Az volna a legkívánatosabb az ország számára, ha az SZDSZ-szel egy új politikai szakaszt lennénk képesek kezdeni - mondta az MSZP alelnöke a szocialista frakció ülése után távozóban, újságírói kérdésre.
Kiss Péter szerint a kormányfő helyesen teszi, hogy erről nem kíván tárgyalások nélkül lemondani.
A miniszter úgy vélte, az SZDSZ politikusainak is felelőssége, hogy stabil kormányzás legyen, és "ne maradjanak a levegőben" az elmúlt két év változásai.
Arra a felvetésre, hogy más kormányfővel folytatnák-e az SZDSZ-szel a koalíciót, Kiss Péter azt mondta: "a stabil kormányzáshoz nem a miniszterelnök-cserén keresztül vezet az út".
A politikus közölte: tartalmi megoldást szeretne, végig kell gondolni, mit kell tenni a következő években a változások konszolidálására, hogy azok, akiknek az érdekében történtek, beláthassák, hogy szükségesek voltak. A miniszter ugyanakkor a korrekciót is fontosnak tartotta, mivel a népszaváson részt vevő hárommillió ember véleményét nem lehet figyelmen kívül hagyni.
Az egészségbiztosítási törvénnyel kapcsolatban Kiss Péter elmondta: van egy javaslatuk a jogszabály módosítására, erről széleskörú társadalmi egyeztetést folytatnának.
Mint mondta, a legnagyobb hiba a törvénnyel kapcsolatban az volt, hogy a társadalommal nem egyeztettek róla, "szinte rajtaütésszerűen ismerhették csak meg az emberek, illetve a szakmai csoportok is".
Ugyanezt a hibát még egyszer nem szeretnénk elkövetni - hangoztatta.
Kiss Péter azt mondta, a jogszabályt korrigálni akarják, fenn akarják tartani lényeges pontjait, és az előterjesztésről társadalmi vitát indítanak.
A kancelláriaminiszter az egészségbiztosítási pénztárakról szóló törvény visszavonását firtató kérdésre közölte: technikai kérdés, hogy visszavonják-e a jogszabályt és úgy terjesztenek be újat.
Egy másik kérdésre, miszerint az MSZP raportőri csoportja egyeztetett vele a következő két év egészségügyi programjáról, Kiss Péter elmondta: egy sor program van, ami az egészségügyi szolgáltatások javítására irányul, olyan lépések, amelyek reformerejű lépések, de nem a rendszer egészét alakítják át.
Példaként említette a járóbeteg-szakellátás átalakítását, hogy mindenkinek az otthonához közel segítsenek meggyógyulni.