Robot tengeralattjárókkal a kutatók üveges sziklák - a kitörések bizonyítékai - üledékeire bukkantak szerteszórva a tengerfenék 15 négyzetkilométernyi területén. A kutatók úgy hitték, hogy robbanásszerű vulkánkitörések nem lehetségesek 3000 méteres mélységben. Az üledékek ugyanakkor több mint négy kilométer mélységből kerültek elő. "Ezen típusú robbanásszerű szeizmikusság igen ritka bárhol a Földön" - mondja Robert Sohn, a Woods Hole Oceanográfiai Intézet geofizikusa.

A szeizmikus aktivitást korábban 1999-ben észlelték ugyanazon régióban, Grönland 2000 kilométer hosszú, közép-óceáni hátsága, a Gakkel-gerinc mentén. Több száz földrengést észleltek kilenc hónap alatt, erősségük négyes és hatos érték között mozgott. Ezen rengéstömeg a legkomolyabb volt a dokumentált történelem során a gerinc mentén, és arra ösztönözte a kutatókat, hogy további vizsgálat céljából visszatérjenek a régióba.

2007-ben Sohn és csapata a Gakkel-gerincnél lévő hidrotermális hasadékmezőnél kutakodott, amikor üveges piroklasztikus szikla-üledékekbe botlott. Az erőteljes kitörések szén-dioxidot, héliumot és folyékony lávát küldenek a sarki vizekbe. Amikor az anyag lehűl, a sziklatörmelékek visszahullanak az óceáni fenékre - magyarázza a kutató.

A közép-óceáni hátságok akkor alakulnak ki, amikor a forró, olvadt anyag átszivárog a Föld belsejéből, és kitölti a két távolodó tektonikus lemez közötti hasadékot. A Gakkel-gerinc a kutatók szerint nagyon lassan távolodik, mivel lemezei évente mindössze egy centimétert haladnak. A nagyon lassan távolodó gerinc vulkanikus aktivitása ritka, ám a széles területet beborító sziklatörmelékek felfedezése azt sugallja, hogy amikor az ilyen események bekövetkeznek, azok kivételesen erőteljesek lehetnek. Az ilyen esemény az óceáni fenék alatt felgyülemlett szén-dioxid eredménye lehet.

Amennyiben volt a felszín alatt széndioxid-buborék, a nyomás felhalmozódhatott, végül pedig a földrengés által meggyengült kérgen vulkánkitörés formájában áttör. Sohn csapata azt sugallja, hogy a szén-dioxid mennyiségének legalább tízszer akkorának kell lennie, mint bármely más dokumentált, tenger fenéki minta esetében annak érdekében, hogy ilyen nagy területen szórja szét a törmeléket.

David Clague geológus szerint, a piroklasztikus kitörések jól dokumentált esetek a közép-óceáni hátságok mentén, ám ez a legmélyebb helyszín, ahol ilyen aktivitást kimutattak, és az egyik legnagyobb mennyiségű üledék. Az eredmények azt mutatják, hogy a kitörések tényleg buborékos aktivitásból származnak, ám nem voltak igazán robbanásszerűek. "A részecskék szétszóródása nem szükségszerűen jelzi azt, hogy a kitörések igen energetikusak voltak, csak azt, hogy a folyamat a környező tengervizet felhevítette, és ezen víz emelkedő oszlopa lávatöredékeket szállított felfelé, ahol az áramlatok szétszórták azokat" - mondja Clague.