Az ismeretlen európaiak

Az idei esztendőt az Európai Unió a kultúrák közti párbeszéd évének nyilvánította, ehhez a kezdeményezéshez csatlakozik a Néprajzi Múzeum is - jelentette be a kiállítás megnyitóján Fejős Zoltán, az intézmény főigazgatója, majd hozzátette: 2008-ban több programot is terveznek a témához kapcsolódóan, melyek a múzeum új arculatának kialakításában, az "új, európai hangsúly" megtalálásában is segítenek.

Mint mondta, Kurt Kaindl és Karl-Martin Gauss "fotográfiai utazását" már több német, francia és ausztriai városban megtekinthette a közönség, de a budapesti tárlat mutatja be a legbővebb anyagot az osztrák szerzőpáros munkájából. A kiállításon olyan népcsoportok, etnikumok mindennapjaiba kap bepillantást a látogató, mint például az asszírok, a szorbok, a cimberek, a gottschee-iak, az arberesek, az aromunok, a szefárdok, a cipszerek, a degeszik vagy a tatárok.
Schneider Márta, az Oktatási és Kulturális Minisztérium szakállamtitkára a megnyitón megjegyezte: "úgy gondoltam, sok esztendő számtalan utazása után Európában már nem érhet meglepetés, de ez a kiállítás az ellenkezőjét bizonyította".

Mint rámutatott, az asszírok sorsa érintette meg leginkább: ez az ősi nép otthonában, a Közel-Keleten nem vállalhatja nyilvánosan nyelvét és kultúráját. A törökök és kurdok üldözései elől menekülő csoportjaik hazájuktól több ezer kilométerre, Svédországban találtak rá kulturális identitásukra.

Kurt Kaindl munkájáról szólva a megnyitón elmondta, hogy 1999-ben kezdték a kutatást, azóta évente két-három etnikumhoz tudtak elutazni, és fényképeket készíteni azok életéről. Karl-Martin Gausszal elsősorban arra keresték a választ, hogyan tudták ezek a kis népek évszázadokon át megőrizni sajátos kultúrájukat és nyelvüket önálló államiság nélkül.

Bár a kérdésre a szerzők most sem tudnának egyértelmű feleletet adni, Kurt Kaindl úgy érzi, fényképeivel néha öntudatlanul is sikerült megragadnia valami fontosat ezeknek a közösségeknek az életéből: "mikor Szarajevóban egy galambokkal és árusokkal teli kis teret fotóztam, csak a kép esztétikumára, a fény-árnyék hatásokra figyeltem fel. De amikor egy helyi muszlim írónak megmutattam, őt nagyon megérintette a fotó. Jó érzés volt látnia a galambokat, mert a háború idején a madarak elmenekültek a városból, a téren ülő emberek láttán viszont elszomorodott, mert ezek a férfiak rendes munka helyett galambeledel-árusításból kénytelenek tengetni az életüket."