Egy azért biztos: a társadalmi szerződés gondolata nem a nagy vezértől származik. Még akkor sem, ha Thomas Hobbesról, John Locke-ról vagy épp Jacques Rousseau-ról viszonylag kevesebb szó esik mostanság, mint mondjuk a legnagyobb ellenzéki párt gazdaságpolitikájáról. Pedig mennyivel jobban járnánk a gondolkodó elődökkel!

A Fidesz elnöke egy minap tartott konferencián már a lakótelepi népeknek (is) kellette magát, nem felejtve el kiemelni, hogy a rendszerváltás óta eltelt tizennyolc évben egyedül az ő kormányában volt annyi tisztesség, hogy emberszámba vegye a betondzsungelben élőket. Mi több: „A polgári kormányzás négy évét leszámítva nem történt semmi, ami arra utalt volna, hogy a lakótelepet, mint a jövő egyik formáját kezelik.” – szólt a fáma.

No, nem mintha a 2001-ben a Széchenyi terv nyomán magasba röpített Panelprogram csapnivaló ötlet lett volna (egyedül a kivitelezéssel vannak gondok azóta is) , de ha szabad annyit megjegyezni, az indulás óta eltelt hét évből hatot testvérek között sem a Fidesz kormányzott végig, miként az is tény, hogy a 2007-es esztendőt leszámítva minden évben meghirdette a felújítási pályázatot az aktuálisan regnáló végrehajtó hatalom.

De sebaj, minek ennyit okvetetlenkedni, borítsunk is fátylat a (legközelebbi) múltra és lássuk be szépen, hogy az Orbáni számrendszer az valami különleges, ki tudja, talán jó, talán rossz, de mindenképp felfoghatatlan dolog. Annak legalábbis biztosan nem fog menni, akinek már az alapegyenlet sem stimmelt: egy nemzeti érzelmű középosztállyal, egy konzervatív polgársággal, egy vidéki parasztsággal, egy csipet szélsőséges hordával jól megrakott tábor meg egy nemzeti színű (újabban Árpádsávos) zászló maradék nélkül kiad egy konzervatív néppárti Fidesz-kormányt.

Nézzük hát inkább, miben áll az Orbán Viktor által vázolt legújabb háttéralku. Szerinte a lakótelepen senyvedők egyszerűen nem élnek teljes életet, ebből pedig majdnem egyenesen következik, hogy nyomorúságos sorsuk jobbra fordulását csak a Fidesz (eleddig bizonyára valami véletlen folytán ismeretlen) gazdaságpolitikájának támogatásától várhatják. Mert ha az megvalósul, lesz a lakótelepeken minden, mi szem-szájnak ingere.

Lesz közbiztonság (eddig is volt annyi belőle, mint bárhol másutt), teremtődik megfelelő közlekedés (a BKV és barátai általában népsűrűséghez viszonyítják a járatok számát), létesül kielégítő élelmiszerellátás (2008-at írunk, no comment), továbbá gyógyszertár, sportpálya, játszótér, zöldterület, iskola, mozi, színház, koncert, közösségi hely, kiskutya füle, ja, az már nem. De a többi feltétlenül. Attól eltekintve, hogy a nagyobb (értsd: multiplex) mozik speciel egymás után zárnak be, nyilván minden további stimmel.

S hogy a mindezek hiányáért természetszerűleg egy személyben felelős 20 százalékos távhő áfakulcsa a jelek szerint le lesz csapva 5 (!) százalékra, csak a ráadás. Így egy átlagos család mintegy négy-ötezer forinttal fizetne kevesebbet egy hónapban, aminek nyilván nagyon örülne, miként Orbán Viktor is úszna a boldogságban, hiszen ellenzéki politikusként nem neki kéne előteremtenie az államkasszából furcsa mód hiányzó tízmilliárdokat.

Ebben az ünnepi pillanatban meg hadd ne kelljen már olyan porszemnyi apróságokkal foglalkozni, mint a joggal felháborodott többi (nem panelházi) távhőfogyasztó panasza, vagy a rendszer alapvető hibájából keletkező igazságtalanságokkal és a zsákból később kibújó szögekkel. Elhajlanak azok maguktól is ha elég ideig rozsdásodnak. Lényeg, hogy Viktor, s legújabb, (minő véletlen: minimum másfél-kétmilliós) szavazóbázisa legalább egy-egy pillanatra elégedett legyen. Hogy miből, az úgy tűnik továbbra is mellékes.

A középtávú boldogsághoz ugyanakkor már választásokat kéne nyerni, a hosszúhoz meg valahogy sikeresen kormányozni. S pontosan ez az, ami megadja a választ az újabb és újabb Orbáni „sületlenségekre”. Míg előbbihez hangzatos ígéretek, utóbbihoz gyakran népszerűtlen intézkedések szükségesek. Márpedig őszinte szóval nem lehet össztársadalmi szinten elsöprő népszerűséget szerezni. (Lásd az elmúlt havi pártpreferencia változásokat.)

Mi marad tehát? Az ide-oda ígérgetés fondorlatos technikája, ami előbb-utóbb szintén az ellenfél malmára hajtja a vizet. Hiszen a sorozatosan feladott és a szocik által könnyen lecsapott labdák bizonyos idő után még a legvastagabb bőrrel megáldott játékosok testét is megcsípheti. Bár úgy tűnik, ez még odébb lesz egy csöppet. Mi pedig addig kezdhetünk a VDSZSZ által köztudatba vezetett gördülő sztrájk mintájára megjelenő gördülő kampány fogalmával ismerkedni.