Az interneten történő írás vagy a blogozás magában rejti a folyamatos szembesülést is az olvasói véleményekkel.

Két éve volt egy blogom, Feliratok a fehér égen címen, ma is meg lehet nézni a Goggle-ból. Akkor megtapasztaltam, hogy vigyázni kell a blogírással, többször is, sokszor vissza kell menni javítgatni. Aztán rájöttem, hogy az nem szégyen. Mára azt is megtanultam, hogy a mai olvasó csak monitornyi hosszúságú szövegeket olvas végig biztosan és figyelemmel, és még ezt sem tartom bajnak. Hol szonett-formában kell írni, ha azt akarod, hogy olvassanak, hol monitor-formában. Az Egy csecsemő emlékiratai-t már én is képernyő-terjedelmű bekezdésekben írtam. A Vigasztalások könyvében és a Lehetőségek könyvében is úgy operáltam, hogy ha az olvasó egy bekezdésnyi terjedelemben kap tőlem egy lényeges üzenetet, akkor talán legközelebb is el fog olvasni. Vagy meghallgatja a CD-t újra és újra a kocsiban, a műhelyben. Az én emberem. Fiatalabb blogger barátaim magukat türtőztetve méltányolják netes próbálkozásaimat, de biztos vagyok benne, hogy az ő jövendő műveik hozzák majd a nagy változást. Hát csak hozzák, alig várom. Weblapom vendégoldalán már vannak is néhányan. Köztük két – nem blogger, de képzőművész - világsztár: Bansky és Damien Hirst. Picasso és Dali - a Paris Hilton árnyékában. Azért tettem fel, mert ez a két zseniális csibész kitűnően ért ahhoz, hogy felkeltse a figyelmet. Shakespearenek is tudnia kellett ezt - tudta is. De az nem elég. De ők még ezt is tudják.



Miért olvasnak ma az emberek? Mit kapnak az irodalomtól, a leírt szövegektől?

Nem azért olvasnak annyi bulvárt, mert arra vannak kiéhezve, hanem azt kapnak a legtöbbet. Ha valami csoda folytán a kevesek által ismert Borbély Szilárd csodálatos verseit nyomnák éjjel-nappal a kereskedelmi tévék, és már a sarki zöldséges is kívülről fújná őket, ez a költő kis idő múlva éppoly népszerű lenne, mint a Megasztárok. Mert míg a kommunizmusban a cenzúra gátolta a tájékozódást, az újkapitalizmusban az információk mesterségesen keltett inflációja miatt vagyunk elzárva a lényeges és a lényegtelen megkülönböztetéséhez szükséges tudástól. Ha egy politikai garniturát komolyan aggasztana, hogyan fog Magyarország helytállni az EU-ban - úgy értem, konkrétan, egy-egy állampolgár hogyan fog boldogulni majd, ha nincs a közgazdaság alaptörvényeiról (különben már az általános iskolában kialakítandó) tudása -, az tenne róla, hogy a legnagyobb tévésztárok és a legnézettebb idősávok tőzsdézni meg mindenféle más EU-ismeretekre tanítsák a nézőt, hetente többször is. Egy másik nagy és nézett tévé csatornán pedig minden nyolc órakor kezdődő filmet angol nyelven és magyarul feliratozva sugározzanak, hogy így játszva tanuljanak meg angolul a kínjukban tévé-függő, rendszerint szegény emberek. Egyébként így a film eredeti atmoszférája, hangja miatt a filmek sokkal jobbnak hatnának. Az eredetiség megfizethetetlen. Az északi államokban részben azért tud mindenki angolul, mert ez a gyakorlat arrafelé 60 éve. Nálunk a feliratozásnak az az akadálya, hogy a csatornákkal üzleti kapcsolatban álló szinkrongyártók degeszre akarják keresni magukat, és a tévé vezetők elhiszik nekik, hogy szinkron nélkül a film sokkal hatástalanabb, mint vele. Ha kell, törvény útján kellene elérni, hogy igenis angolul szóljanak a filmek, és magyar felirattal – legalább az állami adókon! Most jut eszembe, akkor helyesírni, egyáltalán olvasni hamarabb megtanulnának a gyerekek, nem lenne annyi diszlexiás!

Mi a jó az embereknek a kapitalizmusban, amire annyira vágytak?

Az újkapitalizmusban két jó van, de azok hatalmas dolgok: egy: szólásszabadság, kettő: vállalkozhatsz! Ha felismered és elfogadod a játékszabályokat, akkor megállod a helyed a pályádon, és megpróbálhatsz az adott kereteken belül netán valami minőséget produkálni. Erre egyre több a példa. Vetted észre a bio-vendéglőket? Egyszerű kicsi dolgokkal kell ezt kezdeni. Emlékszem, 1992. március 17-én írtam az első írói soromat számítógépen. Nem tollal. Vállalkoztam rá. Tudod, milyen nehéz volt? Kínkeservesen tanultam meg a komputer használatát – de fél év alatt megszoktam. A fő kérdés, vállalod-e, hogy valami mást csinálj, mint amit korábban? Aki erre képes és közben sosem felejti el, hogy a fő cél az, hogy a maga ura legyen, az beszerez egy számlakönyvet, és törekszik rá, hogy maga legyen a maga főnöke. Pénz és közgazdaságtani ismeretek szükségesek ehhez: ki kell tudni tölteni a munkámról egy számlát. És hát ki kell fizetni a közjegyzőt. Valamihez mindenki ért. Merje bevallani magának, hogy mi az. Vigye ki a piacra! Meg fog lepődni.

Mennyire foglalkoztatnak napjaink közéleti csatározásai, utcai demonstrációi?

Semennyire. Hangszigetelek. A könnygáz még beszivárog az utcáról, de ma már prima viasz füldugókat lehet kapni, ami fertőleníthető és garantáltan kizárja a gyűlölködő rigmusokat. A szocializmusban nemigen lehetett füldugót kapni, ma meg 4-5 -féle közül is választhatsz. Egyébként nem baj, hadd mondják, ha annyira akarják. Nekik joguk van naponta lemenni kutyába, nekem pedig jogom van nélkülük is meglenni. Nem olvasok napilapokat, nem lógok a híradókon, nem nézek a tévében sporton kívül semmit. De jobbnál jobb művészfilmeket DVD-n, igen. Meg az angol és a spanyol focit. De mondom, olvasok.

Mi a helyzet a kiszolgáltatottakkal? Egy kerepestarcsai vagy olaszliszkai roma család problémáit nem oldja meg a füldugó.

Igaz. De választás kérdése is: mondd, te verekedni akarsz, vagy valami értelmesre vállalkozni? A média felelőssége, hogy az embereket idejében és részletesen világosítsa fel a jogállam adta lehetőségeikről. Ez nem csak államtitkári feladat volna, de a civilek etikájának része is. A világ úgy néz ki, amilyen én vagyok, Felelősségem van benne, mint mindenkinek, aki él. Mit tehetek? Válságmegoldó-klub rendszert vázoltam Kádár-könyvemben a köznek; dolgozzuk fel a történelmünket, mint Dél-Afrikában. Még az is lehet, hogy egyszer megvalósul. És vigasztalom az embereket, addig is.

Miért írsz újabban tanító könyveket? Nem megy a nehezebb?

Ettől megy. Az Egy csecsemő emlékkiratai ennek a révén került bennem a megírhatóság állapotába. Az emberek szeretik azokat a könyveket, amelyek a reményről szólnak. Ez úgy kezdődik, hogy az ember felelősséget érez az állapotok miatt, és valami kreatívabbat tesz, mint addig. Az a fontos, hogy ne csináljunk olyasmit, ami méltatlan emberi valónkhoz. Az utolsó, talán legfontosabb fölismerésem az volt, hogy mindegy, mit gondolnak rólam. Nem az én dolgom foglalkozni vele. Lényeges viszont, hogy tudjam, én is felelős vagyok a világ állapotáért, és tehetek érte, hogy az jobb legyen. Attól leszek jobb magam is. Jelen pillanatban igyekszem meghitt közösséget teremteni könyveim olvasóival. Hogy együtt legyünk. Naponta meg kell újulnom, meg kell fordulnom, azt érzem. A boldogság pillanatokig tart, a harmóniáért újra és újra meg kell küzdeni. A harmoniáért folytatott belső küzdelem szül harmóniát. A biztonság tünékeny valami; nem érdemes a könnyű, kényelmes életre várakozni vagy vágyakozni. Ellenkezőleg, időről időre váltani kell, különben megállsz. Az életveszélyes. Újabban minden második évben valami nagyon nehezet próbálok véghezvinni, hogy ne lustítson el az előző, meg a következő év, amikor olyasmit írok, aminek a létrehozásához nem muszáj pokolian szenvednem. De a pokoli szenvedés nem árt. Ez a változatosság tart egyensúlyban. Mindennek a világon ára van. Paradoxon, de boldog: engem jóformán a szörnyűségektől való félelem elleni küzdelem tart össze. Kinn reked a téboly, mert megtaláltam hozzá a technikát. Szellemi ökopolitikám van: nem eszem szemetet, nem is szemetelek, sokat beszélgetek. A fontosra figyelek. http://www.kornismihaly.hu/