A polgári demokrácia remek intézménye a sztrájkjog, amivel a valamilyen érdekvédelmi tömörülésbe szerveződött munkavállalók kikényszeríthetik a munkaadóktól a remélt juttatásokat: fizetésemelést, vállalati beutalót a Balatonra, védőfolyadékot, satöbbi. Egy baloldali érzelmű polgár nem is tehet mást, mint üdvözli az érdekérvényesítés eme megnyilvánulását, melyben a „kisember” végre megmutathatja a társadalmi ranglétra magasabb fokain elhelyezkedő gaz kapitalistáknak, mennyire nélkülözhetetlen a munkája.

A problémát mindössze az okozza a közvetlenül nem érintett szemlélődőben, hogy van egy olyan nyugtalanító érzése, mintha az egyes sztrájkszervezőknek már nem pusztán a konkrét szakmai célok elérése lenne az érdekük, hanem az „annál jobb, minél rosszabb” taktika alkalmazásával a fennálló hatalmi-politikai grémium eltávolításának igénye, mely küzdelemben teljesen lényegtelenné válik a kvázi érdekvédőknek, hogy miközben a szervezett dolgozók egy csoportjának követeléseiért szállnak síkra, milliók érdekeit sértik, az ország működőképességét veszélyeztetik.

E taktika szervesen illeszkedik az Orbán Viktor Fidesz-elnök által 2006 őszén meghirdetett népszavazási hercehurca elindításával kezdett folyamatba, vagyis a mostanáig regnáló MSZP-SZDSZ-kormány működését populista jelszavakkal és követelésekkel akadályozni akaró politikai célkitűzések sorába. Márpedig nem szerencsés, ha egy szakszervezet beleássa magát a nagypolitikába, ugyanis nem ez a dolga, és félő, a túlzott elköteleződés hiteltelenné teszi a szervezeteket.

Vegyük mindjárt a Gaskó István vezette Vasutas Dolgozók Szabad Szakszervezetét (VDSZSZ), mely az elmúlt hónapokban már több alkalommal is a legvégső megoldás eszközéhez, a sztrájkhoz nyúlt követeléseik érvényesítése végett. Teszem azt, a vasúti szárnyvonalak drasztikus csökkentésére irányulói átgondolatlan kókai javaslatok megtorpedózása ügyében még bírta is a köz jelentős hányadának egyetértését, hiszen ez tisztán szakmai-logisztikai kérdés, melynek kihatásai tömegek közlekedési igényeivel, szükségleteivel egybeesnek.

Ennél lényegesen kevésbé artikulálható a tavaly év vége felé több fordulóban lezajló úgynevezett TB-mentő sztrájk, melyet Gaskó a kormány társadalombiztosításra vonatkozó törvénytervezete, majd Parlament általi elfogadása ellen tervezett. Persze, a tb jövője a teljes lakosságot érinti, benne a vasúti dolgozókat is, de ennyi erővel akár egy környezetvédelmi törvénytervezet vagy a magyar futballt érintő kormányzati lépés ellen is lehetne tiltakozni a VDSZSZ-nek, hiszen a vasúti dolgozók is környezetben élnek, és közülük számosan szeretik a focit.



Jelenlegi sztrájkjuk a korábbi bérkövetelések folytatását jelentik, tehát „minden vasutas kapjon nettó 250 ezer forintot a MÁV Cargo privatizációs bevételéből, illetve 10 százalék többlet bérfejlesztést kér - a megajánlott 6,9 százalék mellett - a kiszervezett MÁV-társaságok, a MÁV-START Zrt., a MÁV-Trakció Zrt., illetve a MÁV Gépészet Zrt. dolgozói számára”. A laikus számára is világos, hogy bár e követelések látszólag valóban a szakszervezet kompetenciájába tartozó célok kiharcolását jelentik, azonban oly mértékben túlzó elvárások a munkáltatói oldallal szemben, hogy megint csak felmerül a politikai hátsó szándék gyanúja.

Az meg végképp árulkodó, hogy az időközben ma üzemkezdettől 13 óráig meghirdetett BKV-sztrájkra „váratlanul” rászervezték az újabb, határozatlan ideig tartó vasutassztrájkot. Valószínűleg Gaskó meghallotta a kormányválság nyomán előállott történelmi helyzet hívószavát, és merő véletlenségből épp a fővárosi közlekedési dolgozók munkabeszüntetésével egy időben gondolta ismét elővezetni a maga követeléseit, ami valószínűleg az apróbb állampolgári kellemetlenségek mellett tetemes veszteséget is eredményez majd az országnak.

Sebaj. Ez a plusz veszteség talán meggyorsítja, sőt, kiteljesíti a politikai válságot, ami jelen pillanatban azzal kecsegtet, hogy a hamarosan egyedül az MSZP által vezetett kabinet bedobja végre a törülközőt, és Gyurcsányostól együtt eltakarodik a bánatba, a liberálisok kihullanak az Országgyűlésből, a Fidesz pedig kétharmados többségbe kerülve végre beteljesítheti történelmi küldetését, és a nemzet miniszterelnöke a Kánaánba vezetheti ezt a jobb sorsra érdemes országot.

Borítékolható: az új kormány vonaton indul a jobb jövőbe.

(Liberális és szociáldemokrata barátaimmal beszélgetve lassan én is hajlok rá, hogy belássam: a 2002 óta hatalmat birtoklók mostanra tényleg „elkúrták”, ideje menniük. Mindenféle vélt és valós fenntartásaim ellenére kezdem azt érezni, hogy jöjjön az előrehozott választás, és a kellő legitimitás birtokában csináljon már valaki valamit Magyarország érdekében.)