Különös eszközről szóló titokzatos híradásokkal bombázták meg az ország szerkesztőségeit nemrégiben: egy autodidakta műszerész biorezonanciamérője volt az eszköz, ami messziről kimutatja a drogosokat. Ami persze nem létezik, mert csodák nincsenek.

A titokzatos email egy új, csodás hatásokkal kecsegtető eszközre, és annak honlapjára hívta fel a figyelmet: a droglato.com címen tanulmányozható kütyü elviekben méri a biorezonanciát, és távolról kimutatja azt, akinek szervezeti rezgését megkavarta a túlzásba vitt kábítószerhasználat. Számos érdeklődő jelentkezett a Holló János nevű feltalálónál, aki saját bevallása szerint egykor maga is drogos volt. Egy társaság segítségével azonban sikerült megszabadulnia káros szenvedélyétől, és úgy döntött, másokon is segít. Ezért saját felbuzdulásból elmélyült a szükséges tudományokban, és elkészítette a Droglátót. Ami távolról, testi érintkezés nélkül megállapítja, ki fogyasztott kábítószert.

Olyan szép, hogy nem is lehet igaz? Aki így gondolja, nyert. Szerkesztőségünk félig-meddig vállon veregette magát. Mi először a szcientológiai egyházra gyanakodtunk (a biorezonancia és az ismeretlen kábítószerellenes társaság összefüggésein elgondolkodtunk – nem csak mi, egyébként...), de az egyház egy avatott ismerője szerint a dolog nincs összefüggésben az L. Ron Hubbard tanaira támaszkodó közösséggel: az eredeti tanokhoz képest eretnek, ráadásul az ilyen honlapoknál szokásos linkek is hiányoztak a számos szci-társaság valamelyikéhez. Neki lett igaza.



Próbáltunk bővebb felvilágosítást, esetleg elérhetőséget szerezni a titokzatos Holló Jánoshoz (vagy legalább sajtósához) keríteni, ám ezen a téren sem jártunk eredménnyel. Csak a sajtótájékoztató helyét és időpontját közölték, egyebet nem. Az interneten sem leltük a feltaláló nyomát, de a titokzatos autodidakta zseni önéletrajzára alapozva úgy gondoltuk, egyelőre nem akart kitörni az ismeretlenségből, esetleg a csodálatos eszköz fejlesztése elvette idejét attól, hogy a netes közösségel foglalkozzon.

Nem ez a helyzet. Holló János többé-kevésbé nem létezik. Ahogy forradalmi perspektívákkal kecsegtető találmánya sem: a droglátó az év eddigi legpofátlanabb magyar médiahackjének tűnik. Helyesebben biztos médiahack volt, és eddig nagyobb dobást sem találtunk. Öt hónap még hátravan az évből, úgyhogy semmit sem zárnánk ki. De a meccs kemény lesz.

A hack oka viszont legalábbis tiszteletre méltó: a Kék Pont Alapítvány a kábítószerkérdés fontosságára hívta fel ezzel a figyelmet. Merthogy csodák nincsenek, a problémákat nem lehet ilyen eszközökkel megoldani. Sajnos, tehetjük hozzá sokakkal egyetértésben. Számos levél érkezett ugyanis a nem létező Holló úrhoz: sokan örömüket fejezték ki a szerkezet léte miatt, sokan ajánlkoztak a tesztelésre, általában nagy támogatottságot kapott az eszköz: a probléma tehát létezik, sokakat foglalkoztat, éppen csak a megoldásról nincsenek még pontos képzeteink.

Még a nyomozás szakaszában megkérdeztük dr. Csernus Imre pszichiátert, a drogkérdés egyik legavatottabb ismerőjét, hallott-e a szerkezetről, és ha igen, mi róla a véleménye. Kis meglepetést okozva: nem hallott még róla, de ez nem is különösebben hatotta meg. Önmagában az, hogy ki lehet mutatni a droghasználatot, semmilyen problémát nem old meg - mondta lapunknak.

Ezen a véleményen vannak a Kék Pontnál is:

"A "DROGLÁTÓ" Kampány a Kék Pont Drogkonzultációs Központ és Drogambulancia Alapítvány OPTIKAI CSAL(ÓD)ÁS pályázati projektjének keretében született. Főhősünk, Holló János, feltaláló, a (lidérces) képzelet szülöttje. Megálmodott szerkezete, a DROGLÁTÓ, valójában egy a Verseny utcai ócskapiacon vásárolt alkatrészekből összetákolt, ártalmatlan kütyü, "droglátónak látszó tárgy".


A gerilla-marketing jellegű, médiahack akcióra is épülő társadalmi célú kampány elsődleges célja az volt, hogy fórumot teremtsen a drogprobléma kezelése kapcsán felmerülő valós igényekre és azok ütköztetésére, hogy varázstalanítsa a drogjelenséget, illetve hogy a befejező - önleleplező szakaszban a Kék Pont Alapítvány maga is alternatívákat kínáljon a felmerült kérdésekre, jelenségekre." - olvasható a magyarázat az alapítvány (és a kütyü) aktualizált honlapján.

A szervezet meglátása szerint (ami összecseng Csernuséval is) a drogproblémát nem lehet önmagában, függetlenül más (nem utolsó sorban társadalmi) szempontoktól függetlenül kezelni: aki ilyet állít, annak nincs igaza.

Csernus is hasonlóan vélekedik: egy társadalom fogékonyságát a kábítószerekre elsősorban annak mentálhigiénés állapota, az általánosan bevett és elfogadott problémakezelési stratégiák színvonala határozza meg. Ezekre pedig nincs okunk büszkének lenni: pesszimista, kedvetlen az átlagos magyar, nagyjából nulla problémamegoldási hajlandósággal.

„Ha a szondáztatás, drogtesztelés nem egy átgondolt munkahelyi prevenciós stratégiai csomag keretében születnek, a management nem fordít figyelmet az alkalmazottak mentálhigiéniájára, egészséges munkafeltételeire, akkor pusztán csak tiltott, elrettentett, de segítséget a problémákkal való szembenézésre nem keresett és nem kínált fel. Ugyanis, ha ilyen program van, a munkavállalók nem jutnak el oda, hogy ezeken a teszteken alkoholt vagy drogot lehessen kimutatni náluk, mert a problémát már egy korai szakaszban sikerült kezelni!

Ugyanez a felelősség terheli a családot, a szülőket, akik a "meg ne tudjam"-mal tiltanak és fenyegetnek, vagy nyomoznak, de nem próbálnak beszélgetni, bizalmi kapcsolatot kiépíteni és ápolni a gyerekeikkel. Meg lehet érteni az oktatási intézmények vezetőit, akik tesztelnek, esetleg droglátót rendelnek, mert felfogásuk szerint egy démoni hatalommal rendelkező jelenséggel harcolnak, miközben nem törekednek párbeszédre és a fogyasztás mögötti motivációk feltérképezésére és megértésére. Ez ugyanis a bizalmon és a szolidaritáson keresztül hatékonyabban szolgálja a közösség védelmét, mint egy látszólag azonnali megoldást nyújtó csodaszerkezet.” - írja a Kék Pont, hasonló szellemben. Felvetik azt is, hogy az esetleges probléma kezelésére jóval több energiát fordítunk, mint a megelőzésre – a témától tartunk, ám időben beszélni róla még inkább félünk.

És inkább hiszünk bizonytalan találmányokban, ahelyett, hogy cselekedni akarnánk.