Popper Péter egyik előadásán elmesélt egy anekdotát az egy vizsgájára való készüléssel kapcsolatban. Mikor kíváncsi édesanyja megkérdezte tőle, mit tanul éppen, a pszichológus így válaszolt: „Tudod anya egy olyan pszichés zavarról tanulok, amikor adva van egy nagyon tehetséges, intelligens gyerek, aki mégis képességei alatt teljesít, és nem tudja kihozni magából a maximumot.” Édesanyja erre felvonta a szemöldökét: „Aha, szóval lusta.” A világ nagyot fordult azóta, mióta a mai pályakezdő fiatalok szülei hasonló cipőben jártak, mint gyermekeik, és elindultak a felnőtt élet rögös útján. A húszas, harmincas értelmiségi generációnak a megszaporodott lehetőségek és a nagy nyomás újabb és újabb problémákat varr a nyakába. Itt van például a „kapunyitási pánik” névre keresztelt jelenség, melynek elnevezését nagytestvére a „kapuzárási pánik” ihlette, mivel hozzá hasonlóan a kiégés, fásultság és elbizonytalanodás tünetei jellemzik, csak épp nem a pálya befejezése előtti utolsó karrierszakaszban, hanem a pályakezdés első bizonytalan lépéseit követően. A jelenségre először 2001-ben figyelhetett fel a világ, amikor a hasonló problémával küzdő amerikai szerzőpáros Alexandra Robins és Abbie Williams papírra vetette gondolatait a témáról.

Jó iskola egyenlő jó munkahely?

„A kapunyitási pánik abban az időben kezdődik, amikor megvan már az iskolai képzés, de a pályakezdőnek még nincsenek elképzelései róla, hogy a munkahelyen milyen elvárásokkal kell szembesülnie.”- magyarázza Pálfay Erzsébet pályaválasztási tanácsadó. A fiatalok általában képességeiknek megfelelően választanak felsőoktatási intézményt, tehát, ha jók valamilyen tárgyból a középiskolában, olyan egyetemet, főiskolát választanak, ahol ezeket az ismereteiket bővítik tovább. Arról azonban csak nagyon kevés fogalmuk van, hogy miután kikerülnek az iskolapadból, a választott munkakörnek mi is a napi tartalma, és mit jelent ez a gyakorlatban. Sőt, ha van is, nagyon kevés huszonéves tudja felmérni, hogy milyen is ő, mit is akar csinálni valójában, és milyen erősségei vannak. Pálfay Erzsébet szerint erre az lenne a megoldás, hogy meg kéne jelennie az oktatási rendszerben, lehetőleg már a középiskolától kezdve olyan lehetőségnek, amely segít a fiataloknak a pályaorientációban.

Mikor érdemes váltani?

A kapunyitási pánik általában az elhelyezkedés utáni első, másodok évben kezdődik. Gyakori ez a jelenség a multik alkalmazottai körében. Sok pályakezdő számára a multinacionális mamutcégeket rózsaszín köd övezi, és úgy tekintenek rájuk, mint a lehetőségek széles tárházára. A multik „napszámosai” ugyan relatív jól keresnek, adott számukra az előrelépés lehetősége, mégis munkájuk általában szoros keretek közé van szorítva, kevés kreativitást és nagy monotónia tűrést igényel, ami sokakat eltántorít, már ebben a kezdeti időszakban is. Egy másik lehetséges probléma, hogyha egy cégnél egyszerre 6-8 fiatal kezd hasonló pozícióban, azonban két év leforgása alatt a társaság kicserélődik, sokan más munkakörbe kerülnek, munkahelyet váltanak. Az az egy-két ember, aki viszont marad, gyakran érzi úgy, hogy lemaradt a többiekhez képest, nem volt elég ügyes és talpraesett az előrelépéshez. „Ha ilyenkor fordul hozzám valaki, azzal, hogy pályát szeretne módosítani, általában arra ösztönzöm gondolkodjon el rajta, hogy tényleg ez-e, amit akar, vagy csak a nyomás hatására bizonytalanodott el. Más a helyzet persze, ha ez négy-öt év után következik be; azt teljesen normális dolognak tartom, ha az ember ennyi idő elteltével változtatni akar. Vagy új munkahelyet keres, vagy új pozíciót próbál ki a régi munkahelyen.”- osztotta meg velünk tapasztalatait a szakember. „Ugyanakkor nem kell félni a váltástól sem, ma már az élethosszig tartó tanulás nevében nem gond az sem, ha valaki élete folyamán akár háromszor is pályát módosít.” Persze a változtatás nem feltétlenül jelenti, hogy az űrkutatás után feltétlenül próbáljuk ki a pékmesterséget is. Adott szakterületünkön belül is számos lehetőségünk van újdonságok kipróbálására, nem muszáj beragadni a diploma kínálta keretek közé.

Mit számít a diploma?

Arra is kíváncsiak voltuk, vajon a kapunyitási pánik minden diplomás fiatalt egyenlő mértékben sújt, vagy csillogó-villogó überpiacképes közgazdászdiplomával a zsebünkben nagyobb magabiztossággal vágunk-e neki az álláskeresés procedúrájának, mint egy szerényebb társadalmi megbecsülésnek örvendő kultúrantropológia-ógörög szakos bölcsészdiplomával.
„Ma már nem a papír a döntő, a pályaválasztás kulcsszava az alkalmasság”- válaszolta Pálfay Erzsébet. A legkönnyebb helyzetben azok a fiatalok vannak, akik vagy nagyon tudatosan választottak pályát, vagy alkatuknál fogva nagyon gyorsan képesek beilleszkedni, alkalmazkodni az új körülményekhez, és nagyon meggyőző a fellépésük. Pálfay Erzsébet a jó elhelyezkedéshez szükséges legfontosabb képességnek a tehetséges kommunikációt tartja. Ez a képesség pedig az egyik legjobban fejleszthető.

Karrier vagy gyerek

A húszas éveik közepén járó nők még nehezebb helyzetben vannak, mint férfitársaik, nekik ugyanis a karrierépítés problémáját a családalapítás és gyermekvállalás kérdésével is egyeztetni kell. Ebben a kérdésben két tendencia figyelhető meg. Egyrészt a férfiak inkább támogatják a nőket a karrierépítésben, sőt el is várják tőlük. Ezért akár olyan vakmerő és hősies áldozatokra is képesek, mint hogy több időt töltsenek a gyerekkel, tehermentesítve a karrierépítő anyukát. A másik gyakori tendencia, hogy a gyerekvállalás ideje kitolódik a nőknél, ma már ritka, hogy egy városi, értelmiségi nő a húszas évei közepén gyereket vállaljon be. Általános jelenséggé vált az is, hogy a munka általi örömforrás előtérbe helyeződik a család nyújtotta örömökhöz képest. Ennek elsődleges okaiként a társadalmi bizonytalanság, és a túlzott versenyhelyzet nevezhetők meg. A nők számára az utóbbi évtizedek az egyenlőségért folytatott harcról és az állandó bizonyítási kényszerről szóltak. Ez odáig fajult, hogy ugyanolyan pozíciókat és ugyanakkora terhelhetőséget igénylő feladatokat végeznek, mint férfikollégáik, csak éppen abba nem gondolt bele egyikük sem, milyen következményekkel jár ez a családi életre vonatkozóan. A másik feszültséget okozó tényező, nemcsak a nők, hanem a férfiak körében is a pozíciókért folyó küzdelem. A piac telítettsége miatt ugyanis kevesebb pozíció van, mint ahány diplomás, amiből egyenesen következik, hogy a kevésbé szerencsések asszisztensi pozíciót fognak betölteni közgazdász diplomával. És persze mindemellett még ott van a média számtalanszor felemlegetett negatív hatása. A reklámok akkora mennyiségben sulykolják szuggeszív erejű képanyagukat a fiatalok agyába, hogy óhatatlanul abnormis mértékű nyomást okoznak. Ennek hatására gyakran érzik huszonévesek, ha nem veszik meg a legdrágább autót, nem isszák a legmárkásabb sört, nem öltözködnek a legújabb trend szerint, már kevésbé sikeresek. Ahhoz azonban, hogy mindezt megkapják, pénzre van szükségük és jól fizető állásra.

Segítség! – de kitől?

A kapunyitási pániktól szenvedő fiataloknak első körben magukba kell fordulniuk a segítségért. Fontos, hogy tisztázzák, mik azok a képességeik, amelyekre építeni tudnak. Emellett, azt is tudatosítaniuk kell, hogy mik a gyengéik, milyen területeken indulnak hátránnyal. Ezt tisztázva, mérlegelni kell, hogy elfogadják-e hiányosságaikat, vagy fejleszteni próbálják őket. Ezt persze hiányossága válogatja, a már említett kommunikációs képesség például nagyon jól fejleszthető, míg az empátia képessége vagy veleszületetten megvan valakiben, vagy nincs. Második körben, ha a probléma megoldásával nem tudnak egyedül megbirkózni a pályakezdők, érdemes szakember bevonását választani, aki készség és képességvizsgáló, valamint önismereti tesztek segítségével próbálja útbaigazítani az elbizonytalanodott pályakezdőket.