Kína - a világon a leggyorsabban növő energiaigényétől hajtva - óriási szénkészletének jobb kiaknázására törekszik, s új technológia bevezetését is szorgalmazza. E céllal épít Belső-Mongólia füves vidékén, az Erdos nevű településen egy széncseppfolyósító nagyüzemet, amelyet az állami tulajdonban lévő Shenhua csoport, Kína legnagyobb szénbányája irányít majd. Mintegy 10 ezer munkás már az utolsó simításokat végzi a beruházáson, amely a legnagyobb széncseppfolyósító gyár lesz Dél-Afrikán kívül, ahol azért alkalmazták ipari méretekben a széncseppfolyósítás technológiáját, mert az apartheid éveiben nemzetközi üzemanyag-embargó sújtotta az országot.
Erdosban még ebben az évben megindul a termelés. Várhatóan évente 3,5 millió tonna szenet alakítanak át ott 1 millió tonna olajtermékké, például dízel üzemanyaggá. A termelés üteme kezdetben körülbelül napi 20 ezer hordó. Ez ugyan édeskevés a kínai napi 7,2 millió hordónyi energiaigényhez, a későbbi, 2010-ig megvalósuló fejlesztésekkel azonban a Belső-Mongóliában kitermelt szénnek a felét szeretnék folyékony üzemanyaggá átalakítani. Ez beillik abba a pekingi törekvésbe, hogy Kína 2020-ra évi 50 millió tonnás széncseppfolyósító kapacitással rendelkezzék. Az körülbelül napi 286 ezer hordó folyékony üzemanyag előállítását jelentené, s ez a mennyiség már mintegy 4 százaléka annak az energiamennyiségnek, amelyre ma van naponta szüksége az ázsiai országnak.

A technológia valamikori nagy volumenű alkalmazása attól is függ majd, hogy a szénvállalatok miként foglalkoznak a folyamatban felhasználásra kerülő nagy mennyiségű vízzel, amely Kínában is egyre fogyó kincs. Ráadásul a Belső-Mongólián áthúzódó Góbi sivatag gyorsan terjeszkedik, Északnyugat-Kínában már ivóvízhiány is fellépett, a talajvíz szintje pedig évről évre mélyebbre kerül. A Shenhua-cég azt tervezi, hogy a talajvizet és a szénbányákból felhozott vizet használja fel az évenkénti 8 millió tonnás vízigény biztosításához. Zsang Csi-ming, az épülő üzem helyettes vezérigazgatója azonban nem titkolja, hogy a fejlesztés második szakaszában olyan egyéb források megcsapolására is szükség lesz, mint például a Sárga folyó.

A szén cseppfolyósításának más árnyoldalai is vannak. Az egyikre így mutatott rá Simura Juicsiro, a Mitsubishi Research Institute (MRI) kutatóintézet munkatársa:
- A nagy szénkészletekkel rendelkező országok - mint Dél-Afrika, Kína vagy az Egyesült Államok - nagyon lelkesek a szén cseppfolyósításával kapcsolatban, mert az segíti az energiabiztonság szavatolását. Probléma viszont, hogy ez az eljárás sok szén-dioxidot hoz létre. Ezenkívül nagymennyiségű energiára van szükség a cseppfolyósításhoz.

A szakértők szerint az egész ciklus körülbelül kétszerannyi szén-dioxidot bocsát ki, mint a fosszilis üzemanyag. A szén cseppfolyósítása pedig nagyon energiaigényes. Az is némi hátránya a technológiának, hogy az így előállított üzemanyag maximum 15 évig tartható el más - a katonák és a kormányok által éppen az üzemanyagellátás biztonsága szempontjából kedvelt - motorüzemanyagokkal ellentétben. Ráadásul a cseppfolyósítás költségei is magasak, így - noha technológiáját már körülbelül 100 éve kifejlesztették - eddig kevéssé alkalmazták. Kivéve a náci Németországban és az apartheid Dél-Afrikában, amelyeknek nehéz - olykor lehetetlen - volt hozzájutni az akkor olcsó olajhoz.

Az utóbbi évtizedben megnégyszereződött - napjainkban már a hordónkénti 130 dollárt is meghaladó - olajárak újraélesztették az érdeklődést a szén cseppfolyósítása iránt. Az Oil and Gas Journal szaklap 2008 áprilisi közlése szerint hordónként 67-82 dollárba kerül a cseppfolyósított üzemanyag előállítása, a dél-afrikai Sansol tapasztalataira alapozva. (A pontos árak számos tényezőtől függnek, beleértve a szén és a víz árait és természetesen nagyon költséges a szén-cseppfolyósító üzemek építése is).

Az új kínai üzem lesz az első, ahol nagy méretekben alkalmaznak közvetlen szén-cseppfolyósító technológiát. Ez abban különbözik a náci Németországban és a dél-afrikai Sasolnál bevált közvetett módszertől, hogy a szenet a gázosítási folyamat kiiktatásával alakítja folyékony üzemanyaggá.

A környezetvédők viszont azt hangsúlyozzák, hogy egy olyan folyamatba való befektetés helyett, amely talán sohasem lesz környezetvédelmileg egészséges, Kínának és más országoknak az elektromossággal és nem folyékony üzemanyaggal hajtott gépkocsik felé kellene fordulniuk. Csak az nyugtatná meg őket, ha a gyárakban a szenet úgy alakítanák folyadékká, hogy közben nem kerül szén-dioxid (a bolygónk felső légkörében tapasztalt üvegház-hatásért felelősnek tartott gáz) a levegőbe. Lehetséges megoldásként a technológiai folyamat során keletkező szén-dioxid elzárása és mélyen a föld alatt tárolása jön szóba. Ennek a megfelelő megoldása azonban még kutatások tárgya, amelyeknek a sikere ösztönözhetné a széncseppfolyósítás fejlesztését más országokban, például az Egyesült Államokban is, ahol a szénlobbi képviselői egyelőre nem állnak nyerésre. Bár több kutatást sürgettek a szén cseppfolyósításával kapcsolatban, a környezetvédők aggodalmait nem tudták eloszlatni. A széncseppfolyósítást támogató kiegészítések ki is maradtak a 2007-es amerikai energiatörvényből.