A populizmus vége?

Hollandiában a hatvanas évek végéig, a hetvenes évek elejéig átlátható volt a társadalom, annak intézményei jól kitapintható alapirányok - katolikus, református, valamint szociáldemokrata-szocialista - bázisán képződtek le.

A hatvanas évek végétől azonban megváltozott a társadalom, az emberek kezdtek elfordulni a hagyományos pillérektől, és onnan jutottak el addig a helyzetig, amelyet elemzők szerint a kudarcot vallott, tavalyelőtti európai uniós népszavazással lehet lezárni.

Figyelemre méltó például, hogy a népszavazás előtt a holland politikai-társadalmi intézményrendszernek mintegy 80 százaléka támogatta a szerződést, köztük a nagy politikai pártok, egyházak és szakszervezetek, a munkáltatói szövetségek, a kamarák is, a holland nép azonban most először nem követte a közös intézmények politikáját, hanem kilépett mögüle.
Nyilvánvaló, hogy a holland társadalom nem EU-ellenes, hanem Európa-párti, de a többsége úgy gondolta, hogy az alkotmányos szerződésre nemet kell mondani. Megfontolásaikon nyomot hagytak a globalizációs fejlődés eredményei is, valamint a hagyományos nyitottsággal együtt járó negatív következmények, köztük a bevándorlás problémája.

A 16 millió hollandból több mint 10 százalék már a bevándorolt, és egymillió fölött van a muzulmánok (alapvetően török és marokkói bevándorlók) száma. Egy részük nehezen illeszkedik be a holland társadalomba, és egy szűk réteg hajlamos a radikalizálódásra. Ezt jelezheti az iszlámot is kritizáló filmrendező, Theo Van Gogh 2004-es meggyilkolása.

Egy hat éve történt másik gyilkosság, egy holland állatvédő által meggyilkolt, populista Pim Fortuyné már jelezte, hogy a holland társadalomban belső erózió következett be, jobban polarizálódtak a vélemények, felrázódott a klasszikus, jóléti, nyugodt, csöndes társadalom, és a maga módján válaszokat igyekszik találni a problémákra.

A társadalom nagy része és a politika vezető erői mindig is az európai fejlődés, a demokrácia fő csapásának irányában látták a megoldás útját, a vezető nagy pártok (mint a tavaly alakult nagykoalíciót irányító kereszténydemokrata CDA és szintén hagyományosan erős szociáldemokrata partnere, a PvdA) toleráns és segítőkész módon állnak hozzá az integrációhoz.
A legutóbbi választások során ezzel együtt relatíve megerősödtek a más utat járó parlamenti erők is, például a maoista gyökerekkel bíró Szocialista Párt vagy a részben Fortuyn nyomdokain járó, Wilders-féle Szabadságpárt, amely intoleránsabb a bevándorlói jogokkal.

Mindezek a jelenségek azonban a jelek szerint nem öltenek olyan mértéket, hogy pálfordulást jelentenének a holland társadalomban. Az ország ugyan nem mentes azoktól a nem feltétlenül szerencsés nemzetközi trendektől, amelyek más országokban is felütik a fejüket, de ez a hollandiai erőviszonyokra semmiképpen nem gyakorol olyan nyomást, amely alapvetően megváltoztatná a helyzetet.

Wilders filmjének bemutatását országhatáron belül és kívül is igyekeztek megakadályozni. A véleménynyilvánítási szabadság ottani erejét is mutatja, hogy ez nem sikerült, ugyanakkor a társadalmi stabilitás és érettség egyértelmű jele, hogy az első reakciók nem tükröztek túlfűtöttséget. Az elmúlt évtized nagy részének megingásai után, úgy tűnik, Hollandiában ismét helyén kezelik a populizmust.