Konfliktusokkal az élet minden területén találkozhatunk. A politikában, a gazdaságban, a családban, a munkahelyi közösségben és a párkapcsolatokban is.

A konfliktus pszichés belső állapot, leginkább az érdekek ütközéséből keletkezik, melynek során az egyénekben a látszólag illetve valóban össze nem egyeztethető, ellentétes erők, motivációk egyidejűleg hatnak. Létre jöhet a személyes kapcsolatokban, s a csoportközi viszonyokban is, amikor rendszerint összeegyeztethetetlenek a résztvevők céljai, szándékai. Azonban nem mindig negatív a hozadékuk, a fejlődés mozgatói, tehát konstruktívak is lehetnek, amennyiben a konfliktust megoldják. Ha nincs megoldás, az rombolja a kapcsolatokat, destruktív formát ölthet: ezt nevezik destruktív konfliktusnak.

A konfliktus megoldásának pszichológiai megközelítésben öt módja lehetséges. Az első mód a versengés, amely önérvényesítő, hatalomorientált eljárás. Az illető saját szándékait érvényesíti a másikkal szemben. A különféle befolyásolási módok - legyen az a meggyőző képesség, rang, gazdasági szituáció - bevetésével az illető arra törekszik, hogy nyerő helyzetbe kerüljön. A versengés jelenthet a saját igazáért való kiállást, a helyesnek vélt álláspont védelmét, vagy egyszerűen a győzelemre való törekvést. A leggyakoribb mondatai: "Világos, hogy az én véleményem a legésszerűbb." "Biztos vagyok benne, hogy az én véleményem a legjobb." "Tedd, amit mondtam, ha nem így teszel, akkor baj lesz!"

Második változat: az alkalmazkodás. Ez esetben az ember lemond saját szándékáról, hogy a másik fél szándékai is érvényesülhessenek. Bizonyos önfeláldozás van ebben az eljárásban. Az alkalmazkodás öltheti az önzetlen nagyvonalúság vagy jótékonyság formáját, de lehet a másikkal szembeni kényszerű engedelmesség is. Adott esetben érvényesül a másik szempontjainak, érveinek őszinte elfogadása. A leggyakoribb mondatai: "Én is így gondolom." "Kész vagyok elfogadni." "Úgy teszek, ahogy mondod, nem akarom, hogy megbántódj."

A harmadik mód: az elkerülés. Ez a változat nem önérvényesítő és nem együttműködő jellegű. Az illető egyén közvetlenül nem követheti a saját, de a másik fél szándékát sem. Az elkerülés öltheti a diplomatikus kitérés formáját, a kérdés kedvezőbb időpontra való halasztását, vagy visszahúzódást egy fenyegető helyzetből. A leggyakoribb mondatai: "Térjünk vissza erre később." "Nem vagyok abban a helyzetben, hogy vitatkozzam." "Jobb lenne, ha ezt most nem vitatnánk meg."

A negyedik: az adott konfliktus megoldása. Ez egyszerre önérvényesítő és együttműködő módozat, ugyanakkor jelenti egyben az elkerülés ellentétét. Magában rejti azt a törekvést, hogy - együtt dolgozva a másik személlyel - közösen találjanak valamilyen megoldást, olyant, amely teljesen megfelel mindkét fél szándékainak. A problémamegoldás lehet - adott esetben - egy nézetkülönbség mélyebb feltárása, azzal a céllal, hogy egymás megértése révén okuljanak. Ám gyakran inkább valamilyen feltétel megteremtésére való szövetség, amelynek hiánya versengésre késztetné a feleket. A leggyakoribb mondatai: "Hogyan oldhatnánk meg?" "Ez a véleményem, és a tiéd?" "Miben értünk egyet?" "Fogjunk hozzá közösen, keressünk közös kiindulási pontot!"

Végül az ötödik variáció: a kompromisszum keresése. Ebben az a cél, hogy rátaláljanak a kivitelezhető és kölcsönösen elfogadható megoldásra, amely részlegesen mindkét felet kielégíti. Közvetlenül ragadja meg a kérdést, mint az elkerülő, de nem tárja fel olyan mélységig, mint a problémamegoldó. A kompromisszumkeresés félúton való találkozást, kölcsönös engedményeket, vagy egy gyors, áthidaló megoldást jelent. A leggyakoribb mondatai: "Hajlandó vagyok, ha te is hajlandó vagy." "Inkább nyerjünk, mint veszítsünk." "Találjunk megoldást." "Elégedjünk meg ezzel, én engedek, te is engedj!"

Konfliktus nélküli élet nincs, ezzel számolni kell, de azzal is, hogy ne söpörjük azokat a szőnyeg alá, hanem a konstruktív megoldásokra törekedjünk.