A malackai (ma Malacky, Szlovákia) születésű gyógyszerész, gyártulajdonos családból származó fiú gépészmérnöknek tanult és a budapesti, illetve a berlin-charlottenburgi műegyetemen szerzett mérnöki diplomát.

Tanulmányainak befejezése után Berlinben az AEG társaság mérnöke, majd főmérnökeként indult szakmai pályája. 1907-ben hazatérve a Ganz Villamossági Rt mérnökeként dolgozott, de önállósodni akart, ezért Mátyásföldön vas- és gépgyárat alapított. A tehetséges fiatalember a sportban is jeleskedett. A MAFC-ban kergette a labdát sőt, tagja volt a magyar válogatottnak is, majd 1922-23-ban elnöke lett a Magyar Labdarugó Szövetségnek.

1912-ben kezdődött politikai karrierje, amikor belépett a Függetlenségi és 48-as Pártba. 1914-ben katonai szolgálatra jelentkezett, és mint tüzérfőhadnagy gépkocsizó parancsőrtisztként az Uzsoki-szorosnál harcolt.

Országosan 1918-ban a "lánchídi csata" révén vált ismertté, mint a Károlyi Mihály kinevezését követelő tüntetés egyik vezetője. Az "őszirózsás forradalom" után a Károlyi-kormány hadügyminisztériumának politikai államtitkára lett. Államtitkárként a régi tisztikar vezetése alatt álló kommunista ellenes, a társadalmi rend megvédésére alkalmas hadsereg létrehozására törekedett. A Tanácsköztársaság idején tisztségéből távozni kényszerült, majd különböző ellenforradalmi szervezkedésekben vett részt, ezért letartóztatták, halálra ítélték, de sikerült megszöknie.

Szökése után megszervezte a Fehér Ház nevű ellenforradalmi szervezetet, mely az olasz antantmisszió és a megszálló román csapatok támogatásával 1919. augusztus 6-án lemondatta Peidl Gyula "szakszervezeti kormányát". Habsburg József főherceg támogatását maga mögött tudva kormányt alakított. Rövid miniszterelnöksége alatt megkezdte a Tanácsköztársaság rendeleteinek hatálytalanítását és az 1918-19-es forradalom résztvevőinek felelősségre vonását. Konszolidációs tervei azonban nem sikerültek. 1919. november 24-én kénytelen volt átadni a kormányrudat Huszár Károlynak, aki hadügyi tárcát biztosított neki.

1920-tól az 1930-as évek végéig ellenzéki parlamenti képviselőként, illetve különböző legitimista színezetű keresztény pártszerveződések vezetőjeként vett részt a politikai életben.

Politikai tekintélyének rendkívül sokat ártott, amikor 1921-ben felelősségre vonták a Tisza István meggyilkolását feltáró perben. "Kulisszák mögötti szerepét" nem sikerült rábizonyítani, de azután komoly politikai tényezőnek már nem számított.

Az elfeledett politikus nevét 1951-ben halotta újra az ország, amikor Grősz József kalocsai érsek és társai ellen indított koncepciós perben koholt vádak alapján 15 évi börtönbüntetésre ítélték. Büntetését a váci börtönben kezdte meg, ahol 1951. november 25-én meghalt.
Büntetését az 1990-ben hozott törvény alapján semmisnek nyilvánították és rehabilitálták.