Elhunyt Kolonics György kétszeres olimpiai bajnok kenus - értesült az MTI.Baráth Etele, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke az InfoRádióval közölte: a sportolónak megállt a szíve, a kiérkező mentők nem tudtak már segíteni rajta. A haláleset körülményeirő
2008. július 15. kedd 11:57 - Hírextra
Kolonics 1996-ban Atlantában Horváth Csabával C-2 500 méteren, 2000-ben, Sydneyben pedig C-1 500-on nyert olimpiai aranyérmet, emellett 15-ször állhatott fel a dobogó legfelső fokára világbajnokságon.
Pekingben Kozmann Györggyel indult volna két páros számban. Harminchat éves volt.Baráth Etele, a sportági szövetség elnöke az MTI-nek elmondta, Kolonics edzés közben rosszul lett egy résztáv végén, rádőlt a kísérő motorcsónakra, majd elvesztette eszméletét. A parton rögtön megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült, a kiérkező mentők pedig már nem tudtak segíteni rajta.