Hetvenöt esztendős a komikaze

A komikaze szót ne tessék keresni az idegen szavak szótárában, nem létezik ilyen. A sorok írója eszelte ki, hogy az önfeláldozó japán katona megnevezésének első szótagjában rejlő "a" betűt "o"-ra cserélje. Hiszen a komika élete is önfeláldozás. Csala Zsuzsa jót derült a frissen kreált születésnapi jelzőn.

- Komika - komikaze, találó, vállalom.

- És a jubileuminak mondható, hetvenötödik születésnapját?

- Azt is. Nem ünneplem, csak tudomásul veszem, hogy ennyi vagyok. Soha nem voltam hiú a koromra, ez legfeljebb egy primadonnának lehet fontos. Egy komikának egyébként sincs kora.

- A jeles napra kaphatna valamilyen hivatalos elismerést is...

- Nincsenek illúzióim e téren. Utoljára 1986-ban tüntettek ki, amikor Érdemes művész lettem. Azóta semmi. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem bánt a dolog. Úgy érzem: több mint ötven éves színészi pályafutásom alatt adtam annyit a közönségnek, - akárcsak kedves kolléganőm, Lorán Lenke is - hogy a díjkiosztók jobban megbecsüljenek. A közönség kitűntető szeretetét, megbecsülését viszont mindig éreztem. Ma is ereklyeként őrzöm azt a levelet, amelyet pár évvel ezelőtt egy csongrádi vállalkozótól kaptam. Amikor a Vidám Színpadról jó négy évtizedes tagság után méltánytalanul elküldtek, megjelent a sajtóban egy cikk, hogy Csala Zsuzsának anyagi gondjai vannak, kénytelen eladni a házát, amelyben évtizedek óta él. Az említett levélben a vállalkozó leírta, hogy régi kedvence vagyok a családjának, minden darabban láttak. Nem engedhetik meg, hogy ilyen helyzetbe kerüljek - írta és felajánlotta, életem végéig életjáradékot küld, hogy gond nélkül élhessek. Számomra ez az igazi Kossuth-díj! - mondja meggyőződéssel.

- Elfogadta a gáláns ajánlatot?

- Természetesen nem. A házam eladtam, egy kisebbet vettem. Azóta Budakalászon élek.

- Egy időben Anettka is felkarolta…

- Hálás vagyok neki, hogy a nehéz időkben néhány volt "vidámszínpados" kollégámnak és nekem munkát biztosított. Azóta is a legjobb barátnőm.

- Az általa vezetett társulatot önről akarta elnevezni. Csala Zsuzsa Színház, mit szól hozzá?

- Élő emberről nem szokás. Majd…

- A legszebb születésnapi ajándéka?

- Nagy örömömre újra megkaptam a Fiatalság, bolondság című Eisemann-darabban ugyanazt a szerepet, Palkó Jozefint, akit húsz évvel ezelőtt már játszottam a Vidám Színpadon. A Városmajori Szabadtéri Színpadon éppen a július 9-i születésnapom táján, 11-és 12-ikén lesznek az előadások.

- Érez még nosztalgiát korábbi társulata iránt, ahol pályafutása legnagyobb részét eltöltötte?

- Örök nosztalgiát érzek. Soha nem tudom elfelejteni az ott töltött sikeres éveket.

Csala Zsuzsát a közönség időtlen-idők óta komikaként tartja számon. Már kisiskolás korában, az iskolai színielőadásokon eldőlt, hogy a sors is a humor területére szánta.

- Mivel lányiskolába jártam, a férfiszerepeket is nekünk kellett eljátszani. Elsőként nadrágos szerepet osztott rám a tanító néni. Öltönyben, nyakkendősen, férfias mozgás imitálva jelentem meg a színpadon. A nézők között kitört a röhögés. Az előadást nem lehetett befejezni. Én igencsak élveztem a helyzetet, nem zavart, hogy drámát játszottunk. Azt hiszem, ott dőlt el, hogy komika leszek - emlékezik a kezdetre.

- Ki gondolná, hogy főiskolás korában Júliát, Melindát, Gertrudist játszott?

- Bánki Zsuzsa az osztályfőnököm naivát szeretett volna faragni belőlem, de hamar kihíztam a drámai szerepkörből.

S a túlzott étvágya miatt nem lett olimpikon sem. Pedig reményteljes úszónak indult. Az Újpesti Dózsában a 4x100-as gyorsváltó tagjaként ifjúsági bajnokságot is nyert. A sport egyébként fontos része volt a család életének, nővére, Csala Csilla kitűnő motorversenyző volt.

- A sportot ma is szeretem. Ha időm engedi, a futball- és a teniszmérkőzések, valamint az úszóversenyek tévéközvetítéseit mindig megnézem.

- Végül lépjünk intimebb területre. A komikák szerelmi életével furcsa módon soha nem foglalkozott a bulvársajtó…

- Tényleg furcsa! Mintha egy komikába nem lehetne beleszeretni.

- Az ön szerelmi története?

- Fiatal színésznőként a Déryné Színházban, a Dandin Györgyben én játszottam a szobalányt. Az inas, aki udvarolt nekem, Kürtös István volt. A színpadi udvarlás aztán a valóságban az anyakönyvezető előtt végződött.

- Romantikus történet…

- Szép volt, rég volt…

- Kikapcsolódásként vígjátékokat néz?

- Inkább drámákat.

- Volt már olyan szerepe, amelyben meg kellett halnia?

- Nem volt, de nem is szeretnék ilyen feladatot kapni. Habár a Vidám Színpadon még a halálból is viccet csináltunk.

- Mi szomorítja el leginkább?

- Ha idős embereket, gyerekeket, állatokat bántanak. Gyűlölöm az erőszakot.

- Mi hozza ki a sodrából?

- Ha tehetségtelen embereket látok szerepelni.

- Van káros szenvedélye?

- Mit tagadjam, úgyis tudja! Időnként elidőzöm a játékteremben a félkarú rabló előtt.

- Fél valakitől?

- Azoktól az emberektől, akik nem a békét akarják.

- Mit tesz, ha nagyon elkeseredett?

- Elmegyek a pszichológushoz.

- Komolyan?

- Ugyan, csak tréfáltam! Amikor a rajzfilm Ursuláját szinkronizáltam, akkor mentem pszichológushoz, Bubó doktorhoz. A történet szerint...

- Babonás?

- Nagyon. Mindent lekopogok.

- Vágya?

- Mindig szeressenek.

Le is kopogja.