A kortárs frankofón irodalom egyik legjelentősebb műveként számon tartott és eddig 35 nyelven, köztük magyarul is megjelent A nagy füzet című regényt választotta első francia nyelvű rendezéséhez Paula Guisti. Az argentin színésznő-táncos-dramaturg-írónő párizsi tanulmányait követően hazájában 2004-ben alakította meg Toda Via Teatro nevű társulatát, amelyben a világ minden tájáról érkeztek színészek. A társulatalapító saját darabjából készült spanyol nyelvű rendezése láttán Ariane Mnouchkine felajánlotta a Toda Via Teatrónak, hogy az ő színházában mutassák be következő előadásukat.
A világ egyik legjelentősebb rendezője és párizsi színháza, a Theatre du Soleil tagjai a hagyományoknak megfelelően az előadáshoz kapcsolódó étkekkel fogadták a nézőket. Ezúttal "Nagymama gulyásából" kanalazhattak a párizsiak az 1935-ben Magyarországon született, de 1956 óta Svájcban élő és franciául író Agota Kristof (Kristóf Ágota) Trilógiájának első részéből készült előadás előtt és után.
A nagy füzet fiatal argentin rendezőnője az MTI-nek a premier után elmondta: a regény egyszerű, éles és szándékosan "objektív", és ezért pontos kifejezésmódjával egyszerűen nem hagyta nyugodni, többször újraolvasta, és annyira magával ragadta, hogy tudta, színpadra kell adaptálnia. Elsősorban a háború szörnyűségein keresztül a gyermekkor elvesztésének nagyon pontos bemutatása ragadta meg. Az, ahogy - egy időben és térben nagyon konkrét történelmi helyzetben, de mégis nagyon univerzálisan - bemutatja, miként vértezik fel magukat a gyermekek a felnőtté váláshoz.
A nagy füzet egy ikerpárról szól, akiket édesanyjuk a háború alatt egy magyar vidéki kisvárosban írástudatlan és kegyetlen nagymamájuknál hagy. Az egymástól elválaszthatatlan fiúk számára a barbár körülmények tapasztalata olyan fejlődés- és szenvedéstörténetet jelent, amelyben rájönnek, hogy a felnőttek világában minden megtörténhet, ezért mindenre készen kell állniuk. A Trilógia első része tulajdonképpen a létezés vagy a túlélés legkonkrétabb és legelvontabb stratégiáinak tudatos kidolgozása a gyermek által: az étel keresésétől a pénzszerzésen át, az írni és idegen nyelv tanulásig, amely számukra megteremti az élet kegyetlenségeivel szembeni leghatékonyabb fegyvert: a fikciót.
A rendezői koncepció szerint nem egyértelmű, hogy a kizárólag a tényeket érzelemmentesen megjelenítő történetet a két gyermek vagy pedig az előadásban fizikailag is megjelenő és őket bábuként lenyűgözően manipuláló narrátor meséli. Ez a többértelműség adja a stilizált színházi előadás kulcsát: az ikrek mellett a német tiszten kívül - akinek perverz személyisége az előadásban egyértelmű -, a rendező valamennyi szereplőt megkettőz. Így valamennyi figurának az önmaga, vagy az ikrek, vagy a narrátor által teremtett fikcióban egyszerre több arca jelenthet meg. Az ikrek pedig egy személyiség több arcává válhatnak, és egy idő után a néző sem tudja, hogy a mesterséges hangon beszélő női színésznők által alakított ikrek által mesélt és megélt események közül melyik az igaz és melyik hazugság, illetve ki valóságos szereplő és kit találnak ki a gyerekek.
A hulló falevelekkel körbekerített háborús térben csak néhány, a pantomimszínház hagyományos kellékét használják a színésznek: néhány bőröndöt, könyvet és ládát. Ahogy a történetben minden lehetséges, ők is egy pillanat alatt varázsolnak ágyat a ládákból, ablakot a bőröndből, vagy bármit a könyvekből.
A társulat a Trilógia másik két részét, A bizonyítékot és A harmadik hazugságot is szeretné a közeljövőben színre vinni Párizsban.
