Figaroval különös élményeim vannak. Életem első, és eddig egyetlen operaélménye kapcsolódik a konspiráló borbélyhoz. Pedig felkészültem akkor – tizenévesen szükség is van rá – Mozart zenéjéből, Beaumarchais történetéből, mégis a 3 órás zenei élmény, az olasz nyelv érthetetlen éneklése, annyira megmaradt bennem, hogy nem vágyódtam vissza az Andrássy úti impozáns épületbe. (Persze én is öregszem, és már ma már adnék magamnak, na meg az operának egy újabb esélyt…)

Pierre Beaumarchais vígjátéka a maga idejében, az 1780-as években forradalmian merész társadalomkritikájával vált híressé. Rangot, kiváltságot, adománylevelet, katonai kinevezést úgy lehet vásárolni ebben az időben, mint a piacon a zöldséget vagy virágot. Züllött időszak és ebből a korból születtek Beaumarchais figurái. Almaviva gróf, aki tessék-lássék lemond ugyan a z első éjszaka előjogáról, titokban mégis megköveteli a kis komornától. Querubin, a kedves, lányos képű gavallér, akinek egyetlen célja az udvarlás, a szép hölgyek körüli esengés. A szép, de szomorú Rosina grófné, aki a valami régi erkölcs utolsó képviselőjeként, még a házastársi hűségről, a boldog családi életről álmodozik.

A darab főhőse, Figaro, akinek egyetlen fegyvere a furfang. Ismeri a fényes, romlott világ hiúságát, nemtelenségét, nem tévesztik meg a finomkodó gesztusok, a selyemruhák. Tudja, hogy tíz körömmel kell harcolnia, ha meg akarja menteni boldogságát, és mennyasszonyát, Suzana-t a gróftól.

A történet születése óta jó pár száz év eltelt, azóta már nincsenek földesurak és szolgák, na meg az első éjszaka joga is a múlté. Van helyette főnök és beosztott, igazgató és titkárnő, alá- és fölérendeltségi viszonyok, ami örök így a téma is mindig időszerű marad.

Figaro (Anger Zsolt) és Susana (Danis Lídia) esküvőjükre készülődnek. Almaviva gróf (Kamarás Iván), a gazdájuk azonban szemet vet a csinos komornára, Susannára. Ugyanakkor féltékeny Querubinóra (Varju Kálmán), a mindenkinek udvarló kis apródra. A grófné (Hegyi Barbara) – férje állandó gyanúsítgatására – a jegyespárral szövetkezik. Miután kiderült, hogy Marcellina (Pap Vera) – akihez egy régi adóslevél alapján hozzá akarják kényszeríteni – Figaro tulajdon édesanyja, nem lehet tovább halogatni az esküvőt. Közben a grófné és Susanna ruhát cserél és Susanna találkára hívja a grófot… A végét nem szabad „lelőni”, bár ezt talán mindenki ismeri.

A főbb szerepeket Kamarás Iván, Hegyi Barbara, Anger Zsolt, Danis Lídia, Varju Kálmán, Pap Vera, Iglódi István, Fesztbaum Béla, Reviczky Gábor, Tornyi Ildikó, Pindroch Csaba és Viszt Attila játssza.

Intrika, titokzatos összekacsintás, cselszövés. Eszenyi Enikő szerint: „Figaro egyik „titka", hogy Querubín gyermeki szexualitása milyen erővel hat minden nőre. Míg a darab a felszínen két erős férfi harcáról szól, a háttérben a kamasz Querubín minden nő szívéhez hozzá tud férni. Elsősorban műveinek kidolgozottságáért szeretem Beaumarchais-t. A szerző egy órásmester fia volt, és fiatalon ő maga is ezt a szakmát űzte. Aztán íróként a darabjai is olyanok lettek, mint egy óraszerkezet, minden apró részlet tökéletesen a helyén van"- mondta a rendezőnő.

A darab során sokszor felbukkan Mozart zenéje, ami operalátogatásom után jó pár évvel is visszacseng a fülembe, és azonnal felismerhető. A hangszerelés modernebb, talán ettől még közelebb áll hozzám. Talán elképzelhetetlen a darab zene nélkül, ennek ellenére kicsit megijedtem, amikor elfoglalva a helyemet a nézőtéren, megláttam a zenekari árkot. Aggodalomra azonban semmi ok, Keresztes Zoltán az előadáshoz méltó zenét alkotott, persze Mozart „segítségével”. Csakúgy, mint Kentaur. Bár tőle már megszokhattuk a csodákat (Eszenyi Enikővel a nyári Szegedi Szabadtéri Játékok Marica grófnő darabjában dolgoztak együtt), amit a színpadra varázsol. Hamvai Kornél új fordítása jól illeszkedik a mai nyelvünkhöz, nem érezzük idegennek, mégis ott van benne, hogy egy másik világ részesei vagyunk néhány óra erejéig. A kor hangulatához illeszkednek a jelmezek, színükkel (túlnyomórészt lila és az örök fekete) mégis azt hangsúlyozzák, hogy ha nem lennének fodrok és buggyos újjak, akkor akár az utcán is közlekedhetnénk benne.

Eszenyi Enikő biztos abban, hogy újabb és újabb ötletekkel áll majd elő, és ahogy ő fogalmaz: „Kell majd úgy 30 előadás, mire ez az én Figaróm lesz."

A Figaro házassága, avagy Egy bolond nap egyrészt remek kor- és jellemrajz, de bravúros cselvígjáték is, amin nem lehet unatkozni. Kamarás Iván által megformált kissé idióta gróf, Pindroch Csaba összekevert közmondásai, Hegyi Barbara könnyei, Tornyi Ildikó ártatlan naivsága az, ami miatt megérte Eszenyi Enikőnek a sok munka. Kiáltvány a francia forradalom előtt, miközben a szerelem forradalmát hirdeti. A szerelemét - ami boldogítóbb, mint a politikai jelszavak, de néha kíméletlenebb, mint a guillotine. Egy kacér pillantás legalább annyira forradalmi lehet, mint a Bastille bevétele és ehhez nem kell Franciaországig menni, elég a Szent István körút 14-ig.