Márkus István, a forradalomban aktívan részt vevő néprajzkutató és szociológus állítása szerint a Nagy Imre körül kialakult politikai kör az akkor egyeduralkodó Magyar Dolgozók Pártján (MDP) belül egy önálló platformot akart létrehozni a forradalom előtt közvetlenül, az akkor már szükségesnek tartott reformok véghezvitelére. Vallomása szerint - szintén a személyi változások jegyében - a forradalom kitörése után Losonczy Géza, Nagy Imre államminisztere felkérte az Írószövetséget, hogy tegyenek javaslatokat a kormány és a párt központi vezetőségének átalakítására, amit ők meg is tettek, 15-20 név került fel az átadott listára.
Szólt arról, hogy a párt politikai bizottságához október 26-án mentek tárgyalni, ahol megállapították, hogy a forradalmat a gazdasági és politikai elégedetlenség váltotta ki, ugyanakkor felhívták a figyelmet az ellenforradalmi veszély fokozódására. Elmondta tanúvallomásában, hogy két forgatókönyv volt ekkor a forradalom továbbvitelére: a szovjet csapatok maradjanak az országban, és vegyenek részt az ország talpra állításában, barátkozva az egyetemista ifjúsággal, másrészt a katonai diktatúra bevezetése.
Nagy Imre ezt a két verziót a tanú jelenlétében határozottan cáfolta, mint mondta, utóbbiról nem volt tudomása. Védekezésében arra is utalt, hogy a forradalom első napjaiban hozzá érkező diákcsoport követeléseit is visszautasította, mondván, hogy túl radikálisak a követeléseik. A forradalmi események sodrából beszédében külön kiemelte a Dudás József katonai parancsnokkal való tárgyalásait, ahol a katonai diktatúra kikiáltását szintén visszautasította, elmondása szerint heves kirohanással, még az asztalra is rácsapott, követeléseit "gyerekesnek, átgondolatlannak, felelőtlennek" nevezte.
A tárgyaláson fény derült arra, hogy nem hiteles, Nagy Imrének tulajdonított kommünikét mutattak be, mint vádló bizonyítékot a volt miniszterelnökkel szemben, amelyben Dudás József parancsnok katonai diktatúra kikiáltásáról írt arra hivatkozva, hogy azt Nagy Imre támogatta. Ezt hazugságnak nevezte a vádlott, mert - mint állította - "állásfoglalásom az volt, hogy a kommüniké kiadásának nincs értelme". Megemlítette, hogy megfogalmazódott benne: Dudás Józsefet túlkapásai miatt le kellett tartóztatni, mert a forradalmat eltéríteni szándékozta eredeti szándékától, célkitűzéseitől.
Ennek hatására Márkus István megváltoztatta tanúvallomását, és elismerte, hogy kétféle kiáltvány is volt a katonai diktatúráról, amelyből tudomása szerint az elsőt Nagy Imre elutasította, míg a másodikat csak szóbeszéd alapján hallotta, hogy aláírta volna, ám a vádlott ezt cáfolta.
Márkus István ezen kívül beszélt Gimes Miklós újságíróval kialakított kapcsolatáról, arról, hogy a november 4-e, a forradalom és szabadságharc leverése után Márkus lakásán sokszorosították a Kádár-rendszer elleni röpcédulákat, amelyek szövegét maga Gimes fogalmazta meg. Az első röpcédula szövegét a bíró külön felrótta bűnjelként, amelynek első sora úgy kezdődött: "Nagy Imre él, biztonságban van".
Ekkor volt szó többek között arról, hogy Gimes egy rádióadót szeretett volna beindítani a Nagy Imrét pártolóknak, valamint felvetődött egy soha meg nem jelent lap, a Szabad Gondolat ötlete, amit együtt szerkesztettek volna. Márkus itt arra is rávilágított, hogy Gimes Miklós a forradalom leverése után még bízott Nagy Imre és Kádár János kiegyezésében.
Márkus István, aki a per ideje alatt előzetes letartóztatásban volt, egy másik perben tíz évi börtönbüntetést kapott 1956-ban kifejtett tevékenységéért.
Dudás Józsefet, aki szembehelyezkedett a forradalom idején a Nagy Imre-kormánnyal, majd a szovjet hadsereg november 4-i bevonulása után fegyveres ellenállást szervezett Újpesten, gyorsított eljárásban ítélték halálra 1957 januárjában, alig néhány nappal elfogatása után.
Gimes Miklós 1917-ben született. A Szabad Nép munkatársa lett 1946-ban, egy ideig pedig Révai József népművelési miniszter titkáraként dolgozott. Nagy Imrével ellentétben ő már 1956. október 23-án üdvözölte a fegyveres felkelés kitörését. A forradalom idején a Magyar Szabadság, annak leverése után pedig az Október Huszonharmadika című lapot szerkesztette. 1956. december 5-én letartóztatták, a Nagy Imre-per harmadrendű vádlottjaként halálra ítélték és kivégezték.
Nagy Imre 1896-ban született, az első világháborús orosz hadifogságban ismerkedett meg a kommunizmus eszméivel. A Szovjetunióban dolgozott az ottani magyar rádió szerkesztőjeként, a szovjet központi statisztikai hivatalnál, valamint a Komintern Agrártudományi Intézetében. Földművelési miniszterként vezetője volt az 1945-ben végrehajtott földreformnak, majd belügyminiszter, illetve az országgyűlés elnöke lett. Szovjet kezdeményezésre 1953-ban miniszterelnökké választotta a pártvezetés, ahonnan 1955-ben leváltották.
Másodszor 1956. október 23-24. éjjelén választotta meg a pártvezetés újra miniszterelnöknek, majd megalakította koalíciós kormányát, kihirdette az ország semlegességét és a Varsói Szerződésből való kilépését. Tevékenységéért 1957-ben a romániai Snagovba internálták, majd az 1958. június 9-15. közötti perbe halálra ítélték, és másnap kivégezték.
