Magyarország és az Unió

Út a szovjetből az európaiba

A rendszerváltás után az egyik leghangsúlyosabb külpolitikai célja az volt Magyarországnak (és a többi volt szocialista államnak is), hogy belépjen az Európai Unióba. Felvételi kérelmünket 1994. április elsején adtuk be. Ezt meg megelőzően már 1991-ben megindult a társult állammá válás folyamata az Unióval. 1993-ban már elhangzott az is, hogy a társult államok az EU tagjai lehetnek. De a konkrét döntés 1995-ig váratott magára. Ezután indult meg a kelet-közép-európai országok csatlakozási kérelmeivel kapcsolatos munka az Európai Bizottságban. A hivatalos tárgyalások az EU 1998-as luxemburgi csúcstalálkozóját követően indultak meg, és gyakorlatilag 2002-re értek a végükhöz. 2004. május elsején Magyarország az Európai Unió tagállamává vált.

Az Unióban töltött négy év – csalatkozás a csatlakozás után?

Megtörtént tehát, amire évtizedek óta vágytunk, és alig négy évvel a csatlakozás után élen járunk az EU-szkeptikusságban az Unióban. Egy dobogón állunk Dánia és az Egyesült Királyság lakosaival e téren. Sokan úgy vélik, hogy ennek egyik legfőbb oka a túlzott várakozás lehet. Úgy gondoltuk, hogy az országba a csatlakozással együtt óriási összegek is érkeznek, érezhetően javul majd az életszínvonal. Abban hittünk, hogy ami nem történt meg a rendszerváltással, majd az Unióba lépéssel elérkezik: mi is Nyugat leszünk, és úgy is fogunk élni, mint ők. Ez persze teljesen irreálisan hangzik, nem is mondta ezt ki senki, csak valami ilyesmi álomkép állt a sárga csillagok mögött. Beléptünk az Unióba és minden ment úgy tovább, ahogy azelőtt, sőt sokaknak rosszabb is lett. Nem az Unió hibájából természetesen, de csalódást okozott a tagságunk. Érdekes például, hogy a magyar lakosság szerint jó dolog az EU, viszont úgy érezzük, hogy nekünk nem jó.

Ráadásul az Európai Unió politikai rendszerét komolyabb tanulmányozás során lehet csak megérteni, a pályázatokat sem olyan könnyű megírni. Ami haszon lehet a tagságból, abból sokszor azért sem részesülünk, mert nem is tudunk róla. Tehát az ismeretek hiánya, és az illúziók mérgezik az Unióhoz való viszonyunkat.

Arról nem is beszélve, hogy a velünk együtt csatlakozó országok közül az eredetileg előttünk haladók még jobban elhúztak, és eddigi versenytársaink, illetve a kicsit lemaradók közül is egyre többen előznek meg minket. Míg régen az Uniós csatlakozás dátuma tolódott egyre hátrább az időben, addig most az euró bevezetése várható mindig csak évek múlva.

De nemcsak hazánk sorsa vet fel kérdéseket az Unióban. Az EU is fejest ugrott az ismeretlenbe a hatalmas bővítéssel (15-ből 27 tagú lett pár év leforgása alatt, és további államok csatlakozása is várható), és közben ugyanúgy törekednie kell az államoknak integrációjuk mélyítésére, ha érvényes és használható válaszokra van szükségük az aktuális globális kihívásokra.

Az Unió jövője, a jövő Uniója

Amikor 1957-ben a hat alapító ország aláírta a Római Szerződést értelemszerűen nem egy majd 30 tagos szervezethez való szerkezeti elemekben állapodtak meg, és az együttműködés is jóval felületesebb volt. Erősebb volt a gazdasági egység gondolata, ezzel szemben politikailag azonban nem volt annyira egységes a szövetség. A mai napig vannak a hatékonyabb összefogás érdekében mélyebb integráció felé haladók, és az Unióhoz kicsit szkeptikusabban álló „outsider” államok. Erre az egyik legszembetűnőbb példa a közös valuta. Az Egyesült Királyság és Dánia ugyanis kimaradási jogával élve egyelőre nem lépett be az eurózónába. (A svédeknél sincs euró, ők nem teljesítették a csatlakozáshoz szükséges minden feltételt. Valószínűleg emögött az állhat, hogy a lakosság egy referendumon elutasította az euró bevezetését)

Az integráció mélyítésének hívei számára pofonként hatott az alkotmány kudarca. Igaz, erre gyorsan megtalálták a „gyógyírt” a lisszaboni reformszerződés képében. Az Unió működéséhez fontos változások ebben is benne vannak, a tagállamok egységének mélyítése szempontjából pedig a fontolva haladás útját járja. Egyedül a már említett ír népszavazás a kockázati tényező, az alkotmánnyal szemben ugyanis ezt a szerződés elfogadását csak ebben az egy országban bocsátják népszavazásra.

Az emberek békére való vágya volt az egyik legerősebb tényező, mikor megalapították az Uniót. Ám akkor még nem voltak olyan fenyegető árnyak Európa és az egész Föld felett, mint a klímaváltozás vagy a globális terrorizmus veszélye. Az EU-nak a következő évtizedekben ezekre a kihívásokra kell leginkább koncentrálnia a belső építkezés mellett. Természetesen e kettő összefügg, elég csak a schengeni övezetre és az azon belül zajló hatósági együttműködésekre gondolni.

Tény, hogy az Unió 50 év alatt elérte, hogy mára megkerülhetetlen tényező lett világpolitikai és gazdasági szinten. Külpolitikai álláspontjának képviseletében azonban sokszor akadályozó tényező, hogy a tagállamok sem tudnak sok esetben megegyezni. Eklatáns példa erre a februárban függetlenné váló Koszovó, illetve a kikiáltást követő reakciók sokfélesége. A különbözőség kulturális téren minden bizonnyal az Unió hasznára válik, a külpolitikára azonban ez már nem annyira jellemző.

Bárhogy is folytatódik az Unió történelme Magyarországnak most annyiban más a helyzete, hogy már nem kívülről nézzük ezeket a folyamatokat, hanem belülről. Éppen ezért rajtunk is múlik, hogy mennyire tudjuk kivenni belőle a részünket, hogy mi lesz az egyesült álom sorsa.