Debrecenben született 1928. május 4-én. Édesapja, Hankiss János irodalomtörténész, egyetemi tanár. Ő maga egyetemi tanulmányait Eötvös-kollégistaként az ELTE angol-francia szakán végezte. 1950-ben szerzett diplomát, majd 1953-ig a Ferunion exportelőadója volt. 1953-1962 között az Országos Széchényi Könyvtár tudományos munkatársaként dolgozott, utóbb Keresztúry Dezső mellett a Színháztörténeti Osztályon. Az 1956-os forradalom után hűtlenség és államellenes összeesküvés vádja miatt hét hónapot töltött vizsgálati fogságban; bizonyítékok hiányában felmentették.
1963-tól az Európa Kiadó angol-amerikai-nyugatnémet szerkesztőségét vezette. 1965-tól 1975-ig az MTA Irodalomtudományi Intézetének főmunkatársa volt. 1975-től csaknem húsz éven át az MTA Szociológiai Kutatóintézetének Értékszociológiai Műhelyét irányította; 1996-1997-ben az intézet igazgatója volt. Több hazai és külföldi egyetem professzora, illetve vendégprofesszora volt (ELTE, József Attila Tudományegyetem, Concordia University (Montreal), Stanford University (Kalifornia), Georgetown Unversity (Washington), European University Institute (Firenze), Central Eurpoean University (Budapest). 2002 óta a College of Europe (Brüsszel) professzora.
1990 és 1993 eleje között a Magyar Televízió elnökeként aktívan részt vett a magyar közéletben. 2000 óta a Gallup-Europe (Brüsszel) Tanácsadó Testületének elnöke.
Kutatási területe az 1960-as években elsősorban az irodalomelmélet, az 1970-es évek eleje óta a szociológia, főként értékszociológia, majd az 1980-as években a politikai szociológia.
Munkássága kezdeti szakaszában Anglia művelődéstörténetével foglalkozott (Anglia az Újkor küszöbén, 1965), majd irodalomelméleti munkái jelentek meg (A népdaltól az abszurd drámáig, 1969; Az irodalmi kifejezésformák lélektana, 1970. Az Érték és társadalom (1977), Társadalmi csapdák (1979), Diagnózisok 1-2 (1982, 1986) című tanulmánygyűjteményeiben és a Kelet-európai alternatívák című monográfiájában (1989) a magyar társadalom fejlődési rendellenességeit elemezte. Új diagnózisok (2002) című tanulmánykötetében a magyar politikai rendszerváltozás tanulságait vizsgálta. A kilencvenes évek eleje óta az európai civilizáció jelenkori átalakulását tanulmányozza (Az emberi kaland, (1999), Az ezerarcú én (2005), Félelmek és szimbólumok (2006), Ikarosz bukása (2008). Több TV-sorozata is volt ezekben a tárgykörökben. Magyarországon, Amerikában, Angliában, Franciaországban, és másutt több mint harminc könyve jelent meg.
Ő az egyik kezdeményezője atyja a Találjuk ki Magyarországot klubmozgalomnak.
Munkásságáért 2006-ban Széchenyi-díjat kapott. 2007-ben a Prima Primissima díjjal tüntették ki.
