Ha már más látószögnél tartunk: vannak terveid a filmezéssel is?

Régi nagy álmom, hogy Madách: Az ember tragédiája című drámájából egy nagyjátékfilmet készítsek.
Már tíz esztendeje foglalkozom ezzel a tervemmel. Bubik István aki nagyon közeli barátom volt, játszotta volna benne Lucifert.

Beszéljünk arról, ami megvalósult.

2003-ban készítettem egy 25 perces kisjátékfilmet Igézet címmel, melyet néhány éve a filmszemlén is vetítettek és melyről azt tudni kell, hogy Bubik Istvánnak ez volt az utolsó filmszerepe. A film záró mondata amit Istvánnal itt a műteremben vettünk föl, a balesete előtt néhány nappal, egy Michelangelo szonett sorai: „Lábujjhegyen járj, ne zavard az álmom…„ A film esszenciális kérdéseket – létkérdéseket, a Shakespeare-i nő és férfi bonyolult kapcsolatát állítja középpontjába.

Úgy tudom, a táncművészet is fontos szerepet játszik az életedben...

A tánc mint társművészet, esztétikai megjelenésével nagyon közel áll a szívemhez. Közeli barátaim is ebből a szakmából kerültek ki.
Számomra arányaival az emberi test a legszebb dolog a világon. Mindig is foglalkoztatott a test mozgásában, dinamikájában is. Nem véletlen, hogy a mostani debreceni kiállításom megnyitója is a szokványos megnyitó helyett egyedi tánckoreográfia, egy táncköltemény volt - Ecsethangok- címmel. Amelyet barátaim a Honvéd együttes táncművészei: Horváth Zsófia és Rémi Tünde adtak elő.

Gondolkodtál azon valaha, mi lett volna, ha nem Magyarországra születsz? Vajon sikeresebb lehetnél külföldön? Egyáltalán: mennyire határozza meg a művészetedet az sajátos közeg, ahol élsz? Fontos a magyar világ, vagy az általad preferált egyetemes emberi értékek mindenütt azonosak?

Ez úgy alakult, hogy néhány helyen határainkon kívül is megmutathattam magam. Rotterdamban, Stuttgartban, Koppenhágában, Bécsben voltak kiállításaim, de legnagyobb külföldi tárlatom talán 2002-ben, Rómában volt, a Római Magyar Akadémián, a reneszánsz palotában. Akkor egy 40 képből álló anyagot mutattam be.
A művészet nem provinciális. Egy képnek a tengeren túl is ugyan úgy kell szólnia mint mondjuk itt a Kárpát-medencében. Persze az ember gyökerei nagyon fontosak. Én ha tehetném, legszívesebben egy kis szicíliai faluban töltenék minden évben egy hónapot, egy másikat mondjuk New Yorkban, a harmadikat az ausztrál korallzátonyok között búvárkodva fotóznék. Az elmélyült műhelymunkát azonban csupán itt, Soroksáron tudom elképzelni.

Rád mindig is jellemző volt a témaközpontúság. Honnan meríted őket, illetve mit gondolsz arról, hogy manapság egyre kevésbé jellemző az efféle művész hozzáállás?

Igen, talán a hatvanas években kezdett el hódítani az a filozófiai szintre emelt gondolkodásmód, melyet úgy foglalhatunk össze, hogy „halál a témára”. Ha valami, akkor ez alkati dolog. Engem például egy szép női arc inspirál, s ha elkezdek vele foglalkozni, a végén lehet, hogy egy reneszánsz Madonnát festek belőle, de ez nem mindig tudatosan alakul

Úgy tudom, a művészi beállítottság nálatok örökletes…

Igen ,két fiam van, a nagyobbik a Filmművészeti Egyetem operatőri szakán tanul, a kisebb pedig egykori középiskolámban, a Képző és Iparművészeti Gimnáziumban tanul. Mindketten a másodévet fejezték be.

Nagyon érdekelne, hogyan lehet összeegyeztetni a művészéletet az aktív családi élettel…

Nehéz ezt a kettősséget egyensúlyban tartani.

Milyen művészeti szervezetnek vagy tagja?

Tagja vagyok a Magyar Festők Társaságának, a Magyar Képző és Iparművészek Szövetségének, valamint a XX. Kerületben működő –Új Átlók- művészi társaságnak.

Hartung Sándorról és műveiről bővebb információ a www.hartungsandor.hu weboldalon található.
Fotók: www.hartungsandor.hu