Vida Ferenc 1989-es nyilatkozataiban határozottan tagadta, hogy instrukciót kapott volna az ítélet végkimenetelét illetően a Magyar Szocialista Munkáspárt akkori vezetőjétől, Kádár Jánostól. Ugyanígy azt sem ismerte el, hogy a párt legfelső vezető plénuma, a politikai bizottság vagy az akkori kormány irányította bírói tevékenységét, amelynek során a népbírósági tanács ellenszavazat nélkül halálra ítélte Nagy Imrét, Maléter Pál volt honvédelmi minisztert és Gimes Miklóst, a november 4. utáni ellenállás szervezőjét.
A Bartók Rádióban 1989. július 19-én Vida Ferenc azt nyilatkozta: politikai részről soha nem kért és nem is kapott eligazítást a Nagy Imre-pert illetően, valamint a vádlottakat ma is elítélné. Két nap múlva, a Kossuth Rádióban már árnyaltabban fogalmazott, azt mondta, hogy bűnösnek tartja őket, de nem biztos, hogy halálos ítéleteket hozna. Ugyanebben az interjúban azt mondta, hogy "én nagyon sok embert halálra ítéltem".
Zinner Tibort történész elmondása szerint Vida Ferenc 1911-ben született Csongrádon, jómódú ügyvéd apa fiaként. Részt vett a cionista mozgalomban 1932-1933-ban, közben elvégezte a jogi akadémiát 1934-ben Szegeden, majd 1934-ben Tel-Avivba ment, ahol részt vett az ottani munkáspárt megalapításában. Magyarországon 1936-tól ügyvédjelöltként dolgozott, emellett az illegális kommunista mozgalomban is dolgozott. Ekkor vált ismertté "Tunisz" fedőnéven, mivel jellegzetes arabos külseje volt. 1942-ben életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték illegális kommunista szervezkedésért.
Magyarország német megszállása után Németországba hurcolták, a második világháború után pedig ügyvédként kezdte újra hazai pályafutását. 1945 júliusában a Magyar Dolgozók Pártja (MDP) budapesti V. kerületi pártbizottságának titkára lett, 1946-1949 között a Belügyminisztérium tanácsosaként, azután pedig az MDP Központi Ellenőrző Bizottságának alosztályvezetőjeként dolgozott. Az Igazságügyminisztérium 1951 decemberétől alkalmazta, 1953. november 8-tól pedig egészen 1972. október 31-ig a Legfelsőbb Bíróságon tevékenykedett, ahol legmagasabb beosztása kollégiumvezető-helyettes volt - folytatta a történész.
Zinner Tibor megemlítette, hogy Vida Ferenc a Nagy Imre-perben a megbetegedett Radó Zoltánt váltotta a népbírósági tanács elnöki székében, amit legfőbb pártfogójának, Nezvál Ferenc igazságügyi miniszternek köszönhetett. Ezenkívül nevéhez fűződik többek között Déry Tibor és társai, Erdős Péter, Haraszti Sándor és társai, Kardos László és társai, Lőcsei Pál, Mérei Ferenc és társai, Zsámboki Zoltán és társai; a Corvin közi felkelők fegyveres parancsnoka, Iván Kovács László és társai, a csepeli felkelők, Szente Károly és társai ellen lefolytatott per. Összesen húsz embert végeztetett ki 1956-os tevékenység miatt. Vida Ferenc 1990. november 7-én halt meg.
