benne.
Húsvéthétfőhöz fűződnek a legismertebb népszokások - a locsolás és ennek jutalmául a festett tojás ajándékozása. A locsolkodás alapja a víz tisztító, termékenységvarázsló erejébe vetett hit. A tojás (eredetileg halotti kultusz kellék) a belőle kikelő madárral Jézus újjászületését, a népi hiedelem szerint az életet, piros színe Jézus kiontott vérét jelképezi. A locsolkodó vers és a kölnivel való locsolkodás később terjedt el, ahogy az ajándékot hozó húsvéti nyúl képzete is. (A nyúl szintén a termékenység és az élet ciklikus megújulásának jelképe, de gyermekeket csak nemrég óta ajándékoz meg).
A húsvéthétfőt régebben - a locsolkodás szokására utalva - vízbevető, vízbehányó hétfőnek is nevezték. A nap egyúttal a fiatal lányok és legények mulatságainak egyik legfontosabb alkalma, igazi tavaszünnep volt szabadban töltött szórakozással, s az ünnepen országszerte húsvéti bálokat rendeztek.
