Az Európai Unió Tanácsában már 2002. óta parázs hangvételű disputa zajlik a munkaidő-irányelvről. Az EU jogharmonizációs törekvésének megfelelően a munka világra vonatkozó előírásokat is egységesíteni akarja a tagországokban. Ez azonban korántsem bizonyult olyan egyszerű kérdésnek, mint azt előzőleg feltételezték. A munkajogi szabályozások reformja ugyanis nem csupán a tagállamok nemzetgazdasági, foglalkoztatottsági viszonyait érintené kényesen, hanem a társadalmi-kulturális szokásokat is.

Lassan őrölnek az Unió malmai

Az egységes irányelvek maghatározása azért sem történhetett rövid idő alatt, mert egy ilyen horderejű kérdésben az Unió bonyolult döntési mechanizmust követ. Hogy is néz ki ez a valóságban? Először az Európai Unió Tanácsában kerül napirendre a kérdés, miután az illetékes munkacsoportok kidolgozták a konkrét vitaanyagot. A Tanács a tagországok szakminisztereit tömöríti, ezért gyakran Miniszterek Tanácsának hívják (így szerepel a még el nem fogadott uniós alkotmányban is). A Tanács jogilag egységes fórum, ám mivel profiljába szinte minden részterület beletartozik, a hatékony működés érdekében bizottságokban zajlik a munka. Egy-egy ilyen bizottságot az adott részterület miniszterei alkotnak, így a munkaidőről a Foglalkoztatás-, szociálpolitikai, egészségügyi és fogyasztóvédelmi tanács (EPSCO) döntött.

Az EPSCO június 9 és 10-re között Luxembourg városában ült össze, hogy pontot tegyen a hat éve húzódó munkajog-harmonizációs vita végére, és közös javaslatot terjeszthessen az Európai Parlament (EP) elé. A végső szót ugyanis az EP mondja majd ki, az EPSCO csak előterjesztési jogkörrel bír. Szerepe azonban nagyon is fontos, hiszen egyáltalán nem mindegy milyen irányelvről szavazhatnak ősszel az uniós képviselők, még ha időközben módosíthatják is a szövegtervet. S a vita várhatóan tovább gyűrűzik majd, hiszen már az EPSCO állásfoglalása mögött is hosszadalmas lobbiharc áll.

A déliek nem dolgoznának sokat

Franciaország, és több dél-európai állam 48 órában akarta limitálni az egy héten megengedhető munkaórák számát, azonban a lengyelek és a britek kitolták volna ezt a határt heti 65 órára. A németek viszont a csökkentést pártolják, egy harmincezer fő megkérdezésével végzett reprezentatív felmérés szerint a dolgozók többsége 34,5 órára redukálná a heti maximális munkaidőt. Nem mellesleg ennek megvalósulásával a számítások szerint 2,4 millió új munkahelyet lehetne teremteni.

Abban viszont többé-kevésbé egyetértettek a tagországok, hogy a szabályozás alól ne lehessen örökre mentességet kapnia egyik államnak sem, noha az angolok és a lengyelek ilyen különutas megoldást támogattak. A Tanács pár napja megtartott ülésén hazánkat Székely Tamás egészségügyi miniszter, és Herczog László társadalmi kapcsolatokért felelős szakállamtitkár képviselte. Ők a kormánytól kapott megbízásuk értelmében a 60-65 órás munkahét legalizálása ellen szálltak síkra.

Ez lett belőle…

A Tanács végül az egyszerű többséggel elfogadott dokumentumában 48 órás felső limitet határoz meg, ugyanakkor bizonyos ágazatok (például az egészségügy) esetében lehetőséget biztosít akár a 60 órás munkahétre, ügyeletekkel együtt 65 órásra is. Ez azonban csak az adott helyen egy hónapnál régebben dolgozó munkavállaló írásos kérelme nyomán lehetséges, méghozzá olyan tagállamokban, ahol erre engedélyt ad a törvény. A 65 órába pedig beleszámítanak az inaktív, nem konkrét munkával töltött órák is, mint az ügyelet (amiket nem lehet a pihenőidőhöz sorolni), ennél több semmilyen körülmények között nem lehet a munkahét. Az irányelv rögzíti azt is, hogy nem lehet hátrányosan megkülönböztetni egyetlen munkavállalót sem amiatt, hogy nem kérelmezi a munkahét meghosszabbítását. Vagyis a híradásokban beharangozottal ellentétben senkinek sem kell azért aggódnia, hogy ezentúl többet kell dolgoznia, vagy éppenséggel nem vállalhat pluszmunkát. Egy elméleti lehetőség nyílik csak meg az irányelv hatályossá válásával, ami – ahogy Herczog László is elmondta -, az Európai Parlament döntése nyomán léphet csak életbe. S ezt követően is három évet kapnak a tagországok a jogszabály gyakorlatba ültetésére.

A magyar kormány álláspontja azonban így is az, hogy az irányelv nem elfogadható. Szűcs Erika szociális és munkaügyi miniszter kifejtette, hogy a tervezet elutasítására hatalmazták fel a hazai delegátust, mert a magyar foglalkoztatási ráta 7-8 százalékkal alacsonyabb az uniósnál, ugyanakkor a ledolgozott munkaórák száma csak 1,7 százalékkal kevesebb. Vagyis arányaiban kevesebb magyar többet dolgozik más uniós országok állampolgárinál, ezért a miniszterasszony szerint a foglalkoztatásban részt vevők körét kellene bővíteni, nem pedig a munkaórák számát növelni. Elismerte ugyanakkor, hogy ez sértené a rendszeres túlórát vállalók, így az egészségügyben dolgozók érdekeit is. Tegyük hozzá, Szűcs Erika a munkaerőpiac autonóm működését is korlátozná az irányelv elutasításával, hiszen a munkavállalók és a munkaadók közös megegyezéssel sem tolhatnák ki a munkaórák számát. Másik aspektusból viszont hátrányba kerülhetnének a 60 órát vállalók a 48 órás kerethez ragaszkodókkal szemben, bár az irányelv szerint diszkriminációnak nincs helye.

Kölcsönmunkáról is döntöttek

Kevés szó esik róla, ám a tanács luxembourgi ülésén elfogadtak egy másik direktívát is, ami a munkaerő kölcsönzésre vonatkozik. Nyolcmillió munkavállaló dolgozik ebben a formában jelenleg az Unió területén, így nagyon is időszerű volt már az egységes szabályozás. A most elfogadott dokumentum szerint a kölcsönzött munkaerőt ugyanolyan jogok illetik meg, mint a rendes alkalmazottakat. A jogegyenlőség kiterjed a fizetés, a fizetett szabadság és a munkahelyi szolgáltatások (közlekedés, gyermekmegőrző, étterem) területére is. A kölcsönzötteket pedig folyamatosan tájékoztatni kell az állandó munkavállalás lehetőségeiről.

Arról sem esett sok szó a hazai médiában, hogy több más, fontos direktívát is meghatározott az EPSCO június 10-én. Így javaslatot tettek egy uniós egészségprogram kidolgozására, felszólították a tagállamokat egy átfogó rákellenes stratégia elkészítésére, és nem utolsó sorban a nők politikai esélyegyenlőségéről, a nemi sztereotípiák lebontásáról fogadtak el határozatot. Az ülés teljes, angol nyelvű jegyzőkönyve elérhető itt.

Jövőbe nézve

A munkajogi változások tehát rövidtávon nem fogják átformálni a hazai viszonyokat. Az esetleges ratifikáció után pedig még mindig lesz lehetőség különmegállapodást kötni a munkáltatóval. Kérdés persze, az Unió által hangoztatott esélyegyenlőség mennyire valósul meg majd a magyar munkapiacon…