Fábry Sándor nélkül tök jól meg lehet lenni. Régi tapasztalat, nem jelentek be rá szabadalmat, aki úgy gondolja, viheti nyugodtan. Villogni már nemigen lehet vele, de ez már szabad belátásra bízatik. A műsor erősen kifulladóban van ugyanis, még a vak is látja.

Most őszintén: az már nagyon gáz, ha a Balázs-féle Kész Átverés ajánlója is izgalmasabbnak tűnik, de ezt hívják (mondjuk) műsorpolitikának. Combino, Lendvai Ildikó, Tereskova, a rég várt összecsapások (szevasz, hogy vagy – naggyonn kemény...): kéthétről kéthétre el lehet adni néhány hangzatos álhírrel és bulvárbotránnyal, ez a lényeg.

Az a hiba, ha az egyszeri néző olykor mégis reménykedni kezd, hogy változik a műsorvezető hozzáállása (és nem abba az irányba, amelyikbe tényleg). Mert a téma kivételesen izgalmasnak tűnik. Tekintsünk el a humorbonbonoktól – olyanok, amilyenek. Ha jók, érdemes a Rádiókabaréból kinőtt ifjú titánokra gyanakodni, ha a szokásosak, Fábryra. A dizájn center is ezer éve kifulladt, idétlen szirszarokat nézegetni kissé uncsi, pláne ha az azokba belebolondult helyes bolondokat sem hagyja szóhoz jutni a műsorvezető. Ők ugyanis még lehetnének érdekesek – ha kicsit kibontakozhatnának (egy haverom tisztában volt egy átlagos birodalmi csillagromboló részletes paramétereivel, és kifejezetten élmény volt, ahogy eligazított R2D2 származástanában – érdekesebb, mint Fábry apuka púzásainak részletes felsorolása, elhihetik). Az amúgy reményteljes Showder Klub titánjai sem lennének rossz ötlet, ha nem két mondatban és a legtöbbet koptatott poénokban merülne ki a produkció. Vendégünk Lóránt Barna, aki autóhangokat utánoz. Mit tudsz utánozni? Trabit, Kispolákot, Ladát: rednarednarednahű – köszönjük, kérem a következőt. Aki még nem hallotta, szálljon nagyon mélyen magába; emberek, még reklámokban is nyomatták, ha mást nem is, ezeket mindenki látja – az orrunk alá dugják őket, ha kell, ha nem. Pláne, ha a másodvonal jön: oké, megengedem, a jobbak lehettek korábban is. Mostanra jutott a macifejű (annak is van valami kedélyesen alázós üzenete, ha a vendégről a legfontosabb infó a gúnyneve, de sebaj: az ember sok mindenre képes, ha ismertté akar válni).

Ezzel már nincs is különösebb gond, megszokhattuk. Mindenki Sanyija már csak ilyen. A gond akkor van, ha a csapatban valakinek hasznosítható écája lenne. Az magára vessen.

Tegyük fel, meghívja a műsorvezetőhöz a legismertebb szinkronhangok gazdáit. A sorozatok és szinkronok hazája vagyunk, és a legtöbb nem sznob film- és tévénézőnek ezzel nincs is baja. A hangok jók, a figurákat általában jól eltalálják (többször lehetett azt is hallani, hogy jobbak vagyunk, mint az eredetiek – és az amúgy igen bárgyú Frédi és Béni esetében ezt akár elhinni is hajlandó az ember: Romhányi kínrímei Csákányiék hangjával nagyon rendben voltak).

Arról nem is beszélve, hogy néhány hang elválaszthatatlanná válik egyes figuráktól (jó, ez nem teljesen igaz, jött a kapitalizmus a maga olcsóbb hangjaival): de legyen bármilyen világ, az autentikus Woody Allen Kern András hangján szólal meg, Roger Moore az Láng József (valószínűleg miatta bírtam ki fetrengve röhögés nélkül a James Bond-filmeket: Moore sármja Láng hangjával egy bazi nagy idézőjel volt az illogikus kalanddömpingnél – ember, ne vedd komolyan!), és Obi Wan (Ben) Kenobi sokaknak örökre Szabó Ottó marad. Dr. House pedig Szakácsi és Kulka: Mágenheimből Ház doktor lett, de ez egy másik történet.

Ezek közül a jobbára méltatlanul arctalan színészek közül trombitáltak most össze egy jókora csokorral: Láng, Kautzky Armand, Reviczky Gábor, mint Jack Nicholson és Robert De Niro, a Jóbarátok nőhangjai (Kökényessy Ági, Kiss Erika, Nyírő Bea), és a South Park fiúi (Csőre Gábor, Bozsó Péter, Dolmány Attila), és persze Kerekes József, akit nem lehet nem ismerni – és nem csak Jim Carrey agymenései miatt, volt ő Szamár is a Shrekben. Összcsaládi kedvenc, vagy mi.

Tessék alaposan megnézni a névsort, végiggondolni, kitől mit lehetne kérdezni, mi érdekli a Nyájas Olvasót – és ezt sürgősen elfelejteni. Megint bántóan semmitmondó kábé tíz percet kaptunk az arcunkba – és ebből hat-hét telt azzal, hogy Fábry beszélt, és próbaszinkronizált (mert az olyan vicces).

És itt jött az a fájó körülmény, amikor nagyot égett a műsorvezér: a meghívottak feléről nem igazán tudta, miről kéne ismerni: nem látott egy darab Jóbarátokat sem (ami azért már külön művészet, amelyik csatorna nem adta még, az nincs is), úgy nagyjából fogalma sincs a Shrekről (az animációs film, aminek az első két részén több generációt átfogó családok röhöghettek), és a South Parkról sem hallott még (ezek után nem csoda, hogy nem beszélget a vendégeivel, ha egyszer nem tud miről.). Oké, Kerekes tud hadarni. Hurrá, ezt is megtudtuk.

És ilyenkor lesz az ember nagyon morcos: hogy van az, hogy senki nem volt képes a kezébe nyomni egy DVD-t: Sanyi, ez a Jóbarátok, ez a South Park, merészebben zsidóznak mint te, imádni fogod, ez meg a Shrek. Ogre, úgy mondják. Az egész (vélhetően nem kenyéren és vízen tartott) stábnak nem jutott eszébe, hogy felkészítsék a műsorvezetőt a vendégeire. Miközben már Vágó István is ott tart, hogy a Barátok közt az általános műveltség része – ott van a mindennapokban (noch dazu mostanság már jobbnál jobb nőkkel célozva a pasikat is), illik róla valami keveset tudni. Ő meg a politikai szimpátiák hasonlósága mián esélyesebb Reviczkybe is két mondat után fojtja a szót.

De nem, nem fontos a vágói szemlélet. A legnézettebb talkshow műsorvezetője (zéró konkurenciával szép teljesítmény, gratuláljunk a kiötlő marketingesnek) elég nagy sztár ahhoz, hogy ne foglalkozzon az elé terelt szerencsétlenekkel (művészkörökben a Rajzoljon téged körbe a Doszpot Péterhez hasonló súlyú sértés lehet a Lépjél te fel e Fábrynál...). A szerkesztői és producere pedig ezt tökéletesen helyénvalónak tekintik: nem először műveli, valószínűleg nem is utoljára: senkit nem érdekel, hogy ilyen szinten leszarni a vendéget ősbunkóság. És arra sem gondolnak, hogy akkor is lennének nézőik, ha nem sértenék meg ennyire azokat, akiket elvileg a médiafogyasztói igények miatt terelnek a kamerák elé.

Ennél csak egy borzasztóbb verziót tudok elképzelni: hogy a szerkesztők gondosan felkészülnek, kiírják a DVD-t, odaadják Sanyinak – aki ezek után nem veszi a fáradságot ahhoz, hogy icipicit készüljön a saját műsorára. Következetesen, évek óta. Legrosszabb esetben leköp egy Gyurcsány-képet, vagy megereszt egy minden kontextusban ízléstelen viccet Lendvai Ildikóról – az ő drága közönsége így is zabálni fogja. Ez a rosszabbik verzió, mert ez azt jelenti, hogy senki sem teszi rendbe a fickót: hagyják az egészet, míg hozza a pénzt, mindegy, mi történik.

Ezt hívják szórakoztató műsornak 2008-ban Magyarországon. És ha feltennénk a kérdést, szigorúan a showman szavait idézve: a poén hol a picsába lesz – nos, mi tűnnénk rosszindulatúnak. Pedig csak kíváncsiak vagyunk: miért is kéne nézni ezt a műsort?