Sólyom László az emlékülésen felidézte, hogy pontosan ötven évvel ezelőtt, 1958. június 14-én, szombaton rekesztette be a Legfelsőbb Bíróság Népbírósági Tanácsának elnöke Nagy Imre és társai ügyének tárgyalását. Ekkor válaszolt Nagy Imre az ügyésznek arra a kijelentésére, hogy a nemzet nem tudna elfogadni könyörületes ítéletet, ezzel a mondattal: "Sorsomat a magyar nemzet kezébe teszem".
A köztársasági elnök kiemelte: ma az ötvenedik évfordulóra emlékezünk, de nem emlékezhetnénk így, ha nem lett volna egy harmincegyedik évforduló is, 1989.június 16. Nagy Imre és társainak méltó eltemetése tette az egész ország és mindenki számára nyilvánvalóvá és nyilvánossá, hogy a Kádár-rendszer hazugságra épült, hogy nem volt legitim, hogy 1956 forradalom volt és nem ellenforradalom - mondta az államfő.
1989. június 16. volt Nagy Imre napja, ez a nap a rendszerváltás kulcsa, viszonyítási pont, amely nem tűri a kétértelműséget - fogalmazott a köztársasági elnök.
Sólyom László szerint a tizenkilenc évvel ezelőtti június 16. nélkül nem értelmezhető sem 1956, sem a mai rendszer. 1989. június 16. és 1956. október 23. hasonlítható a leginkább össze. Október 23. alapélménye a hazugságtól való megszabadulás volt. Hasonlóan döntő élmény, országos katarzis volt 1989. június 16., amikor Nagy Imre áldozata elnyerte értelmét és igazolását - tette hozzá az államfő.
Hangsúlyozta: ekkor az ország legalább egy napra, legalább néhány napra, ismét megtapasztalhatta a felszabadulás élményét, a hazugságtól való megszabadulást.
A köztársasági elnök megismételte a forradalom ötvenedik évfordulóján tett kijelentését, miszerint az 1956-os forradalomhoz való hűség, az arra hivatkozás jogossága áll vagy bukik azon, engedjük-e összemosni a szabad Magyarországot az 1989 előttivel. 1956 emléke nem nyugodhat két, ellentmondó és egymást kizáró hagyományon - jelentette ki Sólyom László.
"Ha valaki forradalommal is, Kádárral is fenn akarja tartani a folytonosságot, nem ünnepelhet tiszta lelkiismerettel. Legkevesebb, hogy válogatni kényszerül a kádári múltból: van, amit vállal, és van, amit tagad." - mondta, hozzátéve: 1956 emléke éppen ezt nem viseli el.
Az alapkérdés ugyanis mindig ez volt: forradalom vagy ellenforradalom. A köztársasági elnök megismételte azt is: a lényeget tekintve nincs annyi ötvenhat, ahány ember.
Sólyom László reményének adott hangot, hogy szilárd marad az Alkotmánnyal összhangban álló erkölcsi mérce is, amely a kitüntetésre való érdemességet eldönti. Nyilvánvalónak nevezte, hogy akinek köze volt Nagy Imre és társai elítéléséhez, a Magyar Köztársaság állami kitüntetését nem kaphatja meg.
Az államfő szólt arról is, hogy minden megemlékezés, minden ünnep egyben értelmezés. Szükség van arra, hogy az értelmezések minél több tény feldolgozásán alapuljanak. Az utóbbi évek fontos eredményének nevezte, hogy ötvenhatot már nem szemléljük önmagában, és hogy a szakmai háttéren túl a máig érő érzelmi és politikai szálakat is újra és újra megkíséreljük felmutatni.
A köztársasági elnök azt mondta, hogy ,56 jövőjéért nem aggódik, az valódi nemzeti ünneppé fog majd válni.
Az 1956-os Intézet és a Nagy Imre Alapítvány Ötven éve - a per című kötetéről, amelyet az emlékülésen bemutattak, az államfő azt mondta: érdeme, hogy újraközli azokat a tanulmányokat, amelyek rámutatnak Nagy Imre és vádlott társai rehabilitálásának ambivalens voltára, hiszen a törvényességi óvás és a Legfelsőbb Bíróság eljáró tanácsa voltaképpen mentegeti Nagy Imrét.
Az emlékülésen Rainer M. János, az 1956-os Intézet igazgatója felidézte az akkori történelmi eseményeket, hangsúlyozva, hogy a Nagy Imre-per elsősorban az akkori Szovjetunió és vezetői nyomására alakult úgy, ahogy lezajlott, de Kádár János hatalmi érdekeit is szolgálta. Gyenes Judith, Maléter Pál özvegye személyes visszaemlékezésében arról beszélt, hogy annak idején gyakorlatilag semmiről nem tudott, félelemben élte át azokat az éveket, de ezzel így volt Magyarországon több ezer család is.
A megemlékezésen többek között részt vett a mártír miniszterelnök unokája, Jánosi Katalin, Göncz Kinga külügyminiszter és Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke.
