200 éve született III. Napóleon
Királyi családban született, fiatalon forradalmár volt, száműzöttből lett uralkodó és száműzetésben is végezte a kétszáz éve, 1808. április 20-án született III. Napóleon.
2008. április 18. péntek 10:42 - Hírextra
Apja Napóleon testvére volt, akit a kis korzikai holland királynak tett meg, anyja Josephine császárné szabados életet élő gyámleánya. A császárság bukása után a család svájci száműzetésbe kényszerült, itt merengett a dicső múlton és ábrándozott a jövőről. Itáliában belekeveredett a carbonari mozgalomba. 1832-ben a Sasfiók, Napóleon fiának halála után ő állt a bonapartista mozgalom élére. 1836-ban hazatért, Strasbourgban próbálta a helyőrséget oldalára állítani. A közönybe és nevetségességbe fulladt kísérlet után Amerikába vitték, de ő nem adta fel: 1840-ben Boulogne-ban szállt partra. Ezúttal már néhány órát tartotta magát, így a törvény is nagyobb szigorral csapott le rá: életfogytiglani várfogságra ítélték, igaz, büntetését luxuskörülmények között tölthette.
1846-ban megszökött, angliai száműzetéséből az 1848-as forradalom hírére tért haza. Az alkotmányozó Nemzetgyűlés tagja lett, majd nevének köszönhetően 1848 decemberében köztársasági elnöknek is megválasztották, holott nem volt szuggesztív egyéniség, szónoknak is legfeljebb közepes és a franciát német akcentussal beszélte. Ellenséges parlamenttel, kormánnyal nézett szembe, fuldoklott az adósságokban és hiába volt népszerű, nem választathatta újra magát.
Kiútnak az államcsínyt választotta: 1851. december 2-án a rendőrség és katonaság megszállta Párizst, a parlamentet feloszlatták, politikai ellenfeleit letartóztatták. Ezt utólag népszavazás szentesítette, majd egy újabb népszavazás megerősítette a császárság visszaállítását, ő pedig 1852. december 2-án III. Napóleon néven a franciák császárának proklamálta magát, de a koronázásról lemondott.
Uralkodása során Franciaország ismét a nagyhatalmak közé emelkedett. Eleinte személyi diktatúrát gyakorolt, rendszere idővel liberalizálódott, végül már parlamentáris monarchia élén állt. Az ipar fejlődött, a lakosság életszínvonala emelkedett, óriási építkezések zajlottak. Külpolitikája nem nélkülözte a kalandor elemeket: győztesen került ki a krími háborúból, majd Piemonttal szövetségben háborút indított az osztrákok ellen. Világszerte terjeszkedett, de a mexikói kaland, amikor sikertelenül próbálta Ferenc József öccsét, Miksát trónra ültetni, megtépázta tekintélyét.
A vesebajával kínlódó császár kezéből kicsúszott az ügyek intézése, népe elégedetlenkedett. Ilyen körülmények között robbant ki 1870-ben a francia-porosz háború, amelyet a német katonai fölény tudatában igyekezett, de a nacionalista közhangulat miatt nem tudott elkerülni. Eleinte személyesen vezette a hadsereget, de a sorozatos vereségek után lemondott a fővezérségről, majd a sedani ütközet után szeptember 2-án német fogságba esett. A hírre Párizsban forradalom tört ki, Napóleont letették a trónról, véget ért a Második Császárság.
A volt uralkodó Angliában telepedett le, itt is halt meg 1873. január 9-én. Nem sokban emlékeztetett nagybátyjára, nem is élvez hozzá hasonló tekintélyt. Fiát a bonapartisták később IV. Napóleonnak kiáltották ki, bár ugyanúgy nem uralkodott, mint annak idején II. Napóleon, a reichstadti herceg.
Forrás: MTI