Megszállta egy angyal?

Az eksztázis orvosi és személyiséglélektani szempontból rendkívüli testi és tudati állapot. A vallástörténet a transz jelenségével hozza kapcsolatba. Az ilyen állapotba került egyén az istenség vagy egy szupranormális élmény jelenlétét érzi, és ezt rendszerint továbbítja, kifejezi.
Maguk a szavak bizonyos mértékig összefüggéstelenek, a transzban lévő teste különös módon gátolt (például merev), máskor azonban rendkívüli teljesítményekre képes (kificamodott végtagok, fájdalomtűrés, ugrálás, stb.).

Nagyon kevés a hiteles eksztázisleírás, mert a szemtanúk általában nem egyformán értékelik az eseményeket, és ez ellentmondásokhoz vezet. Így lehetséges az is, hogy nekünk, magyaroknak sincs pontos dokumentumunk ilyen eseményről.

Fennmaradt egy írás 1690-ből, melyet a legrégebbi magyar eksztázisleírásnak tartanak. A nagybányai Órás András prédikátor látomásairól szól, akinek különös élettörténetét egy vádirati jegyzőkönyvből tudjuk. Az említett évben felvett írásos vallomásokban többen említik, hogy „angyal szállta meg a prófétát”, és ő maga is említést tesz ifjúkori elragadtatásairól.

Maga a leírás igencsak komikus: „Órás néha holttá tette magát, és hívei nagy keserves sóhajtozások között kinyújtóztatták, s betakarták őt a csűrben, várván, hogy az angyal beléköltözzön.” Egy-egy ilyen alkalommal négy-öt falu népe is összecsődült, és várták a nagy eseményt. „Egy darabig nyöszörgött, kínosan vergődött, (…) majd elkezdett passiót és zsoltárokat énekelni, változatosság kedvéért szidván a papokat. (…) De már megtisztult, mert 700 angyal felszentelte őt a prófétaságra, áldott legyen.”

Az idézetet olvasva inkább egy ügyes manipulátorral állunk szemben, mint egy valódi elragadtatottal. Órás András ravasz ember volt, aki korábban sokszor esett bűnbe (lopott, csalt), ezért nyilván jó taktikának tartotta, hogy prófétának adja ki magát, s így mentesül az őt ért vádak alól, szentként élve az utókor emlékezetében. Terve jól sikerült, hiszen még most, több száz évvel (ál)eksztázisa után is emlegetik a nevét.