Ugye, emlékszünk még arra, amikor a 2002-es országgyűlési választások két fordulója közötti Fidesz-nagygyűlésen az akkori legnagyobb kormánypárt vezetői 3 milliós tömeget vizionáltak a Kossuth térre? Miközben a Fővárosi Közterület-felügyelet munkatársai a tér full kihasználtsága esetén is csupán 150 ezer férőhelyesnek tartják a terület befogadóképességét. Azóta aztán az astoriás Fidesz-rendezvények után is röpködtek a milliók, úgy fest, az OV vezette párt úgy próbál viselkedni ellenzékiként, mint azok az állatok, amelyek veszély esetén felborzolják a szőrüket, vagy a galléros gyík módjára kiterjesztik bőrlebenyüket, hogy nagyobbnak látszanak; hát csak hajrá.



Szóval megint jó sokan voltunk a biciklis dzsemborin, de természetesen a tömegben haladva lehetetlen megbecsülni, hogy mennyi az annyi, mindenesetre a szervezők már koraestére 80 ezerre taksálták a résztvevők számát, míg a ma reggeli lapok – nem tudni, milyen forrásokból – ennek a feléről írnak. Teljesen mindegy, a 40 ezer is sok, ahhoz azonban feltehetően nem elég, hogy gyökeres szemléletváltás következzen be a honi közlekedés szereplőinek felfogásában. Ugyanis, ha még valaki nem vette volna észre, a magyar mentalitás alapvetően a bunkóságra épül.

Az „én vagyok az erősebb, az lesz, amit én akarok” felfogást kiválóan példázza a hétvégi felvonulás egyik jelenete. Épp az Andrássy úton haladt a biciklis tömeg, amikor hangos szóváltásra lettünk figyelmesek. Az egyik keresztutcában várakozó autótulajdonos pörölt a demonstráció biztosítására kirendelt zöldpólós fiatalemberrel, hogy az úttest közepén felfordított kerékpárját vigye már el az útból, mert ő bizony az Andrássyn akar áthajtani. A CM-aktivista mondta neki, hogy nem engedi át, mivel ő 40 ezer biciklista biztonságáért felel, mire a sofőr azt kiabálta, hogy „él 40 ezer autós is ebben a városban, az ő jogaikkal mi lesz?”. Közben sodródtunk a tömeggel, az utolsó jelenet, amit még elcsíptem, az volt, hogy a kivörösödött fejű autós rángatni kezdi az útlezáró kerékpárt; nem zavarta, hogy több ezres biciklista tömegen úgysem tudna áthajtani, legfeljebb néhány áldozatot hátrahagyva. Ez az ember nagy valószínűséggel szorítja le hétfőtől a külső sávban haladó biciklistát.

Különben bunkó bringásokból sem volt hiány. Leginkább a BMX-es fiúk érezték úgy, hogy most majd megmutatják a sokaságnak a tudományukat, ezért a hatalmas tömegben elképesztő sebességgel cikázgattak, egykerekeztek, én pedig annak is tanúja voltam, amikor az egyik ilyen kerékbajnok tahó belehajtott egy öttagú családba, kész szerencse, hogy szemmel láthatóan nem történt komolyabb sérülés. Ugyanígy száguldoztak a különböző készségekkel felszerelt görkorizók, de vagy ügyesebbek haladtak el mellettem, vagy – és ez a valószínűbb – egy bringaméretű járgány nélkül könnyebb a hirtelen irányváltoztatás.

Szokás szerint a legkülönfélébb eszközökkel érkeztek a népek. Akadt itt fekvőkerékpár, háromszemélyes tandem (?), amelynek a harmadik ülésén egy láthatóan vak lány ült, utánfutós bringa kisgyerekkel. Apróságok kormányra vagy csomagtartóra erősített gyerekülésen, tartókban, és ugyanezeken a helyeken kutyák és macskák is együtt utaztak a gazdáikkal. Idén nem találkoztam a kerékpárra szerelt dobfelszereléssel felvonuló muzsikusokkal, viszont egy srác akusztikus gitárral a nyakában vágott neki az útnak. Mindez dicséretes vállalkozókedvet mutat, de még mindig távol áll attól, amit tavaly Amszterdamban tapasztaltunk, amikor egy harmincas anyuka ült a bicajon, előtte, a bringához erősített kosárkában feküdt egy csecsemű, és ült egy négyéves forma gyerek, míg a csomagtartón álló tíz év körüli fiúcska anyuka fejébe kapaszkodva egyensúlyozott az élénk kerékpárforgalomban. Hiába, igaz a mondás: a hollandok eleve biciklire születnek. Ott egyébként elképesztő tárgyakat szállítanak biciklizés közben fél kézzel: vitrint, komódot, méteres tükröt; talán tandemmel kétajtós szekrényt is. Igaz, ott a kerékpárút és –sáv meg maga a bicikliző ember szent és sérthetetlen.

Ami feltétlenül említést érdemel a vasárnapi demonstrációról, hogy evvel a mostani, politikától sújtott degenerált közéletben egyetlen politikai felhangot sem hallottam, nem találkoztam goj biciklistákkal, árpádsávos kerékpározókkal, magyarkodó vagy vallási hovatartozásukat kirakatba állító bringásokkal. Bocsánat, egy kivétel mégis ide kívánkozik: a Roosevelt térre érve két különböző irányba is ki lehetett kerülni a placc közepén elterülő füves területet, és a kereszteződésben álló egyik szervező tréfásan terelgette az érkezőket: „konzervatívok, keresztények jobbra, szocialisták, liberálisok balra!”. Jót nevettünk ezen.

Összességében a 2008-as Föld Napját is emlékezetessé tette a Critical Mass, ahol több tízezren, remek, napsütéses időben, időnként meg-megállva sörözgetve, kurjongatva, dudálva jó volt együvé tartozni, és demonstrálni, hogy létezik környezetkímélő módja is a közlekedésnek, amely azon túl, hogy egészséges, még nagyfokú szabadságot is ad az A-ból B-be tartóknak: magad határozod meg az útvonalat, az állomások helyét, a pihenőidő hosszát. Az élőzene a végállomáson, a városligeti Pántlikánál, a fiatal lányok által dobszóra lejtett szamba az Olof Palme Ház előtt pedig csak a ráadás volt.

Ne feledjétek: szeptember végén újra Critical Mass az Autómentes Napon.

Részletek: www.criticalmass.hu