Emléktábla Tábori Nóra lakóházán

"Lenyűgözött, hogy milyen egyszerű, tiszta lelkű és szeretettel teli ember" - emlékezett Tábori Nórára Marton László. A teátrum igazgatója elmondta, negyedéves főiskolás volt, mikor a Vígszínház nagyszínpadán két De Filippo-egyfelvonásos, a Komédia bosszúja és a Cilinder próbáin először találkozott Tábori Nórával: "bennem volt mindaz a szorongás és félelem, amit egy főiskolás rendező a híres színészekkel szemben érezhet, de ő olyan hihetetlen módon segített abban, hogy ez a szorongás eltűnjön, hogy azt nem lehet elmondani.

Olyan lelkesedéssel próbált, úgy figyelt rám, mintha egy valódi rendezővel beszélne, és ez nagyon sokat jelentett... Ebben az időszakban indult el az a valami, ami aztán barátsággá terebélyesedett" - tekintett vissza kapcsolatuk kezdetére Marton László.

Az igazgató felidézte Tábori Nóra emlékezetes szerepeit: Petyponnét Feydeau Egy hölgy a Maximból című vígjátékában, Várkonyi Zoltán és Orbánnét a Macskajátékban, Mácsai Pál rendezésében: "mindenkit elkápráztatott hihetetlen ritmusérzékével, különös és akrobatikus humorával" - jegyezte meg.

"Mielőtt elindultak volna a Padlás próbái, már tudtuk, hogy őt szeretnénk a Mamóka szerepére felkérni. Presser végig arról álmodozott, hogy egy olyan dalt ír majd, amit Tábori Nóra szeretni fog, és attól rettegett, hogy esetleg nem fog tetszeni neki" - emlékezett a nagy sikerű musical előkészületeire Marton László, majd hozzátette: "aki látta őt ebben az alakításban, ezt a különös, felsistergő energiát, az soha nem fogja őt elfelejteni".

Mint a Vígszínház vezetője elmondta, a Sok hűhó semmiért volt az a darab, amelyben Tábori Nóra az utolsó pillanatig játszott: "az egyik utolsó előadás estéjén láttam, milyen lassan megy a színpad felé, és éreztem, hogy beteg. A következő pillanatban azonban belépett a színpadra, és az megtelt energiával, melegséggel, az emberek egyszeriben jókedvűek lettek: felfogták, hogy egy nagy színésznő léte micsoda varázslat".

"Az én Nórám még mindig ott áll fenn, a lépcső tetején, és nekem integet" - nézett hátra egykori kollégája és barátnője házára Igó Éva.A Vígszínház színésznője könnyes szemmel emlékezett Tábori Nórára: "Úgy tudott tiszta szívvel szeretni, félni, haragudni, mint egy gyerek" - fogalmazott.

"Hároméves korában édesanyja azért küldte táncolni, mert szerette volna, ha mozgáskoordinációs problémáin javít a tánc. Ez olyan jól sikerült, hogy végül táncosnő lett belőle. Aztán tizenöt évesen Both Béla színiiskolájába jelentkezett Szegeden, és mikor megkérdezték, miért akar színésznő lenni, azt felelte: nem tudom" - mesélt a nyolcvan éve született művésznő ifjúkoráról Igó Éva.
Mint hozzátette, Tábori Nóra évekkel később fogalmazta meg a választ: "azért akartam színésznő lenni, mert nekem kevés volt a tánc. Irigyeltem a színészeket, hogy ők valami többet, olyat tudnak, amit én is szeretnék megtanulni, szeretnék karaktereket megmutatni".

Igó Éva elárulta, egykori kolléganője számára minden bevásárlás is tanulmányút volt: "ment az utcán, és figyelte az embereket, ki hogyan jár, beszél, öltözködik, hogyan veszi el a visszajáró pénzt a pénztárnál. Minden megfigyelését raktározta, és mikor szükség volt rá, előszedte az alakításai során".