- Este belenéztem a tükörbe, és láttam, hogy valamit változtatnom kell. És nem igazán tudtam, hogy mi is legyen az, de azt tudtam, hogy valami drasztikusabb dolog. Én vagyok az, aki hihetetlen módon odafigyel a hajára, és mondjuk egy ilyentől, hogy szőkítés - ami ugye köztudott, hogy iszonyatosan rongálja a hajat - nagyon elzárkóztam. Most pedig beültem a fodrász székbe és azt mondtam, hogy “szívjuk le!”.
A közönség eddig csak hosszú, természetes barna fürtökkel láthatta Évát, ami nem is csoda, hiszen a lány a természetesség híve, ezért nem változtatott frizuráján. Illetve egyszer mégis, amikor óvodás korában úszni tanult.
- Mindig mondtam otthon, hogy én vízi frizurát szeretnék, mert láttam a többieken, hogy ők kijönnek a vízből és sitty-sutty megszárad a hajuk. Addig mondtam apukámnak, amíg ő elvitt egyszer és levágták a hajamat, de akkor szép, derékig érő hajam volt, és levágták rövidre. Nekem nagyon tetszett, “ó, végre vízi frizurám van”. Amikor anyukám meglátta, hú, hát azt nem tette zsebre, amit azért kapott.
- Amikor beültem és elkezdték színezni a tincseket, ugye az úgy néz ki, hogy teljesen le kell szívni. Az én barna hajamat erősen le kellett szívni, és megrémültem, amikor a hajmosó tálból kiemeltem, és egy platinaszőke tincs köszönt vissza a kezemben. Akkor mondták, hogy nyugodjak meg, mert azért nem ilyen lesz .
A végeredmény magáért beszél, így Éva továbbra is bátran ülhet a fodrász székébe. Azt mondja, ha olyan hangulata lesz, visszafesteti, attól pedig egyáltalán nem fél, hogy a szőke nős viccek megtalálják.