2008. március 26. szerda 10:03 - Constantinovits Milán

Simor, Békesi, Bokros – fejcsóválás balról

„Akaratot néha látok, szaktudást kevésbé, hitelességet szinte egyáltalán nem, pedig azt hiszem, mind a háromra együtt volna szükség ahhoz, hogy Magyarország kitörjön ebből a zsákutcából. És ebből a szempontból, azt hiszem, a 24. órában vagyunk, mert a történelmi tapasztalat azt mutatja, hogy az átmeneti országokban a kormányok a hivatali ciklusuk második félidejében nem szoktak érdemi nagy reformokba belevágni” – nyilatkozta Bokros Lajos a napokban az MTV-nek.

Ennél is élesebb kritikát fogalmazott meg Békesi László, a Horn-éra másik pénzügyminisztere, aki szerint a gazdasági nobilitások azért nem segítenek a kormányfőnek, mert bukott politikusnak tartják. Hozzátette, Gyurcsánytól sokan a szocialista párt mentalitásának megváltoztatását várták, ám végül fordítva történt: ő idomult a párthoz, ami végül elhasználta és „kiköpte” az elnököt.

A kormány gazdaságpolitikai kritikusai közé csatlakozott Simor András is, a jegybank elnöke. Szerinte egyre látványosabb Magyarország leszakadása az uniós országokhoz képest, illetve nem a vizitdíj eltörléséből származó deficittel kellene foglalkozni, ami 40-50 milliárdot jelent, hanem 2000-2500 milliárdos nagyságrendű kiadáscsökkentést kellene eszközölni. Simor ostromolta a nyugdíjrendszer lazaságát, és a „gáláns” családtámogatási rendszert. Érdekes, hogy Simor felvetette az adócsökkentés szükségszerűségét hosszútávon, ami eddig a Fidesz gazdasági retorikájának volt központi eleme.

A bürokrácia többet elvisz, mint az egészségügy
Járai Zsigmonddal beszélgettünk

A másik oldal szakértői közül Járai Zsigmond, Magyarország 1998-2000 közti pénzügyminisztere hallatta hangját. Ő is kiadáscsökkentést tart szükségesnek, aminek egyik forrása lehet az államigazgatás megnyirbálása. Lapunknak adott nyilatkozatában erről, a vizitdíj eltörlésének költségvetési vetületéről, és a gyurcsányi gazdaságpolitikáról is kifejtette véleményét.

Simor András, a jegybank elnöke nemrég 2000-2500 milliárdos állami kiadáscsökkentésről beszélt. Van ennek realitása? Miért szükségszerű a kiadások visszafogása?

Én 3000 milliárdot és nagyságrendet szoktam emlegetni, ám jelenleg nincs esély ilyen mérvű csökkentésre. Aggodalomra ad okot ugyanis, hogy a magyar államháztartás a bruttó hazai termék 52 százalékát költi el, míg a velünk versenyben lévő országok körülbelül 40 százalékot. Románia 36, Bulgária 38, Szlovákia 39, Lengyelország 42 százalékot. Nálunk a legalacsonyabb arány 2001-ben volt, amikor a GDP alig 46 százalékát költöttük el.

Ez a szám 2002-ben a Medgyessy-kabinet kétszer száznapos programja következtében 52-re nőtt, majd lenyomták 50-re, és most újra 52 százalék. A konvergenciaprogram keretében 2006-ban nem a csökkentést tűzték ki célul, hanem a bevételek maximálását. Nem akarom bántani Simor urat, de már akkor is látszott, hogy ez nem működik, és ugye ő is tagja volt a konvergenciatanácsnak. A kiadásokat kellene drasztikusan levágni ahhoz, hogy versenyképesek lehessünk. Amíg ez nem történik meg, többet kell elvonni, mint a környező országokban, így az adóterhek is nagyobbak. Nálunk a vizitdíj 10 százalékával magasabb az adóteher, mint a régió más országaiban. Ez pedig nagyon jelentős differencia.

A jegybank vezetője egy kiadáscsökkentés utáni adócsökkentésről is szót ejtett, amitől viszont a kormány elvből elzárkózott még akkor, amikor a Fidesz vetette fel ennek elkerülhetetlenségét. Mi ennek az oka?

A kiadáscsökkentés célja végső soron az adóteher-csökkentés. Az elutasítás oka pedig politikai. Valójában én sem tudom, hogy ennyire nem értenek hozzá Gyurcsányék, vagy ennyire nem merik megmondani az igazat. Még vizionálni sem mernek egy olyan államot, amelyik kevesebbet von el polgáraitól! Bár nem gondolnám, hogy szakmai képességek hiánya volna az oka a jelenlegi helyzetnek. Nem hiszem, hogy nincs előttük egy kép a modern közép-európai gazdaságról, csak egyszerűen a politikai akarat hiányzik belőlük. Gyurcsány és tanácsadói (és örülök, hogy Simor András kilépni látszik ebből a körből) úgy tettek eddig, mintha nem is létezne a probléma, pedig a Medgyessy-kormány növelte a kiadásokat 52 százalékra! Azóta is csak futnak a pénz után. Amikor Gyurcsány hatalomra került, bíztam a reformokban, de épp az ellenkezőjét csinálta, mint amit ígért. S ez zajlott 2006-ban is, amikor a konvergenciaprogram révén lett volna lehetőség helyrehozni az államháztartást: ennek ellenére nem a kiadásokat csökkentették, hanem az adókat növelték.

Mi ennek az oka? Miért nem mernek csökkenteni?

Azt gondolják, hogy azok képezik a szavazóbázisukat, akik költségvetési kiadásokból, szociális támogatásokból élnek. Ezért nem mernek kiadást csökkenteni. Vagyis nem (csupán) az intellektus hiánya a kudarcos gazdaságpolitika oka, hanem a politikai érdekeltség is.

A sokat emlegetett kiadáscsökkentést mely területeken lehetne elkezdeni?

Ehhez először is kormányzás kéne. Én készítettem több összehasonlítást arról, hogy milyen területekre mennyit költ Magyarország, és mennyit más országok. Ami érdekes, hogy nem az oktatásra, vagy az egészségügyre áldozunk több pénzt, mint mások, hanem két területre. Az egyik az államigazgatás, vagyis az önkormányzatok és az államapparátus fenntartása, tehát a bürokrácia: erre a GDP 2-3 százalékával többet költünk, mint amekkora az uniós átlag. 800.000 állami alkalmazottunk van, és ha ugyanannyit költenénk az államigazgatásra, mint más tagországok, akkor 600.000 főre lenne csak szükség. A másik terület a szociális kiadások, itt a GDP 3-4 százalékával költünk többet. 2002-ben szavazatszerzési céllal minden szociális támogatást az egekig növeltek, ami után nehéz csökkenteni. Probléma továbbá, hogy sokan élnek munka nélkül, pusztán szociális támogatásokból. Tehát nem az a baj elsődlegesen, hogy sokat költünk, hanem, hogy rossz szerkezetben: a kormány magas szociális támogatásokkal arra ösztönzi ezt a réteget, hogy ne is dolgozzon.

A vizitdíj és a kórházi napidíj eltörlése kapcsán 40-50 milliárdos bevételkiesést szoktak emelgetni.

Már akik! Összesen 22 milliárd a teljes bevételkiesés, a kormányzati körök mégis 40-50-ről beszélnek, mert mindig hazudnak. Horváth Ágnes 60 milliárddal számol, de ő még nagyobbat hazudik.

Mekkora súlya van eme járulékok eltörlésének makroökonómiai szinten? Mennyire befolyásolja az államháztartást? Mást sem hallunk, minthogy nem tudjuk honnan pótolni a kieső bevételeket...

A jelenlegi bruttó hazai termék 25.000 milliárd, amiből 13.000 milliárdot adunk ki, vagyis a 22 milliárdos kiesés 0,1 százalékot jelent csak! De ha akarjuk, a 40 milliárdot is viszonyíthatjuk! Tehát nem nagyságrend ez az összeg.

Ugyanakkor valahonnan ezt is pótolni kell...

A büdzsében van erre tartalék. A költségvetési törvény szerint ugyanis a kiadások fél százalékából tartalékot kell képezni, ez 120 milliárd forint. Politikai cirkusz az egész pótlás-ügy. A vizitdíjról egyébként, ha racionálisan és nem politikai alapon gondolkozunk, akkor láthatjuk, arról szól, hogy az állampolgároknak az adón felül kell hozzájárulniuk a kiadásokhoz. El tudok képzelni olyan rendszert én is, ami közvetlen állampolgári hozzájárulással működik, de akkor legalább az adókat kellene csökkenteni. Ha arra használták volna fel a vizitdíjat, hogy a bevételből adóterhet csökkentettek volna, így serkentve a gazdaságot, akkor lett volna értelme. A magas adók, és az ezen felül szedett vizitdíj viszont tényleg durva dolog volt.