Ebből sosem lesz Európai Egyesült Államok. De baj ez nekünk? Első blikkre naná. Mert az Amerikai Egyesült Államok a világ vezető gazdasági és politikai hatalma. Milyen jó lenne Európát is ilyenné tenni! Igaz ugyan, hogy az amerikai szövetségnek jelenleg megzakkant a gazdasága, és hogy az orosz energiamamut meg a kínai óriásbébi egyre erőteljesebben követeli a maga részét a világ összlóvéjából, mégis az USA még a góré. Az Európai Unió pedig cincog a lábuk alatt, és egyre vékonyabb a hangja. Sipítozása egyre cikibbé válik. Főleg, mert még mindig szeretné, ha súlya lehetne a világpolitikában.



Az ír népszavazás nyomán világos lett az eddig vakon bízók számára is: az Unió nem az Egyesült Államok. Hiába van ötvenkét független állam az Új Világban, az Unió huszonhét országával szemben, az mégis sokkal egyesültebb, mint Európa valaha lehet. Egy történelem nélküli népnek, ahol a közös nyelv megadta az összekovácsolódás alapját, sokkal könnyebb volt egységbe szerveződni, mint a teljesen különböző, évezredes hagyományokkal, szokásokkal és nem utolsó sorban ennyire diferenciált nyelvi világgal rendelkező öreg kontinensek.

Az álom persze szép. Legyen egységes Európa, közös törvényhozói és végrehajtó hatalommal, és közös haderővel. Legyen átjárható a határ a munkaerőnek, a szolgáltatásnak, és a terméknek. Azaz legyen egy nagy boldog ország az egész hóbelevanc. Ám az írek most széttörték az álmot. Mondhatjuk úgy is: 862 415 ember döntött 480 millió ember sorsáról. Ezzel pedig eljutunk a demokrácia hatékonyságának és igazságosságának kényes témájához.

Ki gyakorolja a hatalmat?

A jelenlegi európai demokrácia definíciója szerint az istenadta népnek beleszólása van az ország (régió, kistérség) sorsának alakulásába. Ezt a választások során teheti meg: arra szavaz, akit fel kíván jogosítani a hatalom gyakorlására. Ám az utóbbi időkben a demokráciát mintha túlhaladta volna az idő. Két okból: ez az idő és az információ. A mai világban oly mértékben felgyorsultak az események, hogy a négy évenkénti választás messze nem elég az embereknek, hogy kifejezzék véleményüket a fontos kérdésekről. Ma már olyan alapos információkkal rendelkezünk még a legszakmaibb kérdésekről is, amelyek aztán kikényszerítik belőlünk a véleményformálást. Azt hisszük, hogy mindenhez értünk.

Ez pedig a hatalomvágyukat a demokrácia takarójával palástoló politikusoknak sosem volt lehetőségeket nyújt céljaik eléréséhez. Bármiről megkérdezhetik az embereket.

Két szál ér itt össze. Az információ-zuhatag alatt vergődő emberé, aki nem csak négyévente akarja kikiáltani véleményét a világba, illetve a demokrácia rendszerébe jól beágyazott népszavazási opcióé. Akarsz vizitdíjat fizetni? Szeretnél, tandíjat perkálni? Kívánod az Európai Uniót házastársadul? Legyen előrehozott választás? Ha rászarik a kutyád a lábamra megüthetlek? Mondd csak el a véleményed és a gépezet kötelezően törvénybe ágyazza. Mindenki jól jár.

Ez alapján viszont a még jobb lenne, ha feloszlatnánk a Parlamentet, természetesen az Unió összes országában, és mindenről népszavazgatnánk. Ha kell hetente kétszer-háromszor. Mondjuk interneten. És akkor a nép döntene mindenről. Így demokrácia helyett megvalósulhatna az igazi kommunizmus.

Demokráciát, hatékonyan

De van itt egy nagy bökkenő. Mert a jelenlegi rendszer akármennyire demokratikus, akármennyire vallja a szabadelvűséget, a toleranciát, a népképviseletet, a szólásszabadságot, a szubszidiaritást és egyéb mennyein rózsaszín elveket egy dolgot akadályoz meg: a hatékonyságot. Pont azt, amit az EU mellett elsuhanó gigagazdaságok (a fent említettekhez sorolnám még Japánt és a dél-kelet-ázsiai erőteljesen feltörekvő országokat is) prioritásként határoznak meg.

Az Unió csodaszépen demokratikus, és csodaszépen hatékonytalan, ha van ilyen szó egyáltalán. Nem működik, mert gúzsba köti saját kezét. Az ír szavazás után pedig ahelyett, hogy kioldozott volna néhány bogot ezen a kötésen, úgy maradt. Természetesen nem a demokráciát kell átváltani diktatúrára, vagy királyságra. Valamit azonban tenni kell. A jelenlegi feltételekkel három forgatókönyv lehetséges.

1. Marad minden a régiben. Nem jön létre az állandó EU elnökség, a Főképviselő kijelölése a külügyek vitelére, az Európai Parlament jog- és hatáskörének bővítése, az Alapjogok Chartája, valamint nem történik meg a minősített többségű szavazás bevezetése az EU hatáskörébe tartozó számos döntésben. A következmény: az EU stagnálni fog. A jelentősebb világpolitikai szerepre való törekvését egyre inkább elveszti.

2. Írország státusza kérdésessé válik. Felszólítják, szavazzon újra, vagy lépjen ki az Unióból. E „kilépés” jelenthet akár társult viszonyt, akár csatlakozást az Európai Gazdasági Térséghez, Norvégia mintájára.

3. A Lisszaboni szerződés meghaladása, azaz a még mélyebb integráció. Az országok, akik belefáradtak abba, hogy a leglassabban haladókhoz alkalmazkodjanak, erővel összekalapálnak egy kisebb, de erősebb föderális Európát. Aki kimarad, vélhetően lemarad.

Európa jövője késhegyen táncol. Mert az integrációval kapcsolatos problémák olyan alapvető kérdéseket feszegetnek, mint a demokrácia jelenlegi formája, államforma, alkotmány, a népfelség elve vagy a keresztény Európa. Mielőtt az integráció bármely irányba is lép ezeket kell tisztázni. Alap nélkül nem épül ház.