Ironikus dolog, hogy pont Irán a kiváltó oka az egésznek. Hiszen Irán a maga fegyverkezésével és sokat vitatott atomprogramjával egyelőre semmi olyat nem tett, ami miatt okolni lehetne az orosz amerikai viszony elmérgesedéséért. Egyelőre úgy tűnik, az ország puszta létezése is elég ahhoz, hogy a két nagyhatalom egymás szemébe fújja a port. Az orosz szembe került legújabb porszem a Csehországba telepítendő amerikai radar.

Dmitrij Medvegyev az cseh-amerikai szerződés aláírása után egészen furcsa hangnemben fogalmazott. Mint mondta Moszkvát nagyon lehangolja az amerikai-cseh radarszerződés megkötése, de nem veszíti el önuralmát. Ám pont az hogy önuralomról beszél, ad hisztérikus jelleget a kijelentésnek. Egyáltalán nem megnyugtató, ha egy politikus, aki mellesleg a világ egyik nagyhatalmának a vezetője, érzelmi alapokra helyezi a katonai kérdéseket. Mind a „lehangolja”, mind a „nem elvesztett önuralom” kifejezés erre utal.

Olyan, mintha az orosz vezető kicsit túlreagálta volna a helyzetet. Mintha a nagy orosz medve, mely az energiaexporttal és az erre épülő agresszív külpolitikával újra felállt a világpolitika nagyhatalmai közé, kicsit túlértékelné saját szerepét. Olyan az ember érzete, mintha újra a világ uraként gondolna magára aki megmondja, ki mit tehet itt kelet-európában és ki mit nem. A csehek például nem telepíthetnek radart csak úgy a saját országukban, mert a nagy medve ujja intésre lendül.

De nézzük meg a másik oldalt. Az Egyesült Államok nem nyugszik. Még mindig vagy már megint a világ csendőrének képzeli magát. Úgy véli, ő az egyetlen potenciális erő, aki meg tudja védeni a világ jó felét a gonosztól. Na igen. Megvédett, minket a gonosz észak-vietnámiaktól, a még gonoszabb afganisztáni táliboktól – tőlük még most is véd – és megvédett természetesen Szaddam Husszein világuralomra törő iraki diktátortól. Méghozzá jól. Igaz a főcsendőr ’56-ban éppen másfelé nézett, meg saját magát sem tudta megvédeni 2001-ben, de ezt most hagyjuk.

Ő ütött előbb

Csehországba azért kell amerikai radar, mert az Iráni fenyegetés napról napra nagyobb. Mondhatni, azért mert biztos ő fog először ütni. És ha így lesz, természetesen az amerikaiaknak kell reagálniuk. Az amerikai álláspont alátámasztására maga Irán szolgált munícióval. Még hozzá igen látványossal. Az ominózus megállapodás aláírása utáni napon közepes és nagy hatótávolságú rakétákat tesztelt. Az amerikai sajtó erre sikítva kapta fel a fejét, és rögtön számolgatni kezdte, meddig érhetnek el a rakéták. Izraelig biztosan. Izrael pedig hagyományosan Amerika egyik legkomolyabb politikai partnere.

Mahmúd Ahmadinedzsad, iráni elnök sietett is kijelenteni, nem akar háborút se Izraellel se az Egyesült Államokkal. Ezt azonban senki nem akarja igazán elhinni. Ahogy azt sem, hogy nem akarnak atomfegyvert előállítani. Pedig nyilván erre megy ki a játék. (Igaz, Izraelnek sem engedte meg senki hogy gyártson atombombát, sutyiban mégis megoldotta.)

Még semmi sem biztos

Hangsúlyozandó, attól hogy a radaregyezményt aláírták, a dokumentumot még jóvá kell hagynia a cseh parlamentnek. Ami izgalmas kör lesz, mert a törvényhozásban a kormány csak szűk többséggel rendelkezik. Másrészről a megállapodás nem rögzíti a radarállomás kiépítésének dátumát sem. Mi több, ne felejtsük el, Amerikában novemberben biztosan új elnök lesz, aki nem biztos, hogy ragaszkodni fog a leírtakhoz.

Más kérdés, hogy a csehországi radarállomás helyszíne még talán megmagyarázható az iráni helyzettel, ám a Lengyelországba vagy - ha az nem jön össze, helyette - Litvániába tervezett rakétapajzs már nyilvánvalóan nem. A litván lehetőség az oroszoknak a rémálom valósággá válását jelentené.

Az orosz külügyminisztérium legfrissebb közleményében már odáig elment, hogy egyenesen katonai lépések megtételét helyezi kilátásba az ügyben. „Rákényszerítenek, hogy ne diplomáciai, hanem katonai lépésekkel válaszoljunk a Csehországba telepítendő amerikai radarra” – írják.

A kiújuló amerikai-orosz hadászati verseny, és a geopolitikai színtér befolyási övezeteinek újraírása az orrunk előtt folyik. Ám az egész mögött, több tenyerébe nevető harmadik is van. Irán és természetesen Kína. Míg a két régi ellenfél egymással civódik a diplomácia színtéren, addig háttérben a tibeti lázadás leverése, vagy az iráni atomprogram rendíthetetlenül könnyedséggel zajlik.