Milliárdnyi apró sejt (melyekből milliónyi hal el és keletkezik bennünk nap mint nap), hihetetlen erő kifejtésére képes izmok (ha az összeset egyszerre használnánk, több mint tíz tonnányi súlyt tudnánk mozgatni), az acélnál is erősebb csontok, az alumíniumnál is többet bíró hajszálak (az összes hajunkból font kötél el tudna húzni tíz autót). Ezek vagyunk mi. Egy nyolcvan-száz éven keresztül önmagától működő, egyetlen sejtből kialakuló, önreprodukáló, tökéletes szerkezet. Egy különleges tartósítási eljárásnak köszönhetően ma már az örökkévalóságnak is megőrizhetjük az emberi testet, hogy így belülről is megnézhessük, és megtudjuk, mik vagyunk valójában.

A Bodies című utazó kiállítás New York, London és Prága után hozzánk is elérkezett; május 24-étől tekinthető meg a VAM Design Centerben. A már említett polimeres tartósítási eljárással kipreparált emberi testeket, testrészeket és szerveket már nem csak az orvostanhallgatók tanulmányozhatják, hanem mi is. Hogyan működik a szív, a vese, az emésztőszervrendszer, hogyan fejlődik az embrió, hogyan mozognak az izmok - e folyamatokat eddig csak könyvekből és filmekből ismerhettük, pedig mind bennünk zajlanak.



A kiállítás sajtótájékoztatója előtt a széksorok mellett egy kalitkát pillantottam meg két papagájjal. Csak reménykedni tudtam benne, hogy a tájékoztató végén nem rajtuk mutatják majd be a különleges preparációs technika lényegét. (Reményeim beigazolódtak, szerencsére.) Dr. Roy Glover és dr. Csillag András orvosprofesszorok (előbbi a kiállítás főtanácsadója és szóvivője, utóbbi pedig a magyarországi fővédnöke) mindenkit biztosítottak arról, hogy a kiállítás megtekintése után egészen másképp fog tekinteni önmagára, másként értékeli majd az egészség-betegség viszonyát. Dr. Glover szavaival élve „Testünk a legdrágább kincs; az egyetlen tulajdonunk, amelyet egész életünkön át magunkkal hordozunk.” - a tárlat segítségével pedig megtanulhatjuk, hogyan vigyázhatunk erre a kincsre. Csillag András szerint a több mint kétszázötven preparátumot bemutató kiállítás nem csak a laikusoknak, hanem az orvostanhallgatóknak is tud újat mondani, hiszen ilyen tökéletes formában ők sem nagyon láthatják az emberi testet tanulmányaik során.

Gyakori kérdés, hogy hány éves kortól ajánlott a tárlat megtekintése. A szervezők szerint testünk felépítésének megismerése nincs korhatárhoz kötve; a világ számos pontján már bizonyító kiállítást eddig több mint nyolcmillióan látták, köztük félmillió gyermek: óvodás csoportok jöttek nevelőikkel, családok kisgyermekekkel. Annak ellenére, hogy tulajdonképpen kipreparált holttesteket látunk, a látvány egyáltalán rémisztő vagy undorító, így a kisebbek is bátran megnézhetik. A fiatal korosztályra gondolva a szervezők külön felnőtt és gyermek audiokommentárral látták el az egyes kiállítási „tárgyakat”.

A tárlat „agyaga”, azaz a holttestek olyan természetes halállal elhunyt személyektől származnak, akik testüket tudományos célra ajánlották fel; illetve hozzátartozót hátra nem hagyva, magányosan haltak meg. Mivel ez utóbbiak testéért senki sem jelentkezett, ezeket a tetemeket is kipreparálhatták. A kiállított szervek egykori gazdáiról személyes adataik védelme okán nem tudhatunk meg többet: hogy kik voltak, hogyan haltak meg; de az bizonyos, hogy tisztelték a tudományt, hiszen rá hagyományozták legbecsesebb kincsük - így a tudomány is megtisztelte őket azzal, hogy a megörökölt „lélekburkot” úgy alakították át kiállítási tárggyá, hogy az méltó lehessen megboldogult tulajdonosához. A másik kategóriába tartozóknak (akiknek tetemét hozzátartozók híján senki sem kérte) pedig talán némi kárpótlást nyújt, hogy testüket látogatók ezrei nézik álmélkodva, s tisztelik általa az emberi gépezet tökéletességét - igaz, ez visszatekintve nem könnyít azon, hogy egyedül kellett meghalniuk, de talán a mi igazságérzetünket helyre teszi egy kicsit.

Az emberi szervezet szépségei mellett maga a tartósítási eljárás is lenyűgöző; legalább annyira, mint amaz. A testeket a tárlat a kínai Daliani Orvosi Egyetem plasztinációs laboratóriumától kapta. Az eljárás során először vegyszerekkel megállítják a bomlási folyamatokat, majd feltárják a preparátum legfontosabb részeit. Ezután az abban található vizet eltávolítják, és acetont juttatnak a helyére. A tetemet egy vákuumkamrában folyékony szilikonba helyezik; a vákuum hatására az aceton elpárolog, és átveszi a helyét a szilikon, amelyet ezután megkeményítenek. Az eljárás következményeképpen egy száraz, szagtalan preparátum keletkezik, amely tökéletesen megőrzi az eredeti szerv látványát, azonban viselkedése és tapintása olyan, mint a gumié. Elkészítési ideje változó: egy kisebb szerv akár egy hét alatt tartósítható, de az egész test konzerválása egy évig is eltarthat. Mivel az eljárás megállítja a bomlási folyamatokat, az így készült preparátumok korlátlan ideig elállnak: az 1970-es években alkotott első preparátumokat ma is használják a világ különböző orvosi egyetemein. Anatómusok munkájáról lévén szó, az „alkotás” kifejezés használata furcsának tűnhet. Pedig abszolút ide illik. A preparátumok hihetetlen pontosságról, aprólékosságról, hozzáértésről árulkodnak - már szinte művészet, amit ezek a tudósok létrehoztak. Megérdemelték volna nevük feltüntetését „a preparátumokat készítették” címszó alatt.

A kilenc teremben kiállított kétszázötven szerv, testrész, illetve egész test az emberi szervezetben zajló folyamatokat - mint a légzés, a keringés, a kiválasztás vagy a szaporodás – hivatott bemutatni”a tudáshoz látni kell” jelszóval. A testek mellett, a falakra vetített sejteket ábrázoló képek segítenek felfedezni szervezetünk rejtelmeit - mivel ezek a valóságban olyan parányiak, hogy vitrinben nem lehetne mutogatni őket. A preparátumok közti sétánkon fehérköpenyes orvostanhallgatók szegődtek mellénk, hogy megválaszolják kérdéseinket. Azokból pedig volt bőven. Nem tudom, hányadévesek lehettek a medikák, de meggyőződésem, hogy remek orvos válik majd belőlük - részletesen, érdekesen elmagyarázták, mi hogyan működik, így próbálva kielégíteni szűnni nem akaró kíváncsiságunk. Láthattunk itt szívet, vesét, epét, tüdőt - egészségeset és beteget -, „érembert” - Az erekbe színes folyadékot vezetnek, megszilárdítják, majd a többi szövetet eltávolítják. Az eredmény egy ember alakú piros háló, azaz meztelen ereink húsunk nélkül. -, csontvázat, lecsupaszított idegeket. Több egészalakos, különböző tevékenységeket imitáló preparátum is segítette az egyes szervrendszerek működésének könnyebb megértését. Találkozhattunk kosárlabdázó, dartsozó, teniszező, futó, focizó valaha-volt emberekkel - az egyik legérdekesebb preparátum az egymás kezét fogó csontváz-, illetve izom-ember kettőse volt, akikről aztán kiderült, hogy nem is kettő, hanem egy, ugyanis a két preparátum ugyanazon testből készült. Az egyik terem előtt felirat hívta fel a látogatók figyelmét arra, hogy döntsék el, valóban be akarnak-e lépni oda: itt a szaporodást bemutatandó, a férfi és női nemi szervek mellett különböző fejlődési szakaszban lévő embriók és magzatok voltak láthatók. Furcsa volt belegondolni, hogy az ő testük nem haláluk után került ide, hiszen meg sem születhettek.



Az emésztőszervrendszert bemutató helyiség egyik vitrinjében egy olyan szervet is láthattunk, amelyről még sosem hallottam. Megnyugtatott, hogy ezzel nem vagyok egyedül, ugyanis az egyik mellettem álló látogató ugyanezen gondolatának adott hangot. Az említett szerv a nagycseplesz (omentum maius), amely a vesék előtt helyezkedik el. Elég bizarr, „szeletelt embereket” is láthattunk, azaz vízszintes és függőleges, testünk különböző pontjairól származó metszeteket. Az utolsó terembe érve pedig nem mindennapi élményben lehetett részünk: olyat tehettünk, amit még soha, s valószínűleg ezután sem fogunk: megfoghattunk néhány szervet: agyat, vesét. Bár a tapintásuk a preparálási eljárás miatt olyan volt, mint a gumié, nem pedig, mint a húsé; ezentúl elmondhatjuk magunkról, hogy volt már agy a kezünkben.

Ez a kiállítás egy utazás önmagunkba; a legszemléletesebb biológiaóra, amit valaha láthattunk. Bizonyíték arra, hogy van, aki magas, van, aki alacsony, szép, csúnya, okos, buta, szőke, barna - de belül mind ugyanolyanok vagyunk.