Szellemekbe botló zaránodok

Én nem hiszem, hogy Lengyelország hősi halottai a Wawel alatt várnának azokra az időkre, amikor ismét fegyvert kell ragadniuk a szabadságért és a nemzetért. Én tudom, hogy az utcákat járják. Merész Boleszlávot, aki megölette Szent Szaniszlót Wajda Márványemberének felemelt, majd meghurcolt sztahanovistája, Mateusz Birkut támogatja a Kazimierzben kávéházról kávéházra. Egy picit letámasztja a páncélos vitézt a Miasszonyunk templom falához, és felkiált az ördöggel egyességet kötő Pan Twardowskinak a holdra. Ezután a zsebébe nyúl, kihúz onnan egy borostyánszínű, fűszeres-narancsos-mézes illatú vodkával teli üveget, meghúzza majd kocsisért kiállt, és úgy viteti magukat az esőtől csillogó macskakövön zörögve körbe-körbe, a világ végéig, amíg le nem szakadnak láncaikról a Szent Szaniszló székesegyház sárkánycsontjai. Moses Isserless rabbi a róla elnevezett R’emuh zsinagógánál azt figyeli, ahogy Tadeusz Ko¶ciuszko a szabadságért szólítja harcba a jámbor zsidókat, majd egy követ helyez a ’43-ban kivégzettek emlékművére. A ködben és szmogban ulánusok szárnyas páncélban, kivont karddal vezényelnek rohamot a tankok ellen, majd a hejnał kürtjének szavára köd lep el mindent és szomorúságba fullad a mulatozás. Másnap, mikor a lovagok felkelnek egy picit fáj a fejük, siratják a szabadságot, gyomruk tűzet okád mint a Wawel-domb sárkánya aki a szüzekre kénnel és sóval töltött bárányt fogyasztott nyomatékul. Nem láttam, de éreztem. Éreztem II. János Pál szelíd tekintetét is, amikor a fejkendős néni újabb mécsest gyújtott a püspöki palota és a ferencesek temploma közötti téren, hogy onnantól ne ezer, vagy tízezer mécses égjen ott, hanem ezeregy, vagy tízezeregy. Krakkó valóban szent hely, olyan, mint Róma.



Polák Róma

Hülye, aki villamosra száll (még mindig kékek). Nem érdemes, Krakkó e szempontból is olyan, mint Róma. Gyalog is bejárható központi részein egymás sarkára lépnek a templomok és a történelmi látványosságok, csak mindenről lemaradna az ember. Egy picit tartani is lehet tőle. Kizárt dolog, hogy a lengyelül egyre hangosabban hadaró jegyárussal megértesse magát az ember és ha a tömegközlekedés szervezettsége épp annyira slendrián, mint a távolsági minibuszoké, akkor a használatából csak baj lehet. A helyi Volán Krakkó-bármi viszonylatán gyakorlatilag mikrobuszok közlekednek, ahol úgy fest a megálló, hogy a pirosnál megkocogtatjuk a sofőr vállát, ha le akarunk szállni. Ha a fehér haszongépjárművekből kialakított járatoknak a tetején is utaznának, egy másik – sokkal egzotikusabb – földrészen is érezhetné magát az ember. Szerencsére – bár lehet, az eső miatt – erre nem volt példa. A bennszülöttek szempontjából minden zebra pazarlás lehet, kidobott pénz festékre és közlekedési lámpákra, mert turistán kívül embert nem látni türelmesen várakozni a zöldre. De nem csak a gyalogosok veszik semmibe az aszfaltra pingált fehér csíkok jelentését, az autósok is. Pár nap mire beleszokik az ember, hogy errefelé akkor állnak meg az autók, ha eléjük lépnek.

Sörfoltos abroszunkon hatvanöt zlotyi

További fontos kifejezések és tudnivalók – előre bocsájtom, hogy elnagyolt, éppen csak a megértéshez szükséges kiejtést közlöm, mert kimondani azt úgyse tudnák: a Wi¶niówka kiejtése nagyjából visnyovka, ez a meggymárkára kísértetiesen emlékeztető ízű cseresznyés (meggyes?) vodka. A Miodówka egyszerűbb feladat, nagyjából mjódowkát kell kilihegnünk, amikor megragadjuk a pult szélit. Ezek alattomos természetű italok, csak némi melegségérzet jelzi, hogy nem ázott cukorkáról ittuk le a vizet, nőkből és gyerekekből nem egész fél perc alatt deformál alkoholistát mindkettő. A Żoł±dkowa Gorzkát lakmuszpapírként is használhatjuk. Akkor ihatunk még, ha ki tudjuk mondani. Leginkább zsovuntková gozska lenne, de a zsoladkova gozskát, sőt a gzskát is megértik – ha már csak annyit tudunk kiszűrni a fogaink közül –, ezért ne a csaposon teszteljük ittasságunkat a helyes kiejtéssel. Privátim én mindig öklendeztem a Hubertusnak még a szagától is, de a hasonszőrű narancsos-keserűfüves gozska, a maga mézes-fahéjas és a hubinál lágyabb ízével kevésbé visel meg. Igaz, a „zsubi”, a bölénypálinka, a magából a frissen kaszált mező illatát árasztó bölényfüves Żubrowka (zsubrowka) vált inkább a kedvencemmé. A mentás gorzkát és a 95%-os tisztaszeszt takaró Spyritus Rektyfikowany névre hallgató borzalmakat meg sem mertem próbálni. Utóbbi fogyasztása talán azon hősi időkből kövesedhetett hagyománnyá, amikor még denszeszt ivott hajógyári munkás és sziléziai bányász (egy marék földön vagy kabátujjon átszűrve még fogyasztható). Érdemes a Kazimierz kocsmáit úgy végigjárni, hogy mindenütt csak egy sört fogyasztunk fejenként, és a következő állomásig előhúzzuk zsebünkből az Alkoholákban vett vodkákat. Pestiesen ezt hívják ócsózásnak. Érdekes, hogy Krakkóban mennyi gyógyszertár (Apteka) található, az emberben idővel felmerül a gyanú, hogy forgalmuk jórészét a tisztaszesz árusítása képezheti. A presszókávé kiváló, habja van de nem tejszínből – itthon is ilyet kéne árulni –, ellenben négyszer annyiba kerül, mint egy pesti dupla Omniából. Kedvenc helyünk a főtértől délre, a Wawel felé tartó egyik kis utcában a Brackában – magunk között barack utca – a Coffe Republickal (chilis és mézes forró csoki kapható, gőzölt tejjel) szembeni névtelen hely, a lepusztult épületben. A régi asztal – a benne található számlák tanúsága szerint – legalább három hónapja nem űrített fiókjában levelet hagytunk barátainknak, akik nem sokkal követnek minket.

„Pirogi zs kapuszto i gzsibami”

A zsidónegyed piacterén zapiekankival, melegszendviccsel nyugtathatjuk meg gyomrunkat és tüzelhetjük fel ízlelőbimbóinkat, amikor áttántorgunk innen-oda, mondjuk az Alchemiából a Singerbe, ahol varrógépekre könyökölve sörözhetünk kellemesen. Minden rossz szót vissza kell vonnunk a lengyel konyháról, miután beleharaptunk. Még a zsírban sütött sertésszelet tört burgonyával és ecetes répával is megbocsáthatóvá válik, ha a hatalmas (két embernek felezve is adják) gorálská fantázianevű, gombás-, hagymás-, füstölt juhsajtosba beleharaptunk. Higgyenek nekem, a húsételeket teljeséggel hanyagolhatjuk, fantáziátlan és nehéz mind. A kotlet schabowy például a legrosszabb menzai rántott húst takarja, a schab cebulki pedig natúrszelet zsírban fonnyasztott hagymával. Egész nyugodtan menjünk rá az emblematikus ételekre, a pirogra és a barscsokra. A barszcz ukrainski a tejfölös (tejszínes?) zöldségekkel gazdagon megrakott, sós-savanyú leves, a szimpla barscsot kérhetjük nagy szemű fehér babbal, vagy krokettel, ami leginkább – a magyar ízlésnek kissé halványan fűszerezett – darált hússal töltött rántott palacsinta. A számtalan savanyú leves, az erjesztett rizsből készült żurek, a céklából készülő barszcz vagy a szimpla paradicsomleves arra utalnak, a lengyeleknek valamilyen rejtélyes oknál fogva égő űr lehet a gyomrukban, és valami savasat kívánnak, amihez fejfájáscsillapítót és – kutyaharapást szőrével – gorzkát fogyaszthatnak. A pirogok, a töltött, majd főzés után kissé megpirított tésztákból számtalan létezik. Furán hangzik, de a pierogi z kapust± i grzybami, azaz gombás-káposztás pirog elképesztően finom. A gomba mintha fűszer lenne, nem dominál, inkább kiemeli és kissé megbolondítja a párolt káposzta ízét. Ha a pirog vagy nale¶niki (palacsinta, a miénknél kicsit vastagabb) a serem jelzővel bír, akkor édes, túróval készült ételt kapunk, amihez általában többféle lekvárt is mérnek. Az a lengyel túróféle, ami a ser névre hallgat, a magyarnál kissé sárgább, tömörebb és tejszínesebb-vajasabb ízű. A tejbároknak (bar mleczny) nevezett menzákon indokolt az óvatosság. Jobb nem hangosan tanakodni, mit is együnk, mert a végén mindent kihoznak – és egyből be is ütik a pénztárgépbe – megfejelve három hatalmas adag ecetes fehérrépapéppel. A helyes módszer, ha úgy viselkedünk az idegen nyelvet nem beszélő menzásnénivel, ahogy ő is velünk. Hangosan, tagolva – mintha hülyével beszélnénk – és lengyelül kell felmondani a rendelést, majd üvölteni, mint egy ulánus, ha rossz irányba indul a merőkanállal. Másik módszer, ha beletörődünk abba, ami jön, mindent ráhagyunk a kör alakú perecet, az obwarzaneket vagy a gorálok füstölt juhsajtját, az oscypeket áruló nénire vagy bácsira és csak akkor tiltakozunk, ha nagyon sokba fájna nekünk az adásvétel, és izgatottan várjuk, mit hoz elénk a sors.



Fénykép készül Forte filmre, rajta te meg én

A turistának persze számtalan kihagyhatatlan programja akad, a főtértől a templomok számbavételén át a Wawel tüzetes átvizsgálásáig. Felmenni a Szent Szaniszló tornyába reszketeg lábbal, hogy a Zsigmond harang mellől fotózzuk le Krakkót. Várni egy percet, amíg tűzet okád a sárkányszobor, végignézni a nagy holtakat a kriptában és örülni annak, hogy nem csak mi vagyunk ott magyarok, igaz mi legalább élünk. Borostyánt válogatni szerelmünkkel a vásárcsarnokban, reggel, padon obwarzaneket enni Żubr sörrel. Dámázni, sakkozni, kártyázni valamelyik kávéházban, összeszorított combokkal vizeldét keresni (fél zlotyi a kisdolog, egy a nagy), a régi városfalat követő parkban, vagy fazsidót venni a turistalehúzónál. Ebből van több, sztereotip változat, puklis hegedűs és pókhasú pénzeszsákos is, csak élőt nem találni egyet sem. Megvárni a hejnał kürtösét minden órában a főtéren, elsétálni a Florianskán a Flórián-kapuig és azon túl a Barbakanig, majd vissza. Apácák megvető tekintetétől sújtva keresgélni a waweli csakrát, amit nem szeret a múzeum mélyen katolikus vezetősége. Megnyugtató élmény, hogy nem csak mi vagyunk akkora hülyék, hogy szent királyaink eltemetett templomainak környékén bioenergia-központokat keressünk. Vegyenek egy útikönyvet, abban minden benne van. És örüljenek, ha egy hét alatt a negyedével végeznek mindannak, amit abban egyáltalán megemlítenek.

Fotók: Paréj Katalin