„Oroszország készültségbe helyezte csapatait, hogy - amennyiben a helyzet megkívánja - érvényesíteni tudja igényét a sarkkör kontinentális pereme alatt található nyersanyagok kitermelésére.”

A hír a világnak ezen a felén jogos félelmet is kiválhatna, de nem kell megijedni: holnap sem lesznek a spájzban az oroszok. Annál inkább a jég alatt. A harc ugyanis jó ideje folyik az Északi-sarkért. Meg azért ami alatta van. Ott lapul a világ földgáztartalékainak negyede, illetve egy komoly mennyiségű kőolajkészlet (becslések szerint 10 milliárd tonna). De van ott arany, gyémánt és nikkel is. A tét tehát nagy. Ami növeli a körülötte élesedő hajcihőt. A kérdés: kié lesz az Északi-sark?



Jelenleg a terület a senkiföldje. Máshonann: mindenkié. Van viszont néhány ország, akik nagyon szeretnék, ha az övék lenne (jelenleg a státusáról nem rendelkeznek nemzetközi egyezmények). A bunyóban Oroszországon kívül, Kanada, Norvégia, Dánia és hellyel közzel az Egyesült Államok püfölgeti egymást. Egyelőre csak a diplomácia útján. Ám mindannyian tesznek fura, néha egészen meglepő lépéseket.

Zászló a jég alatt

Oroszország például egy mini-tengeralattjáró segítségével pontosan az Északi-sark alatt, több mint négyezer méteres mélységben a tengerfenékre helyezte nemzeti lobogóját. Kanada elindította a Nunaluvit („a föld a mienk”) hadműveletet: motoros sível felszerelt járőröket küldött a sarkvidékre, egy norvég hadihajó meg Murmanszkig üldözött egy orosz halászbárkát, mondván, ez az ő területük.

A bonyolult helyzetet eleddig tudományos módszerekkel próbálták megoldani. Minden ország különbözőképpen szerette volna bizonyítani jogát a területre. A dánok egy igen komoly költségvetésű expedícióval szerették volna kimutatni, hogy a Lomonoszov-hátság a Grönlandi pajzslemez része. Ekkor ugyanis az új nemzetközi jogi szabályok szerint Dánia joggal csatolhatná azt a pajzslemez szélétől számított kétszáz tengeri mérföldes gazdasági zónájához, vagyis az Északi-sark dán fennhatóságú lehetne.

Kanada hasonló módon próbálja magához csatolni a sarkvidék Alaszkára jutó részeit és ezen az alapon jogot formálni az Északnyugati Átjáróra. Míg Norvégia a Spitzbergák révén szeretné magának a kincsesbányát, addig az oroszok az adott ország partszakaszának hossza alapján szeretnék megkaparintani a területet. Naná, hisz így övék lenne a térség kétötöde.



Melegszik a helyzet

A történetet még izgalmasabbá teszi az a tény, hogy a globális felmelegedés miatt a sarki jégsapka olvadni kezdett. Méghozzá egészen gyorsan. A legfrissebb IPCC (Kormányközi Panel a Klímaváltozásról) klímamodell szerint az Északi-sarkon a hőmérséklet jóval gyorsabb ütemben emelkedik, mint a világ többi részén. Emiatt akár a közeljövőben hajózhatóvá válik a Jeges-tenger, és ami még fontosabb, jóval könnyebben (értsd: olcsóbban) kitermelhetőek lesznek a sark kincsei.

Mint a világ második legnagyobb olajexportőre, Oroszország már ma is nagyhatalom az energiapiacon. És mint Európa többször megtapasztalta, ezt a hatalmat egyre keményebben használja fel külpolitikai céljainak eléréséhez. Ha sikerülne megkaparintania a sarki olajat és földgázt is, nemcsak hosszú időre biztosítaná be magának ezt a pozíciót, hanem jócskán megerősítené sokak által irigyelt helyzetét. Oroszország egyre kiterjedtebb energiapolitikájára jó példa a szerdán lefolytatott tárgyalások Izraellel. Az ország 8-10 milliárd köbméter vásárolna évente.

Az energia és nyersanyagigény drasztikus növekedése természetes módon keltette fel az érdeklődést a terület felé. Így vált a Jeges-tenger korunk Eldoradójává. Ez azonban nem egy legendás hely, hanem pénzzé tehető valóság. Amíg az érdeklődés békés úton kezelhető, nincs is semmi baj. A jelenlegi orosz lépés azonban sokkal komorabb jövőt fest felénk. A katonai aktivitás erősödése, és a készültségbe helyezett csapatok egyáltalán nem sugallják a diplomáciai úton, tárgyalóasztal mellett megkötendő szerződés ígéretét.