125 éve született Szekfű Gyula

Hithű katolikus székesfehérvári családból származott, ügyvéd apja a Katolikus Néppárt egyik alapítója volt. A budapesti egyetem történelem-német-francia szakának elvégzése után, 1907-től Bécsben az állami levéltár fogalmazója, majd al-levéltárosa volt, tizenhét évet töltött az osztrák fővárosban. 1916-ban a budapesti egyetem magántanára lett a XVI-XVIII. századi magyar történelemből, 1925-ben az újkori magyar történeti tanszékének egyetemi tanárának nevezték ki, ugyanebben az évben levelező, 1941-től rendes tagja a Magyar Tudományos Akadémiának.

Szekfűt alapos forráskritikai érzék, a korabeli történelemtudomány ismerete és erős társadalomtörténeti érdeklődés jellemezte. Már első műve, az 1913-ban megjelent A száműzött Rákóczi hatalmas vihart kavart, mert szakított az idealizált ábrázolással és a reálpolitikust mutatta be. A világháború és a Tanácsköztársaság viharai után, 1920-ban látott napvilágot a Három nemzedék, amelyben megfogalmazta a rendszer hivatalos ideológiáját, szenvedélyesen bírálva a liberalizmusnak elkötelezett nemzedékeket. A Magyar Szemlében Bethlen István politikáját támogatta, de közölte az új utakat kereső, tehetséges fiatalok műveit is. Az 1930-as évek végére felülvizsgálta nézeteit és - már konzervatív oldalról - bírálta a fasizmust.

Magyar történet címmel 1935-39 között jelent meg Hóman Bálinttal közösen írt összefoglaló műve. Aktív résztvevője volt a népfrontmozgalomnak, 1939-1944 között a Magyar Nemzet vezető publicistájaként a független, szabad Magyarország mellett érvelt, írása jelent meg a Népszava a nemzeti összefogást szorgalmazó karácsonyi számában. 1943-44-ben Valahol utat vesztettünk címmel adta közre nevezetes cikksorozatát, keményen ostorozva a kormány politikáját és a visszatérést javasolva a 19. századi centristák demokratikus reformjavaslataihoz. A nyilas hatalomátvétel után illegalitásba kényszerült, majd 1945. április 2-án beválasztották az Ideiglenes Nemzetgyűlésbe. A háború után egyetlen pártnak sem volt tagja, s tudomásul vette, hogy a Szovjetunió beleszólhat az ország ügyeibe.

Szekfűt 1945-ben rendkívüli moszkvai követté, 1948-ban nagykövetté nevezték ki, megbízatásának ideje alatt került a barátsági, együttműködési és kölcsönös segítségnyújtási szerződés aláírására. Még Moszkvából küldte haza Forradalom után című könyvének kéziratát, amelyben úgy vélekedett: társadalmi fejlődésünkből kimaradt a nyugati típusú polgári dmokrácia és el kell fogadnunk a szovjet típusú (általa rokonszenvvel ábrázolt) demokráciát.

A kommunista hatalomátvétel után már nem tanított, de tagja maradt az újjászervezett MTA-nak. 1953-ban országgyűlési képviselő lett, 1954 januárjától 1955. június 28-án, Budapesten bekövetkezett haláláig az Elnöki Tanács tagja volt. 1930-ban megkapta a Corvin-koszorút, 1948-ban a Magyar Köztársasági Érdemrend Nagykeresztjével tüntették ki.