Kolozsváron született 1928-ban. Kétnyelvű (román-magyar) apja bőrgyári munkás, édesanyja gyergyóremetei tősgyökeres székely volt. Középiskolás korában - anyja ellenállásával dacolva - statisztának jelentkezett a Kolozsvári Magyar Színházba, ahol 1945-től tíz éven át játszott. Minden műfajban kipróbálták, sok "vonalas" darabban is fel kellett lépnie, de kapott klasszikus szerepeket is. Egy évet járt a kolozsvári Színiakadémiára, de nem követte az intézményt, amikor azt átvitték Marosvásárhelyre.

Kolozsvárott ismerte meg első férjét, Halász Gézát is, aki államközi szerződéssel játszott ott. Vele települt át Magyarországra 1955-ben, s az ismeretlen színésznőt már érkezése napján próbafelvételre hívták. Ranódy László neki adta a Szakadék női főszerepét, a filmben kitűnően érvényesült dekoratív szépsége. Bő egy évtized alatt huszonhat filmben játszott, többnyire főszerepet, az országos népszerűséget második filmje, a Bakaruhában hozta meg számára. A cselédlány alakja, aki igaz szerelmet remél, de csak egy unatkozó úrifiú (partnere: Darvas Iván) szeretőjévé válik, Bara megformálásában igazi élménnyé nőtt. Tragikus női sorsokat jelenített meg további számos nagysikerű filmben is (Ház a sziklák alatt, Szegény gazdagok, Hideg napok).

1955-től a Petőfi Színház társulatában lépett fel. Kiváló szerepeket kapott, miközben házassága tragikus véget ért: az ital rabjává vált férje öngyilkos lett. 1957-ben átkerült a Nemzeti Színházba, ahol rövidesen eljátszhatta talán legnagyobb színpadi sikerét, Lisát az Élő holttest című Tolsztoj-Piscator darabban.

A csúcson volt, amikor 1964-ben nevét belekeverték a zavaros Onódy-ügybe: az egész városban elterjedt a vadászházakban lezajlott vad orgiákról szóló pletyka, s a botrányban "rá osztották" a női főszerepet. Az utcán utána kiabáltak, obszcén telefonokat, gyalázkodó névtelen leveleket kapott. Hiába próbált védekezni a rágalmak ellen, a Nemzetiből az utcára tették, a kollégák, barátok elfordultak tőle, pályafutása harminchat évesen derékba tört. 1966-ban ugyan szerződtette a József Attila színház, de alkatához nem illő szerepeket osztottak rá, a kritikája is lesújtó volt. Utolsó hazai filmszerepét 1969-ben játszotta az Imposztorokban.

Ebben a légkörben megváltással ért fel számára, amikor második férjével, az olimpiai bajnok vízilabdázó, ekkor már edzőként dolgozó Gyarmati Dezsővel és kislányukkal 1970-ben Kolumbiába utazhatott, ahol Gyarmati a válogatottat irányította.

Hazatérésük után Bara Margit az NDK-ban kapott még egy filmszerepet (a filmet itthon be sem mutatták), a színpadtól 1978-ban vonult végleg vissza. Bár később több szerepajánlattal megkeresték, egyiket sem érezte visszautasíthatatlannak - a családjának élt. Ami aktív korában elmaradt, 2002-ben bekövetkezett: megkapta a legmagasabb művészeti elismerést, a Kossuth-díjat.