Egy-egy döntésnek néha kellemetlen következményei lehetnek. A Horváth Ágnes felmentése nyomán kialakult kormányválság, vagy az elbukott népszavazás is kudarcként értékelhető. Mennyire nyomják rá ezek a hangulatot a családi légkörre?

Férjem nem tartozik azok közé, akik a családjuk hangulatát befolyásolják saját nehézségeikkel. Természetesen vannak olyan lépések, melyeken többet tépelődik, de meggyőződésem, hogy nincs olyan politikai döntés, amely az emberek száz százalékának szimpátiájával találkozna. Aki erre törekszik, ebben hisz, csalatkozni fog. Olyan döntések, amiket mindenki egyhangúlag helyesel, csak diktatúrában léteznek, és csak látszólagos népszerűséget hoznak. A demokrácia lényege, éltető ereje éppen abban rejlik, hogy tízmillió ember tízmillió érdekkel, értékkel rendelkezik. Az, hogy sokan vitatnak egy döntést, nem lehet a minőség mércéje. Sőt, ha utána három évvel az emberek 90 százaléka egyetért vele, még ez sem jelenti feltétlenül azt, hogy jó döntés született.

„Becsülöm a férjemben, hogy akkor is normális ember tudott maradni, amikor nagyon népszerű volt”

Megkerülhetetlen és sokakat foglalkoztató kérdés, hogy mi a véleménye férje politikai karrierjéről. Mit gondol, meddig lehet miniszterelnök Gyurcsány Ferenc?

Feri, amikor miniszterelnök lett, adott egy interjút, amin mindenki ledöbbent. Azt mondta, hogy egy demokráciában a demokratikus politikusok pályafutásának természetes velejárója a bukás. Van, akinél ez látványosan, van, akinél kevésbé látványosan következik be. A demokrácia egyik ismérve, hogy mindig jöhet jobb: akár saját pártjából, akár az ellenzékből. S azt hiszem, hogy ennek felismerése igencsak fontos emberi tudást jelent ahhoz, hogy ne szálljon el valaki. S e tekintetben a baloldal nagyon is demokratikus képződmény, itt nincsenek örök vezéri posztok. Itt mindenki folyamatos megméretés alatt áll: nemcsak az elnökség vagy a frakció tagjai, hanem akár egy alapszervezet vezetője is. Nem véletlenül nem alakulhatott ki ezen az oldalon az elmúlt tizenhét évben olyan helyzet, hogy valakinek örökbérlete legyen mondjuk a pártelnökségre. Az én férjem is addig lesz miniszterelnök és pártelnök, amíg a Magyar Szocialista Párt úgy gondolja, hogy vele lehet megvalósítani legjobban azt a programot, amiben hisz. Direkt nem használtam a népszerűség kifejezést, mert az nagyon erősen hit kérdése. Ki ne szeretne népszerű lenni? Maga is, nem?

Azt hiszem, igen…

Vannak azonban olyan pillanatok, amikor nem ez a legfontosabb. A gyerekeimnél könnyű lenne népszerűséget elérni: fennmaradhattok este tízig, nyugodtan lehet ebéd előtt csokoládét enni, és nem kell megcsinálni a leckét, ha fáradtak vagytok. Ha az embernek van azonban felelősségérzete, tudja, mit szabad csinálni és mit nem. Nem állítom, hogy elfogulatlan lennék, de én becsülöm a férjemben, hogy akkor is normális ember tudott maradni, amikor nagyon népszerű volt. S normális emberként viseli azt is, amikor népszerűtlen döntéseket kell hoznia, nem pedig a kibúvókat keresi.

A közvélemény szerint Gyurcsány Ferenc legfőbb riválisa Orbán Viktor. Kettejük harcáról igen sokat cikkezett már a sajtó: ön hogy látja Fidesz elnökét és ezt a rivalizálást?

Úgy gondolom, a lusta politikai elemzők számára izgalmas téma az, hogy kiből milyen miniszter, milyen államtitkár lenne, különféle variációkon gondolkoznak. Vannak olyan politológusok, akiket én csak a nemzet személyzetiseinek nevezek, hiszen nem tudnak ettől a látásmódtól elszakadni. Aki pusztán személyek rivalizálásának látja a politikát, az nézze meg azt is, hogy ki mit akar csinálni az országban. Két élesen különböző programról van szó, nem is akarom azt mondani, hogy a másiknak se lenne létjogosultsága, vagy pedig aki nem az egyiket, követi az hazaáruló. Alapos, aprólékos elemzéssel kiderülhet mindenki számára, hogy nemcsak két ember versengéséről van szó, hanem két, meghatározó kérdésekben egymásnak ellentmondó politikai programról.

Nőként mi a véleménye arról, hogy az utóbbi években igencsak eldurvult a politikai közélet kis hazánkban? Egyelőre csak verbális szinten…

Épp a napokban emeltem le a polcról Krúdy Gyula A tiszaeszlári Solymosi Eszter című könyvét, amelyben leírja, hogy milyen politikai sárdobálás zajlott az 1800-as évek végén Magyarországon. Aki kicsit beleássa magát a kor közéletébe, láthatja, hogy hát igen, mi magyarok mindig is meglehetősen vehemensen közeledtük a politikához, vehemensen tudtuk szidni a másik politikai táborhoz tartozókat. Nem is ezzel van gondom. Amikor a diákjaimnak pénzügyjogot oktatok, akkor megnézzük, hogy mit mond az adott kérdésben a konzervatív, a szociáldemokrata és a liberális gazdaságpolitika. Mind a háromnak van létjogosultsága, mind a három egy értékrend alapján dönt. Egyik sem hazaáruló és egyik sem nemzetellenes. Mindenki kiválaszthatja a neki tetszőt. Mélységesen bosszant, amikor alapjaiban kérdőjelezik meg valakinek a magyarságát, hazafiasságát, emberi tartását csak azért, mert máshogy gondolkodik bizonyos dolgokról! Saját környezetemben sem engedem meg soha, hogy hasonló módon vitatkozzanak és minősítsenek politikai ellenfeleket.



A másik, ami szorongással tölt el, az amit az utcán tapasztalunk. Bizonyára minden országban akad ezer-kétezer őrült. Csak azt kell belátnunk, hogy az antiszemitákat, a neonácikat, az erősen rasszista indíttatású cigányellenes felvonulásokat minden normális társadalmi, politikai, erkölcsi értékrenddel rendelkező embernek el kell utasítania! Irigylem a cseheket, amikor náluk neonáci felvonulás volt, az összes egyház, parlamenti párt és közjogi méltóság ott állt velük szemben és azt mondta, hogy nem! Nagyon szeretném, ha ide el tudnánk jutni. S ennek köze nincs ahhoz, hogy ki jobboldali, és ki baloldali.