Út és erény Setétpatakon

Ameddig az almát kilóra vagy darabra mérik a piacon, a gazdaságot GDP-ben mázsálják-méricskélik. Az országok vezetői arra, ha nagyobb a GDP-jük mindig nagyon büszkék tudnak lenni. Büszkébbek, mint mondjuk a boldogság-indexre. Valóban az lenne a boldogság, amikor dübörög a gazdaság és szűk nadrágban látszik a GDP? A nép, az istenadta pedig egész nap annyit lapátolja a GDP-t, amíg az felér a Jóisten lábáig, majd az izzadtságcseppjeiből piciny bálványokat vesz, a sarokba állítja, a tetejére hímzett terítőt és kis szobrokat helyez, majd a lapátoláson kívüli idejében arccal feléje áldoz? Vagy van a GDP-től független boldogság is, annak előtte vagy éppen őutána, valahol egészen másutt, arról nem is tudva? Vagy pláne, pont a GDP öli meg a boldogságot? Karátson Gábor Lao Cét idézi, vagy éppen olyan kisfalvak életében látja meg a „boldog országot”, amit Mihályi Péter biztos meghaladottnak minősítene és jól kiöntené a helyét betonnal.

„A boldogság egy külön izé, egy valami. Olyan, mint egy kerek kő. Valakinek vagy van ilyen, vagy nincs. Boldogságra törekedni, azt hiszem egy óriási tévedés. Én a GDP-vel nem tudok mit kezdeni, rettenetesen haragszom rá, mert belőlem nem vált ki boldogságérzetet. Amikor ide készültem elkezdem vizsgálgatni, hogy mit asszociálok a boldogsághoz. Régi és egészen mostani dolgokra gondoltam. A Tao Te Kingből fogok idézni és hozzáteszek erdélyi emlékeket, ezek ugyanarról szólnak. Lao Ce a Tao Te King vége fele elmondja milyen egy jó ország (Karátson a 80. fejezetet idézi, amelyik az ősi, önellátó faluközösséget mutatja be). Hallatszik, hogy ez egy régies valami és a Lao Ce-kutatók mindig azt mondják, hogy a szerző valószínűleg látott még ilyen közösségeket Kínában. Én ezen mindig csodálkozom, mert Setétpatak, Gyimesközéplok - amit szolidan hazámnak tartok - ott a Kárpátok alatt még mindig ilyen. Így az EU-ba lépve elkezdték felszámolni, ami a Ceauşescunak se sikerült. Most már sokat romlott, mert van pillepalackjuk, meg minden, de valamikor tökéletes volt. Pont így: kicsiny ország, kicsi nép és ilyen egyszerűen élnek. Sokat tűnődtem azon, hogy az emberbe bele van oltva, a haladás vágya, hogy mit lehetne javítani és arra jutottam, hogy semmit, csak rontani lehet rajta.” Karátson gondolatában továbbviszi az ideális közösség Lao Ce, később Tolsztoj vagy Gandhi által pártolt formáját, és gyilkost is megnevezi. „Egy másik vers a bomlás kezdeteit írja le, ez furcsa módon a Tao Te King elején van.” – mondja és felolvassa a Tao Te King 3. fejezetét. Ez a vágytalanságról szól, ami megszünteti a gazdaságot, ami tönkreteszi a boldog faluközösségek életét.

Kisgömböc felfalja az aranyszóló pintyőkét

A kisgömböc maga a gazdaság bizony, mondom én, hiszen ha telepakolom a padlást minden földi jóval, a végén még az zabál fel engem. Próbálok ilyen módon hidat verni a GDP-mentes boldogság és a mesekutató, meseterapeuta szerepeltetése között, de Boldizsár Ildikó máshonnét fogja meg az elefántot: „Mi köze van a meséknek a boldogsághoz? Minden mese úgy végződik, hogy boldogan éltek, amíg meg nem haltak, és úgy kezdődik, hogy egyszer volt, hol nem volt. Ez nem szól másról, mint a boldogságról. A mesék többségében nem a szegénylegények indulnak el, hanem a királyi sarjak, akiknek mindenük megvan, pénz, hatalom, ígéretes királylányok. Mégis azt mondják, hogy megyek és megkeresek valamit. A boldogság a mesékben mintha az lenne, hogy meg kell találni valamit. Ezt úgy szokta mondani a mese, hogy menj az élet vizéért vagy az aranyszóló pintyőkéért. A legtöbb királyfi azt se tudja, mit keressen, meg kell találnia azt is, hogy mit keres. Ameddig nem tudod, mit keresel, nem tudod, merre indulj. Én meg szoktam kérdezni a pácienseimtől, hogy szerintük mi az élet értelme? Tudom, ez egy szörnyű kérdés, eddig még senki nem tudott rá felelni. Tovább szoktam kérdezni, hogy miért kelsz föl reggel? Erre sem nagyon tudnak válaszolni, és ameddig az ember nem tudja, mit keres, miért érdemes reggel felkelni addig teljesen felesleges a boldogságról beszélni.”

„És kiűzé az embert"

Mi más lehetne az alfája és omegája a birtokláson kívüli boldogságnak, ha nem maga az édenkert? Kiűzettek minket, hát megcsináljuk magunknak: pici, savanyú, de legalább a kezünkben tartjuk, állítják a vendégek vita nélkül. Bólogat is mindenki a felvetésre, amikor fogyasztásra buzdít minket a körülvevő, akkor pici, ötperces paradicsomokat, boldogságot, önjutalmazást árulnak nekünk. Ajándékot veszünk önnön magunknak, megsimogatjuk buci kis fejünket egy-egy régóta vágyott termékkel és egy kicsit az édesanyánk ölén érezzük magunkat, mint Tót Lajos tűzoltóparancsnok a budin.



Szilágyi Ákos továbbmegy a költői képekkel: „Minden boldogság-képzet azért kapcsolódik össze a paradicsommal, annak eszméjével, víziójával mert a paradicsom az a hely, ahol nincsenek osztottságok. Leválasztottak minket az édesanyánk méhéről, utána az anyáról testileg, utána a családról. Én még nagycsaládban nőttem fel, ma tipikus az egyke, sőt a kétszemélyes család. Meg lehet szüntetni ezt a megosztottságot? Mondjuk a természettől való elválasztottságot? Azt hiszem itt mindnyájan olyanok vagyunk, ha kimegyünk az utcára és egyet kívánhatnék, az az lenne, hogy minden személyautó azonnal változzon át százéves fává. Én ezt szemrebbenés nélkül kívánnám.

Ott vannak tudományos, technikai paradicsomígéretek is, aminek tulajdonképpen mi a végtermékét látjuk magunk körül. Mert félreértés ne essék, ha bemegyünk az első pláza-áruházba, az a paradicsom. A XIX. század közepi, londoni üvegpalota és az összes nagy világkiállítás semmi egyebet nem célzott, mint a földi földi paradicsom képének a megteremtését. Ennek a lebontása és tömegcikké válása többek közt a pláza-áruház. Az ipari-technikai civilizáció egy folyamat, miközben maga a pokol. A GDP az a pokol mutatószáma. Miközben (a gazdaság) az egyik oldalról a poklot termeli, a másik oldalról a paradicsomot, szolgáltatásszerűen. Miután lehúztad azt a nyolc órát a pokolban – vagy most már tízet, tizenkettőt – akkor elmehetsz a paradicsomba is egy kicsit. Hogyan? Hát, kapcsolódj ki! Kihúznak a konnektorból, aztán visszadugnak. Amikor kihúznak, az a paradicsom. Mi történik ebben a nyilván hamis paradicsomban? Elveszítem a tudatomat benne. És vannak az egyéni paradicsomok, a luxuslakásom, a szigetem, mindenkinek a maga szigete, abból csinál pici paradicsomot, amennyire tud. Ez egy hamis konstrukció, mert az osztottságot őrzi meg és konzerválja.”