Mit akarnak a keresztények?

Igenis! Mi antiszemiták vagyunk! Nem pogromozunk, de utolsó csepp vérig küzdünk a destrukció ellen, melynek a hazafiatlan zsidóság zászlóvivője és terjesztője. Hogy ezt a szerepet a zsidóság vállalta, arról mi, keresztények, nem tehetünk. Vessen magára. A kereszténységnek a társadalmi és politikai hegemóniát vissza kell hódítani. Aki ebben bennünket meggátol, az a mi ellenségünk és a hazáé. Ezeréves hazánk létét és jólétét csakis hazafias és keresztény nemzet tudja biztosítani.
A zsidók minden néven nevezendő hatalmát össze kell törnünk. Hazánk túlnyomó keresztény többsége az állami hatalomtól mást nem kér, minthogy a leírt program szerint önrendelkezési jogának érvényt szerezhessen. Ha e törekvésünk megvalósul, az a sok százezer magyar, aki az Óceánon túl az óhazába visszasóvárog, a Kárpátok övezte területen boldogabb hazát talál mint amilyent a világháborúban elesett bajtársaink itthagytak.

Éljen a keresztény Magyarország!”

Döntsön az olvasó

Talán ez a fenti két idézet is elég ahhoz, hogy az olvasó eldöntse, valóban megérettek-e ezek, és az ezekhez hasonló kiadványok a betiltásra. Ha úgy érzi, hogy nem, hiszen csak emberek írnak le bennük véleményt, akkor ma már bőségesen talál olyan szervezeteket, csoportosulásokat, ahol az ezekhez leírt eszméket a mai napig fenntartják, folyamatosan élesztgetik.

Gondolhatunk a Goj motorosokra, a Magyar Gárdára, vagy bármilyen olyan fiatalra, idősre, aki pusztán faji alapon akar megkülönböztetni egy embert egy másiktól. Az ehhez hasonló kiadványokat, gondolatokat újraközlő, rendszeresen megjelentető kiadványok az ő szellemi életük alakításához nyújtanak megfelelő táptalajt. Kérdés, hogy hosszú távon mekkora befolyásra tehetnek szert az országos közgondolkodás alakításában.

Ha fel van háborodva

Akkor is van lehetősége további véleményalkotásra. De fontos-e, hogy az ilyen eszméket hirdetőkkel szemben felemeljék egyesek a szavukat.

A múlt század húszas éveiben sokan mondták azt a lassan éledező náci pártra, hogy csak nagyszájúak tömege, és nem kell tőlük tartani. Néhány évvel később aztán több millióan bánták is ezt a fajta hozzáállást.

Ma – nemcsak hazánkban – ismét egyre több helyen kapnak fórumot – legtöbbször jobboldali retorikával körítve – olyan áramlatok, amelyek népírtásra, faji megkülönböztetésre próbálják az embereket rávenni. Egyelőre csak törnek-zúznak, és verekednek. Ám, hogy mit hoz a jövő, ma még kevesen tudhatják.

Van-e szerepe a politikának?

Sajnos ma Magyarországon a politikának szinte mindenható szerepe van a mindennapok alakításában. Nemcsak a gazdaságot, de a kultúrát, az oktatást, az egészségügyet és még egy csomó mindent alárendelnek az aktuális politikai áramlatoknak. A parlamenti képviselők gondolatai a következő választásokig tartanak, illetve csak a voksolások estéjéig, hogy ott kiderüljön a következő négy éves programjuk. Annál messzebbre nem néznek. Így azt sem veszik észre, ha egy káros eszmei áramlat egyre erősebbé válik, akár a választási ciklusokat is átlépve.

Veszélyben vagyunk?

Lehet. A mai helyzet sok mindenben különbözik a nyolc évtizeddel ezelőttitől, de most is bőven akadnak sérelmek, bántódások, amelyek emberekben hasonló érzéseket kelthetnek. Sajnos a választott politikusok között is akadnak olyanok, akik nem gyengítik, hanem erősítik ezeket az érzéseket. Ők a saját bázisukon belül igyekeznek nagyobb elfogadottságra törekedni, és megpróbálják a szélsőségeket is a szárnyuk alá terelni.

Kérdés, hogy lesz-e olyan honatya vagy honanya, aki időben észhez tér és megpróbál megálljt parancsolni. Persze ehhez az is kell, hogy túlnézzen az aktuális választási perióduson. És, az sem baj ha nem lesz egyedül ebben a munkában. Addig is figyeljünk a környezetünkre, és figyeljünk a minket érő hatásokra. Lehet, hogy mi is tehetünk majd valamit…