Konrád György hetvenöt éves

Konrád 1956-ban végezte el az ELTE magyar tanári szakát, a forradalom alatt egyetemi nemzetőr, utána évekig állástalan volt. 1959-1965 között a VII. kerületi tanács ifjúságvédelmi felügyelőjeként naponta volt tanúja a kilátástalan helyzetben vergődő emberek nyomorúságának. Tapasztalatait első regényében szociográfiai pontossággal, távolságtartásra törekedve, de a szenvedést átérezve és átélve írta le, s A látogató az 1969. évi könyvhét legnagyobb sikere lett.

Ezután könyvszerkesztőként, városszociológusként dolgozott, s több tanulmányt publikált Szelényi Ivánnal. 1973-ban politikai okokra hivatkozva elutasították második regénye, A városalapító kiadását, a mű csak erősen megcsonkítva jelenhetett meg négy évvel később. Konrád, aki ügyészi figyelmeztetésben részesült és állását elvesztette, 1974 nyarán Szelényivel megírta Az értelmiség útja az osztályhatalomig című történetfilozófiai esszét. A kéziratot a hatóság lefoglalta, a szerzők ellen államellenes izgatás címén eljárás indult. Szelényi a zaklatások elől kivándorolt, Konrád a belső emigrációt választotta.

1988-ig csaknem folyamatosan publikációs tilalom alatt állt, újabb regényei - A cinkos, az Agenda, 1. Kerti mulatság - csak külföldön jelenhettek meg, s ő maga is sokat tartózkodott Nyugat-Berlinben, az Egyesült Államokban, Párizsban. A nyolcvanas évek végére a külföldi közvélemény előtt a mai magyar széppróza legismertebb képviselőjévé vált, így a hatalom nem tudta eldönteni, hazaengedjék-e vagy a határokon kívül rekesszék. Konrád részt vett a demokratikus ellenzék tevékenységében, 1988-ban a Szabad Demokraták Szövetségének egyik alapító tagja lett, 1991-ben a Demokratikus Charta egyik kezdeményezője, 1993-tól szóvivője volt. 1990 után főként esszéket írt, 1994-ben jelent meg az Agenda, 2. Kőóra című regénye.

2001-ben látott napvilágot önéletrajzi regénye, az Elutazás és hazatérés, amelyben a család háború alatti sorsát, saját vallomása szerint az életbemaradás gyermekkori kalandját írta meg. Az önéletrajz második része 2003-ban jelent meg Fenn a hegyen napfogyatkozáskor címmel. 2005-ben Kakasok bánata címmel jelent meg életregénye, egy képzelt alakról, a szerző harmadik személyben tárgyalt, de önálló életre kelő hasonmásáról. "Mindaz vagyok, aminek születtem, amivé lettem, aki voltam, amit átéltem, tanultam, írtam" - mondja, amikor hovatartozásáról kérdezik.

Az író 1990-1993 között a Nemzetközi Pen Club elnöke volt, 1984-ben kapta meg a Herder-díjat, 1991-ben a német könyvszakma Békedíját. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapítója, 1997-től 2003-ig a Berlin-Brandenburgi Művészeti Akadémia elnöke volt. 1990-ben a Kossuth-díjat, 1996-ban a Francia Becsületrend tiszti fokozatát, 2001-ben a Károly-díjat, az egyik legkiemelkedőbb európai elismerést vehette át, 2003-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend nagykeresztje (polgári tagozat) kitüntetést kapta.